A Vasas Óbuda nyerte a döntő első meccsét
A címvédő Vasas nyerte a döntő első meccsét a női röplabda Extraligában, miután kedden 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második összecsapását szombaton rendezik Kaposváron.
A triplázás mellett a veretlen szezonért is küzdő Vasas szurkolói már 20 perccel a kezdés előtt megtöltötték a Folyondár utcai, a fináléra ezúttal is kibővített csarnok lelátóját, s már ekkor igyekeztek a remek hangulattal elbizonytalanítani a története első döntőjére készülő KNRC játékosait.
A mérkőzés első játszmájában ennek ellenére is a rutintalanabbnak számító kaposváriak akarata érvényesült: a vendégcsapat a válogatott Szedmák Réka, valamint idegenlégiósai vezérletével agresszívan röplabdázott és hatékonyan támadott, aminek a Vasas sokáig nem találta blokkvédekezésben az ellenszerét. Végül pont a sáncmunka volt, aminek köszönhetően a házigazda 15-21-ről, illetve 19-23-ról fordítani tudott, és a játék képe alapján némileg váratlanul előnybe került.
A második felvonásra a vendégekben láthatóan benne maradt az “ütés”, a Vasas feljavuló védekezésének köszönhetően szinte hibátlanul támadott, s tekintélyes különbséggel duplázta meg előnyét az ekkor minden játékelemben sokkal gyengébben teljesítő Kaposvárral szemben.
A harmadik etapot is a hazaiak kezdték jobban, de a kaposváriak négypontos hátránynál agresszívan, rendkívül sokat kockáztatva kezdtek el szerválni, ezzel sikerült fordítaniuk. A somogyiak jó sorozata azonban nem volt hosszú életű, a hazaiak a gambiai-szlovén kettős állampolgárságú Fatoumatta Sillah vezérletével visszafordították a szettet, és végül 86 perc után a győzelmet ünnepelhették.
A mérkőzés legjobbja a 15 pontos Sillah volt.
Jannisz Atanaszopulosz, a Vasas vezetőedzője
“A találkozó elején nagyon látszott, hogy hiányzik a meccsritmus, illetve az három hiányzónk miatt edzésmunkánk sem olyan minőségű volt, mint amilyennek lennie kellett volna, mivel nekem, és a segítőimnek kellett beállnunk. Éppen ezért is gratulálok a lányoknak, mert az első szettben annak ellenére nyugodtak maradtak, hogy többpontos hátrányban voltunk. Fordítottunk, utána pedig azt gondolom, kontrolláltuk a mérkőzést. Azonban még csak 1-0 van, ennél sokkal jobb testbeszédre és agresszívabb teljesítményre lesz szükségünk, ha szombaton is nyerni szeretnénk. Külön köszönöm Taylornak, hogy annak ellenére vállalta a mai mérkőzést, hogy az elmúlt napokban lázas beteg volt.”
Női röplabda Extraliga
Döntő, 1. mérkőzés:
Vasas Óbuda – Kaposvári NRC 3-0 (24, 13, 18)
Folyondár utca, 800 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Halász T.
Vasas: Gülübay 8, Török 7, Papp O. 1, Bannister 13, Sillah 15, Abdulazimova 11. Csere: Juhár (liberó), Gyimes-Capet 6, Fricova, Jámbor.
KNRC: Hurst 5, Vilvert 9, Martin 1, Szedmák 10, Radnai Lu. 3, Dias 5. Csere: Rády (liberó), Nicolai, Godó 1, Maiorano 3, Sahin 1.
A 3. helyért, 1. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3-1 (19, -15, 20, 15)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állás: 1-0 a Békéscsaba javára.
Forrás: MTI / vasasvolleyball.hu