Az év végi dobogóért mennek a zempléni pályákra Velenczei Ádámék!

Jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki ponttáblázatban az utolsó futam előtt a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Ugyan előrébb már nem tudnak végezni a bajnokságban, de hátrébb sem szeretnének és ezért neveztek be a szezonzáró IV. Rally Hungary-ra. A legújabb fejlesztésű SKODA Fabia RS Rally2 versenyautójuknak fekszenek a csúszós zempléni pályák, a pilóta bízik benne, hogy egy jó autózással megőrizhetik dobogós helyüket.

A harmadik helyen állunk és igazából ennél már csak rosszabb év végi helyezést tudunk elérni, jobbat nem. Többen is jönnek mögöttünk, a dobogón kell végezni a szezonzárón, hogy biztosan megőrizzük a harmadik helyünket.” – mondta Velenczei Ádám a nyíregyházi központú futam előtt.

Egy ilyen erős bajnokságban, mint idén a HUMDA Országos Rallybajnokság, komoly fegyvertény a dobogón végezni. „Fontos nekünk is és a partnereinknek is ez a dobogó. A magyar ralibajnokság évről évre erősebb és bízunk benne, hogy a következő szezonban előrébb fogunk tudni majd lépni!”

Szerettük volna megmérettetni magunkat, összehasonlítani a teljesítményünket az ERC elejével, de végül nem neveztünk az EB-re, emiatt egy kicsit nehezebb a dolgunk most, mint a korábbi futamon volt, hiszen a magyar mezőny eleje benevezett a nemzetközi sorozatra, ezáltal ők előrébb indulnak majd, mint mi.”

A pécsi futam óta egy cseh csapat, az ORSÁK Rally Sport biztosítja Ádámék számára a technikai hátteret és a legújabb SKODA Fabia RS Rally2 versenyautót. „Egyre közelebb kerülünk egymáshoz a kocsival! Ezért is örülök, hogy végül az indulás mellett döntöttünk, hiszen mehetünk majd most is 180 versenykilométert vele. Talán ezeken a csúszósabb, erdei szakaszokon van egy kis előnye a régi kocsihoz képest. A csapatnak jó beállításai vannak ilyen pályákra, ők is bíznak egy jó eredményben!”

Forrás: http://egyszermarlattamautot.hu



Verstappen lezárhatja a szezont Dohában

carspod