A születésnapos Marozsán Fábián nyert, Fucsovics kikapott Sanghajban

Marozsán
Marozsán Fábián

Marozsán Fábián a harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a 8,8 millió dollár összdíjazású keménypályás sanghaji férfi tenisztornán.

A világranglistán 91. magyar játékos a 16 közé kerülésért vívott vasárnapi találkozón 1 óra 14 perc alatt, két játszmában győzte le az ATP-rangsorban 55. szerb Dusan Lajovicot. 

Az első szettben 5:0-ra elhúzott, majd  5:1-nél ő is elvesztette adogatójátékát, de végül 6:3-ra nyert. A másodikban rögtön elvette ellenfele szervagémjét, aztán 5:3-as állásnál még egyszer megtette ugyanezt.

A 24. születésnapját vasárnap ünneplő Marozsán Fábián ezzel a győzelemmel ajándékozta meg saját magát.

Marozsán Fábián – aki korábban a francia Arthur Rinderknech, majd az ausztrál Alex De Minaur ellen nyert – a következő körben a nyolcadikként rangsorolt, a világranglistán kilencedik norvég Casper Ruuddel mérkőzik majd meg.

Marozsán és Ruud először játszik egymás ellen

Marozsán
Marozsán Fábián

A világranglistán Fucsovics Márton a 16 közé kerülésért vívott vasárnapi találkozón 2 óra 23 perces ütközetben, három szettben maradt alul az ATP-rangsorban 21. Francisco Cerundolóval szemben. A 20. helyen kiemelt argentin az első játszmában Fucsovics 4:2-es vezetésénél elvesztette szervagémjét, aztán 6:3-mal került hátrányba, de a másodikban 6:4-gyel egyenlített úgy, hogy ő egyszer, magyar ellenfele kétszer nem tudta hozni adogatójátékát. 

A harmadik szakaszban is hasonló volt a forgatókönyv, de ebben később, 5:6-os állásnál vesztette el második szervagémját Fucsovics, aki korábban a kazah Gyenyisz Jevszejev, majd a kanadai Felix Auger-Aliassime ellen nyert a kínai viadalon.

Rolex Sanghai Masters

3. forduló (a 16 közé jutásért):

Casper Ruud (norvég, 8.) – Christopher Eubanks (amerikai, 29.) 6:4, 6:2
Marozsán Fábián – Dusan Lajovic (szerb) 6:3, 6:3
Hubert Hurkacz (lengyel, 16.) – Yu Hsiou Hsu (tajvani, Q) 6:4, 6:4
Jannik Sinner (olasz, 6.) – Sebastian Baez (argentin, 25.) 3:6, 6:3, 6:2
Ben Shelton (amerikai, 19.) – Roman Szafijulin (orosz) 3:6, 6:3, 6:4
Francisco Cerundolo (argentin, 20.) – Fucsovics Márton 3:6, 6:4, 7:5
Sebastian Korda (amerikai, 26.) – Danyiil Medvegev (orosz, 2.) 7:6(8), 6.2

(MTI)

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is bejutott a legjobb 32 közé Sanghajban