Viva Las Vegas! Verstappen nyert a Stripen

Las Vegas
Fotó: XPB

A harmadik világbajnoki címét már korábban megszerző Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a villanyfényes Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat vasárnap.

A 26 éves holland pilótának ez az idei 18. és pályafutása 53. futamgyőzelme

A rajtnál Max Verstappen (Red Bull) azonnal megtámadta Leclerc-t, ám mindketten elmérték az első kanyarnál a féktávot, így elhagyták a pályát, de vissza tudtak jönni. Verstappen birtokolta a vezető pozíciót, mögötte Charles Leclerc(Ferrari), majd George Russell (Mercedes) száguldott. Leclerc úgy érezte, hogy Verstappen leszorította őt, ezt rádión jelezte is a csapatának, de azt a választ kapta, hogy a versenybíróság megítélése szerint nem volt szabálytalan a manőver.

A negyedik körben Lando Norris (McLaren) megcsúszott és a gumifalba csapódott, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör elteltével útjára engedte a mezőnyt. Az újraindítás után Verstappen megőrizte az első helyet, ugyanakkor a versenybírók ekkor közölték, hogy a rajt utáni eset miatt öt másodperces időbüntetést adtak a holland világbajnoknak.

A kerékcserék sorát a dobogós pozíciókban száguldók közül Russell kezdte meg a harmadik helyről, majd egy körrel később a gumikopással nagyot küzdő Verstappen is friss abroncsokat kapott. Leclerc így átvette a vezetést, igaz, közvetlen a boxba hajtás előtt már a pályán megelőzte Verstappent, aki a kiálláskor letöltötte az öt másodperces időbüntetését.

A Ferrari monacói versenyzője a 21. kör végén hajtott a boxba új gumikért és Verstappen elé tért vissza a pályára

Nem sokkal később a Russellt előzni próbáló Verstappen versenyautója a manőver közben összeért a brit rivális Mercedesével, így sok törmelék került a pályára, emiatt megint bejött a mezőny elé a biztonsági autó. Ebben az időszakban szinte a teljes mezőny a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 29. körben folytatódhatott: Leclerc állt az élen, mögötte Sergio Pérez (Red Bull) és Oscar Piastri (McLaren) következett. Verstappen ekkor ötödik volt, Russell pedig öt másodperces időbüntetést kapott a Verstappennel történt ütközés miatt.

A 32. körben Pérez megelőzte Leclerc-t, aki három körrel később visszavette a vezető pozíciót, miközben Verstappen feljött harmadiknak. Kisvártatva a holland világbajnok lehagyta Pérezt és hamarosan Leclerc mellett is elment, így újra az élen állt. 

A hajrában a Ferrari monacói versenyzője egy elrontott féktáv miatt elveszítette a második helyet Pérezzel szemben, de az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manőverrel visszavette a pozíciót. 

Max Verstappen: Kőkemény futam volt

„A rajtnál próbáltam eldönteni a fő kérdéseket, de elég későn fékeztünk, eltűnt a tapadás és mindketten szélesen fordultunk. Megbüntettek érte és emiatt hátrányba kerültem, több autót is meg kellett előznöm. Akkor aztán jött a biztonsági autó és egy ponton úgy éreztem, nagyon sok minden történik velem. De a futam végéhez közeledve már tudtam padlógázon menni. Előztem és az élmezőnyben is csatáztam. A DRS hatása erős voltam, át tudtam venni a vezetést, de a többiek is ott tudtak maradni mögöttem, és emiatt nagyon jó volt a versenyzés. Az autó egy kicsit sérült volt, de szerencsére így is meg tudtam nyerni a futamot. Élvezetes volt a futam, amiben a DRS is segített, és a lassú kopás miatt jól lehetett használni a gumikat, ami szintén hozzátett. Nagyszerűek voltak a szurkolók. Remélem élvezték a futamot. Mi igen. Izgatott vagyok, hogy jövőre visszajöjjek. Remélem, valami hasonlóban lesz részünk.”

Charles Leclerc: Hihetetlen futam volt, nagyon élveztem, de csalódott vagyok a második hely miatt

„Viszont ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk belőle. A rajt érdekes volt, mert Max volt belül és egy kicsit leterelt. Utána megvolt a tempónk, vissza tudtam előzni és nagyon erősek voltunk. Az összképet nézve jó versenyünk volt, de a biztonsági autóval nem volt szerencsénk. Mi akkor nem álltunk ki cserélni, mert nem tudtuk, mit csinálnak a többiek, ezért a pályapozíciót tartottuk. A végén viszont a gumikopás szerepet játszott. De sok csata volt, élveztem a versenyt. Nem úgy indult a hétvége, ahogy kellett volna, de örülök, hogy így végződött. Jobb első futam szerintem nem is lehetett volna Vegasban. Jó energiák mozgatják a várost, jó a hangulat. Sajnálom a második helyet, mert mindent beleadtam, de remélem mindenki jól érezte magát. Én élveztem, több ilyen futamra lenne szükség, ahol ilyen a versenyzés.”

Sergio Pérez: Az első kör nehéz volt, sok törmelék került a pályára és megsérült az autóm, az első szárnya

„Visszaestem a mezőny végére, de szép lassan, egyesével vissza tudtam lépkedni. Minden jól alakult, az első etapban nagyon jó volt a tempóm. A biztonsági autónak köszönhetően az élmezőnybe kerültem és megelőztem Charles-t is. De nem tudtam elhúzni előle, az egyenesben sajnos nem volt jó a tempóm. Ez segített neki. Utána jött Max és mindkettőnket megelőzött. Charles utána elfékezte, visszaelőztem. Elég erős volt néha a szél, ami megzavart minket. Én is elfékeztem pár kanyart emiatt, de sikerült pályán maradni. Nem számítottam rá, hogy Charles a futam végén bevetődik mellém, de megérkezett mellém. Gratulálok neki és Maxnak is! Jó volt a futam. Ne volt könnyű meglépni a mögöttünk lévőktől, kicsit olyan volt, mint Baku.”

Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 310,05 km)

 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29:08.289 óra
 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.070 másodperc hátrány
 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 2.241 mp h.
 4. Esteban Ocon (francia, Alpine) 18.665 mp h.
 5. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 20.067 mp h.
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 20.834 mp h.
 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 21.755 mp h.
 8. George Russell (brit, Mercedes) 23.091 mp h.
 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 25.964 mp h.
10. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 29.496 mp h.
    Leggyorsabb kör: 1:35.490 perc (47. kör, Piastri)

A vb-pontversenyek állása 21 futam után

Versenyzők:
 1. Verstappen 549 pont – már világbajnok
 2. Pérez 273
 3. Hamilton 232 
 4. Sainz Jr. 200 
 5. Alonso 200
 6. Lando Norris (brit, McLaren) 195 
 7. Leclerc 188
 8. Russell 160
 9. Piastri 89
10. Stroll 73 
11. Pierre Gasly (francia, Alpine) 62
12. Ocon 58
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 27
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 13 
15. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 10
16. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
17. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 6
18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6
19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 3
20. Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri) 2
21. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1

Csapatok:
 1. Red Bull 822 pont – már világbajnok
 2. Mercedes 392
 3. Ferrari 388
 4. McLaren 284
 5. Aston Martin 273
 6. Alpine 120
 7. Williams 28
 8. Alpha Tauri 21
 9. Alfa Romeo 16 
10. Haas 12

A világbajnoki szezon jövő vasárnap, Abu-Dzabiban zárul.

Forrás: M4 Sport / MTI

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Sao Paulóban