A kormány mellett a női kosárlabda-válogatott is Sopronban készül az év legfontosabb feladataira
A kormány mellett a női kosárlabda-válogatott is Sopronban készül az idei év legfontosabb feladataira – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este a Facebook-oldalán.
“Mi csak két napig maradunk, de a női kosárlabda-válogatottra izgalmas hét vár, hiszen negyvennégy év után juthat ki újra olimpiára a nemzeti csapat”
– fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter rámutatott: Székely Norbert keze alatt immár hét éve pallérozódik a csapat, s hogy a stabilitásnak a sportban is nagy jelentősége van, mutatja a tavalyi EB-n elért negyedik helyezés.
Jó látni, hogy a magyar utánpótlásrendszerből kinőtt játékosok alkotják a keret gerincét, ez minden magyar kosárlabdaedző szakmai munkájának elismerését jelenti – tette hozzá.
“Reméljük, mindhárom olimpiai selejtezőmeccsre megtelik a soproni sportcsarnok, és a szurkolók segítségével kiharcolja a csapat azt a legalább egy győzelmet, ami párizsi kvótát érhet”
– olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.
(MTI)
Szijjártó Péter gratulált Geert Wilders holland jobboldali pártvezetőnek