Adama Traoré győztes gólt szerzett a Paksi FC ellen

Adama Traoré
Adama Traoré

A címvédő és listavezető Ferencváros Adama Traoré 89. percben szerzett góljával győzte le 1-0-ra otthon a második helyen álló Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Az első félidőben mindkét oldalon a kapusok játszották a főszerepet, főként a paksi hálóőr, Szappanos teljesítménye marad emlékezetes, volt, hogy néhány másodpercen belül három nagy védést is bemutatott. A túloldalon Dibusz is magabiztos volt. Nem sokkal a szünet előtt az oldalvonal mellett szabadultak el az indulatok – Stankovic Kovácsnak reklamálta a második sárgát -, Abu Fani pedig a fél paksi csapattal összeakaszkodott.

A fordulást követően is a Ferencváros futballozott fölényben, a 63. percben Varga fejese után a felsőléc mentette meg a paksiakat. Nem sokkal később újra a góllövőlista éllovasa próbálkozott, de gyönyörű ollózását Szappanos hárította.

A hajrára Stankovic három cserével próbált még egy újabb lendületet adni a zöld-fehéreknek, és meg is lett az eredmény: a 89. percben az egyaránt a padról érkező Ben Romdan és Traoré összejátékából utóbbi döntötte el az összecsapást.

A zöld-fehérek így nyolc pontra növelték előnyüket közvetlen riválisukkal szemben, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így hatalmas lépést tettek sorozatban a hatodik bajnoki címük felé.

Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője

“Nincs különbség abban, hogy az első vagy az utolsó percben szerzett góllal nyerjük meg a mérkőzést. Küzdünk és kitartóak vagyunk, és ma is megmutattuk, hogy az elszántság és a kemény munka kifizetődik. Egy másodpercre sem adtuk fel, ugyanúgy játszottunk az utolsó 15 percben, mint a mérkőzés elején. A legfontosabb a csapatszellem, a kezdő tizenegy és a cserejátékosok ugyanolyan elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe. Adama Traoré visszatérése óriási fegyvertény számunkra, profi mentalitással bír, szeretném megköszöni az orvosi stábnak, hogy mindent megtettek azért, hogy minél hamarabb visszatérjen. Fantasztikus játékos, természetesen rendkívül fontos a számunkra. A lefújás után boldog voltam, hiszen megérdemelten győztünk, és keményen dolgoztunk. Most azonban regenerálódnunk kell, hiszen szerdán megint bajnokit játszunk, ami egy következő döntővel ér fel. Megígérhetem, hogy egy percig sem dőlünk hátra.”

Bognár György, a Paks vezetőedzője

“Számítottam ekkora nyomásra, a Fradi bármelyik hazai csapat ellen képes erre. Mondhatnám, sokkal többet tettek a győzelemért, mi becsületesen játszottunk, védekeztünk. Ma nem volt bennünk futball. Részünkről nem volt feszültség, mi így jöttünk a Groupama Arénába, sőt, talán egy kicsit fel is mentettük a játékosokat. Tudtuk, hogy a Ferencváros megnyeri a bajnokságot, amihez gratulálok, ennyivel jobb csapat. Úgy gondolom, mindent megtettünk, a találkozó nagy részében a védekezésben jól teljesítettünk, de a foci hiányozott. Nem lehetünk elégedettek, de a realitás az, hogy a Fradi ma megérdemelten nyert.”

OTP Bank Liga, 27. forduló

Ferencvárosi TC – Paksi FC 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 17 675 néző, v.: Karakó
Gól: Traoré (89.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Cissé, Abena, Civic (Ramírez, 81.) – Maiga, Loncar (Ben Romdan, 66.) – Zachariassen (Traoré, 72.), Abu Fani, Marquinhos (Szevikjan, 81.) – Varga B. (Kodro, 81.)
Paksi FC: Szappanos – Kovács K. (Vass, 46.), Kinyik, Szélpál, Lenzsér (Tóth. B., 90.), Szabó J. – Mezei (Haraszti, 80.), Papp, Windecker – Skribek (Szabó B., 69.), Könyves (Böde, 69.)

A Puskás Akadémia fordított Kecskeméten

Puskás Akadémia
Puskás Akadémia

Sokáig mezőnyjátékot láthatott a közönség, leginkább a középpályán passzolgattak a játékosok, egyik kapusnak sem volt dolga. A folyamatos játékot időről időre kisebb-nagyobb szabálytalanságok akasztották meg. A hazaiak átadták a területet a vendégeknek, akik azonban nem tudták átjátszani a védelmet, csak elvétve jutottak el Varga kapujának előterébe. 

Egy Puskás Akadémia-szöglet után aztán gyorsan indultak a kecskemétiek, és a harcos Nagy Olivér jobb oldali beadásából Pálinkás Gergő megszerezte a vezetést a házigazdának. A szünetig továbbra is leginkább mezőnyjáték zajlott, mindkét oldalon adódott ugyan egy-egy kisebb lehetőség, de az első játékrészben mindössze egy kaput eltalált lövés volt, maga a gól.

A szünetet követően jóval aktívabbá vált a vendégcsapat, amely beszorította ellenfelét és többször is veszélyt teremtett Varga kapuja előtt – kétszer Belényesi mentett remek ütemérzékkel. A hazaiaknak néhányszor adódott lehetősége kontrázni, de ezek a támadások többnyire elhaltak, vagy Pécsi védett. A Puskás Akadémia fölénye a hajrához érkezve érett góllá, egy bal oldali szögletnél – amikor Pálinkás ápolása miatt emberhátrányban volt a KTE – Wojciech Gollaőrizetlenül maradt és a keresztlécet érintve a kapuba fejelte a labdát. 

Az utolsó percekben a Kecskemét volt veszélyesebb, a győztes gólt mégis a vendégek szerezték meg a válogatott Nagy Zsolt révén. A végén a hazaiak még kapufát rúgtak, de a vereséget már nem tudták elkerülni. A Puskás sikeréhez a fiatal kapus, Pécsi Ármin remek teljesítménye is hozzájárult.

 A vendégek ezzel megszakították ötmeccses nyeretlenségi sorozatukat, míg a hazaiak három kör óta nem tudnak győzni.

Kecskeméti TE – Puskás Akadémia FC 1-2 (1-0)
Széktói Stadion, 3318 néző, v.: Bognár
Gól: Pálinkás (30.), illetve Golla (75.), Nagy Zs. (86.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szabó A. (Szendrei, 88.), Belényesi, Katona L. – Nagy O. (Lukács, 78.), Vágó, Derekas (Zsótér, 65.), Leoni (Zeke, 88.) – Helmich (Meszhi, 88.), Horváth K. – Pálinkás.
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. (Markgráf, 94.) – Slagveer (Brandon, 46.), Batik, Levi (Nissila, 81.), Corbu (Bévárdi, 81.), Plsek – Puljic (Colley, 55.)

Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 5-0 (1-0)
Gól:
 Stefanelli (31.), Christensen (61., 70., utóbbit 11-esből), Karamoko (75.), Berki (83.)

Diósgyőri VTK – Kisvárda Master Good 1-1 (1-0)
Gól: Gera (36.), ill. Cipetics (66. – tizenegyesből)

Debreceni VSC – MTK Budapest 1-2 (0-1)
Gól: Bárány (57.), illetve Kosznovszky (17.), Horváth A. (50.)

Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1-5 (1-1)
Gól:
 Huszti (23.), illetve Croizet (31., 66.), Mance (53., 61., utóbbit 11-esből), Németh D. (81.)

A tabella:
 1.  Ferencvárosi TC          26 18   4   4    66-23  58 pont
 2.  Paksi FC                 27 15   5   7    45-32  50
 3.  Fehérvár FC              27 14   4   9    48-36  46
 4.  Puskás Akadémia FC       27 10  10   7    40-30  40
 5.  Debreceni VSC            27 11   6  10    41-34  39
 6.  MTK Budapest             27 11   6  10    37-50  39
 7.  Diósgyőri VTK            26 10   6  10    41-43  36
 8.  ZTE FC                   27 10   5  12    46-52  35
 9.  Kecskeméti TE            27 10   4  13    38-42  34
10.  Újpest FC                27 10   4  13    36-55  34
11.  Kisvárda Master Good     27  6   3  18    28-45  21
12.  Mezőkövesd Zsóry FC      27  5   5  17    24-48  20
    A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést jövő szerdán játsszák.

A 28. forduló programja

Április 13., szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 14.30
Debreceni VSC-Kecskeméti TE 17.00
Paksi FC-Fehérvár FC 19.30

Április 14., vasárnap:
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 14.00
Zalaegerszegi TE FC-Ferencvárosi TC 16.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 18.45

Forrás: Fradi.hu / MTI / paksifc.hu

Az MTK Budapest harmadszor is legyőzte a Debreceni VSC-t