Bellingham szerzett győztes gólt a Barca ellen

Bellingham
Jude Bellingham ünnepelteti magát

A vasárnap esti madridi El Clásicón a Real Madrid angol középpályás Jude Bellingham a 91. percben szerzett győztes gólt a Barcelona ellen. Bellinghamm legutóbb február 10-én volt eredményes, amikor szintén hazai pályán duplázott a Girona ellen.

Győzelmével kilenc pontra nőtt a Real Madrid előnye a Barcelonával szemben

Xavi taktikájával némiképp meglepte a a hazaiakat, sőt a sokkal inkább védőként aposztrofált Andreas Christensen kapott szerepet a középpályán Pedri helyett, amit ugyancsak nem vártak előzetesen a szakértők. Ráadásul a 6. percben egy szögletet követően megszerezte a vezetést is a katalán együttes, mégpedig a dán védő fejesével

A 18. minutumban Lucas Vázquez buktatásáért azonban büntetőt lőhetett a Real Madrid, amelyet Vinícius Júnior magabiztosan értékesített. Az első játékrészben több lehetőséget is kialakítottak a csapatok egymás kapuja előtt, ám a végső megoldásokba rendre hiba csúszott, vagy a két kapus szólt közbe egy-egy bravúrral. 

A 28. percben aztán ismét egy szögletet követően támadt zavar a hazai kapu előtt, amikor Lamine Yamal csak belepöckölni tudott a labdába – Lunyin azonban még épp időben odaért, így az nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon, az esetet a VAR is vizsgálta.

A második játékrészben némileg visszaesett a játék dinamikája, Xavi pedig bő egy órát követően már négy cserelehetőségét kihasználta: behozta Joao Félixet, Ferrán Torrest, De Jong sérülése miatt pedig még az első félidő végén Pedrit is, mégis Fermín López volt a legjobb döntése, mert a 20 éves középpályás a 69. percben némiképp szerencsés módon ismét előnyhöz juttatta a Barcelonát, amely azonban nem tudta sokáig kihúzni kapott gól nélkül. 

Négy perccel később ugyanis Vinícius Júnior passzát Lucas Vázquez váltotta gólra. A végjáték ráadásul ismét a Realé lett, Vázquez a befejező szerepkörből kiszolgálóvá ‘vedlett át’, a nyerőember pedig megint Jude Bellingham volt, aki októberben a 92. percben szerzett győztes találatátot a Clásicón, most a 91. percben köszönt be és nyerte meg a meccset a fővárosiaknak.

A bajnokságból már csak hat forduló van hátra, a Real Madrid már pénteken este pályára lép San Sebastianban a Real Sociedad ellen, míg a Barcelona hétfő este fogadja a Valenciát.

La Liga, 32. forduló:

Real Madrid – FC Barcelona 3-2 (1-1)
Gól:
 Vinícius Júnior (18., 11-es), Lucas Vázquez (73.), Jude Bellingham (90+1.), ill. Andreas Christensen (6.), Fermín (59.)

Alaves – Atlético Madrid 2-0 (1-0)
Gól:
 C. Benavidez (15.), Luis Rioja (90+2.)

Almeria – Villarreal 1-2 (1-1)
Gól:
 A. Lozano (20.), A. Sørloth (90+2.), ill. Ilias Akhomach (25.)
Kiállítva: L. Ramazani (87., Almeria)

Getafe – Real Sociedad 1-1 (1-1)
Gól:
 Óscar Rodríguez (29.), ill. Barrenetxea (13.)

Forrás: Spíler TV

FA Kupa: ismét manchesteri derby lesz a Wembley-ben