A Diósgyőr nyerte a keleti rangadót

DVTK

A Diósgyőr 3-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombat esti keleti rangadóján.

Nem kezdett rosszul a debreceni csapat, azonban az első félidő derekán alábbhagyott a lendülete. Néhány percnyi mezőnyjáték után ritmust váltott a Diósgyőr és egy gyors támadás végén megszerezte a vezetést. Dzsudzsák aztán hat perccel később egyenlíthetett volna, de ígéretes helyzetben a kapu mellé lőtt. 

Ezután magabiztosan tartotta a labdát a hazai együttes, a vendégeknek így lehetőségük sem volt a kapu közelébe kerülni. A szünet előtt kétgólosra nőtt a DVTK előnye, egy szabadrúgás után Gera Dániel fejelt a debreceni kapuba.

Fordulás után a kettős cserével felfrissített DVSC nagyobb nyomást igyekezett helyezni a házigazdára, de ennek csak a 62. percben lett eredménye, a szépítő gólt némileg szerencsés körülmények között Brandon Domingues szerezte sarokkal. 

Ezt követően keményebbé vált a találkozó, hat perc alatt négy sárga lapot osztott ki a játékvezető, aztán a hazaiak visszaálltak, a támadásokat csak a Debrecen erőltette. Ennek ellenére egy szöglet után a hajrában újfent a DVTK volt eredményes, ezzel pedig eldőlt a három pont sorsa.

A DVSC-nek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlen bajnokija, míg a DVTK egymás utáni ötödik NB I-es meccsén sem talált legyőzőre

OTP Bank Liga, 15. forduló

Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 3-1 (2-0)
Gól:
Klimovics (25.), Gera (43.), Rakonjac (84.), illetve Domingues (62.)
Diósgyőr: Ogyincov – Szatmári, Lund, Bárdos, Klimovics (Komlósi, 80.) – Acolatse (Sáreczki, 86.), Vallejo – Gera, Edomwonyi (Rakonjac, 80.), Huszár (Jurek, 60.) – Varga Z. (Feuillassier, 60.)
Debrecen: Megyeri – Stojkovic (Szécsi, 46.), Dreskovic, Kocsis, Ferenczi – Lagator, Pellumbi (Szűcs T., 46.) – Szuhodovszki (Kaye, 80.), Dzsudzsák, Domingues – Bárány.

Gera Zoltán Győrben ünnepelte első élvonalbeli sikerét edzőként

A győriek ugyan jelentős mezőnyfölényben futballoztak az első félidőben, de veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani a jól tömörülő vendégvédők gyűrűjében. A Kecskemét kontrákra rendezkezdett be, legtöbbször azonban óriási túlerővel kellett szembenézniük a két-három emberrel támadó vendégeknek.

Ezzel együtt is Gera Zoltán együttese került előnye, Kovács Barnabás egy szép tekeréssel – pályafutása első élvonalbeli találatával – szerzett vezetést a Kecskemétnek az első játékrész derekán.

A fordulást követően gyorsan egyenlített a Győr, Ouijdi Sahli is először volt eredményes az NB I-ben. A hazaiak a folytatásban is többet birtokolták a labdát, de megint a Kecskemét került előnybe: Lukács Dániel szabadrúgása egy sorfalban felugró védő fején irányt váltva vágódott a hálóba. A Győr nagy erőkkel rohamozott az egyenlítésért, de a Kecskemét keményen védekezve őrizte előnyét.

A 94. percben egy emberként imádkozott a vendég kispad, Belényesi kezezése után ugyanis a 11-es pontra mutatott a játékvezető, de a VAR-vizsgálat után visszavonta döntését.

Gera Zoltán, a Kecskemét vezetőedzője első győzelmét ünnepelhette az élvonalban, együttese pedig ebben az idényben először diadalmaskodott idegenben, és lezárta tízmeccses nyeretlenségi sorozatát.

A kecskemétiek ezt megelőzően legutóbb augusztusban, éppen a Győr ellen nyertek az élvonalban, riválisuk pedig éppen azóta volt veretlen az OTP Bank Ligában.

ETO FC Győr – Kecskeméti TE 1-2 (0-1)
Gól:
 Sahli (50.), illetve Kovács B. (30.), Lukács (75.)
ETO FC Győr: Samuel – Bitri, Szépe, Heitor – Marku (Benbuali, a szünetben), Tóth R., Ouro, Stefulj – Szahli (Skvarka, 86.), Bumba (Krivokapic, 86.), Gavric.
Kecskeméti TE: Kersák – Szabó A., Belényesi, Katona L. – Berki (Nagy K., 87.), Nikitscher, Bocskay (Meszhi, 70.), Kovács B. (Zsótér, 87.), Zeke – Pálinkás (Katona B., 57.), Lukács.

A Puskás Akadémia egy büntetővel nyert a Hungária körúton

Az első kaput eltaláló lövésre alig négy percet kellett várni, de Demjén védte Nissilä próbálkozását. Ezt leszámítva viszont jobbára egyenlő erők küzdelme zajlott apályán, így a kapuk alig forogtak veszélyben. A gólhoz az MTK járt közelebb, ugyanis nem sokkal a szünet előtt Molnár lövését Pécsi bravúrral tolta a bal kapufára.

Térfélcserét követően nagyobb tempóra váltottak a csapatok, ebben a periódusban a felcsúti csapat volt veszélyesebb, Szolnoki szintén a bal kapufát találta el, de a túloldalon Pécsinek is akadt védenivalója. 

A játékrész közepétől fokozta a nyomást a fővárosi együttes, mégis a vendégek jutottak vezetéshez, mivel Colley lövése a becsúszó Beriasvili kezében akadt el, a megítélt büntetőt pedig Nagy Zsolt értékesítette. 

Hátrányban hiába próbálta a hajrára hármas cserével felrázni a csapatát Horváth Dávid vezetőedző, a rivális biztosan őrizte meg a minimális előnyét a lefújásig. 

Az utolsó pillanatokban Németh Krisztián néhány másodperc leforgása alatt két sárga lapot kapott reklamálásért, így kiállították.

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Gól:
 Nagy Zs. (74., 11-esből)
Kiállítva: Németh K (95.)
MTK Budapest: Demjén – Varju, Beriasvili, Kádár, Kovács P. (Antonov, 85.) – Kata – Polievka (Stieber, 80.), Bognár, Végh (Horváth A., 61.), Molnár R. (Molnár Á., 80.) – Jurina (Németh K., 80.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Szolnoki, Golla, Stronati, Markgráf (Maceiras, 32.) – Favorov, Nissilä – Soisalo (Kerezsi, 84.), Levi (Duarte, 61.), Nagy Zs. – Colley (Plsek, 84.)

A tabella:

1. Puskás Akadémia FC 14 9 2 3 24-14 29 pont
2. Ferencvárosi TC 12 8 3 1 22-11 27
3. Diósgyőri VTK 15 7 5 3 21-18 26
4. Paksi FC 14 7 3 4 28-22 24
5. MTK Budapest 14 7 2 5 22-16 23
6. Újpest FC 14 6 4 4 18-12 22
7. Nyíregyháza Spartacus FC 15 5 3 7 21-26 1
8. Fehérvár FC 14 4 3 7 19-22 15
9. ETO FC Győr 14 3 6 5 17-20 15
10. Zalaegerszegi TE FC 13 3 4 6 18-21 13
11. Debreceni VSC 14 2 4 8 18-29 10
12. Kecskeméti TE 15 2 3 10 11-28 9

Vasárnap:

17:00, Zalaegerszegi TE FC – Fehérvár FC
19:30, Újpest FC – Ferencvárosi TC

(MTI)

Fél tucat gól Nyíregyházán