Gyertyás Róza ismét aranyérmes az U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon

Gyertyás Róza
Gyertyás Róza

Gyertyás Róza arany-, Kőszegi Rebeka Rita és Andrási Márton bronzérmet nyert a potsdami U23-as cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján. 

A nemzetközi szövetség (IJF) eredményközlő oldala szerint Gyertyás az 52 kilogrammosok között brit, német, azeri, majd a honfitársát, Vég Lucát az első körben búcsúztató bolgár Gabriela Dimitrovát felülmúlva állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezzel megvédte címét a kontinenstornán. 

Egy kategóriával lejjebb, a 48 kg-ban Kőszegi az első körben legyőzte román ellenfelét, majd a negyeddöntőben kikapott spanyol riválisától, így a vigaszágon folytathatta a versenyt, amelyen belga majd cseh versenyzőket legyőzve lett bronzérmes. 

A férfiak legkisebb súlycsoportjában, vagyis a 60 kilóban Andrásfi Márton koszovói és örmény cselgáncsozót búcsúztatott, majd Kőszegihez hasonlóan spanyollal szemben maradt alul, a harmadik helyért pedig szerb vetélytársát győzte le ipponnal. 

A magyar küldöttség tehát egy arany-, és két bronzérmet szerzett eddig a korosztályos Eb-n.

Gyertyás
Gabriela Dimitrova, Gyertyás Róza, Ajdan Valijeva és Anna Viktorija Puljiz

(MTI)

Cselgáncs Eb: Tóth Krisztián bronzérmes Montpellier-ben