Soproni siker, négy magyar csapat a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében

Stephanie Reid
Stephanie Reid és Gina Marie Conti. Fotó: FIBA

A Sopron a hazai visszavágón is legyőzte az olasz GEAS együttesét a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának első fordulójában, így kettős győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe.

A 2022-ben Euroliga-győztes soproniak egy hete 79-66-ra nyertek Sesto San Giovanniban, főként a szlovén Zala Friskovec 25 és az olimpiai bronzérmes szerb Jelena Brooks 13 pontjával. 

A visszavágót 8-0-val kezdte Gáspár Dávid vezetőedző együttese, de a nyolcadik percben már az ellenfél vezetett 13-12-re. 

A folytatásban is hol a zöld-sárgáknál, hol az olasz gárdánál volt az előny a rendkívül kevés pontot hozó meccsen, a házigazdáknál Zala Friskovec mellett Böröndy Vivien is remek dobóformát mutatott. 

A nagyszünetben 28-27 volt az állás.

Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a meccs, mivel a Sopron egy 15-0-ás rohammal nyitott, és a harmadik játékrészben mindössze hét pontot engedélyezett riválisának. 

A hajrára így már nem maradtak különösebb izgalmak, a GEAS egyre kedvetlenebbül küzdött…

A magyar csapat továbbjutása már nem forgott veszélyben

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője

„Nagyon nehéz volt az eleje, különösen amiatt, mert magas szerkezettel kezdett ellenfelünk. Erre nehezen találtuk meg kezdetben az ellenszert. Különösen támadásban éreztem, hogy ritmustalanok vagyunk, nehezen alakítunk ki üres helyzeteket. Védekezésben azonban végig koncentráltak voltunk és kevés ponton tartottunk őket, pedig jó dobóik vannak. Nagyon örülünk a győzelemnek és még inkább a továbbjutásnak! Szurkolóink ismét nagyon jó hangulatot teremtettek a csarnokban. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek, és Karácsony után várunk ismét mindenkit sok szeretettel!”

Jaconta Monroe: Védekezésben a kommunikáció sokkal jobb volt, mint az első meccsen

„Jól segítettük egymást, kialakítottunk helyzeteket, és még ha azokat nem is értékesítettük kezdetben, nem vesztettük el az önbizalmunkat. Az első félidő szoros volt, de folytattuk a munkát, és fenn tartottuk az energiát 40 percen át, mely eredményre vezetett.”

A Győr és a DVTK is megnyerte a hazai visszavágót a Szekszárd, illetve az izraeli Ramla ellen

Múlt szerdán a Szekszárd hazai pályán 92-77-re kikapott a Győrtől a párharc első mérkőzésén, a Rába-parti folytatásban pedig a sérülésektől sújtott vendégek csak az első negyedben tudták tartani a tempót. 

A második szakasz egy 13-0-ás hazai rohammal indult, majd főként Kiss Virág révén 17 ponttal meglépett Cziczás László vezetőedző együttese, a nagyszünetben 50-36 volt az állás. Fordulás után, 31 pontos különbségnél gyakorlatilag eldőlt a találkozó és a párharc, a tolnai gárda szétesett, és a hátralévő időben már csak felvillanásai voltak.

A hazaiaknál Kiss mellett a szintén válogatott Dombai Réka és Dubei Debóra is remekelt, míg a túloldalon az amerikai Kathryn Westbeld, valamint Holcz Rebeka játszott kiemelkedően.

Cziczás Lászeló, a Győr vezetőedzője

„Mivel már nagyobb előnnyel kezdtük a meccset, így nem volt kérdés a továbbjutást illetően. Fél gőzzel álltunk neki a meccsnek. A napokban ért bennünket egy-két dolog, ez látszott is rajtunk. Voltak azonban szép dolgaink, szépen fejlődik a csapat, de arra kell koncentrálnunk, hogy egyenletesebb teljesítményt nyújtsunk.”

Dombai Réka: Nehezen kezdtük a mérkőzést, nem így terveztük

„Kicsit hullámzó volt a teljesítményünk. Védekezésben nem tudtuk azt az agresszivitást mutatni, ami jellemző volt ránk. Most ez elég volt, de a folytatásban nem biztos, hogy így lesz. A TFSE ellen meg kell mutatni, hogy a rangadókon mutatott védekezést tudjuk hozni, és akkor győzelemmel zárjuk az évet.”

A Diósgyőr különleges helyzetben volt a saját párharcában az izraeli Elitzur Ramla – a válogatott Határ Bernadett új csapata – ellen, mivel a rivális biztonsági okokból lemondott pályaválasztói jogáról, így mindkét meccsre a DVTK Arénában került sor. 

A keddi első felvonásban 81-75-re nyert a magyar bajnok, a folytatásban viszont gyengén kezdett, és folyamatosan hátrányban volt az első félidőben. A Ramla már nyolc ponttal is vezetett, ami összesítésben továbbjutást jelentett volna a számára, a nagyszünetben 35-40 állt a nagyórán.

Térfélcsere után, 41-40-nél először vezettek a miskolciak – akiknél ezúttal is az amerikai Kaila Charles vitte a prímet -, négy ponttal elhúztak, de nem tudták kihasználni a lélektani előnyt, és az ellenfél ismét átvette az irányítást. 

Az 51-54-ről induló zárószakaszban a szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter tanítványai foggal-körömmel küzdöttek, majd a hajrában is ők voltak higgadtabbak, így kiélezett csatában búcsúztatták el az izraeli riválist. A Ramlában a 208 centis Határ Bernadett 4 ponttal zárt.

Kaila Charles: Tudtuk, hogy egy nagyon kemény mérkőzés lesz, és az is lett

„Az ellenfel mindent megtett, hogy ledolgozza a hátrányát. Jól küzdöttünk és jól harcoltunk, annak ellenére, hogy ez három nap alatt a második meccsünk volt. Boldog vagyok, hogy győzelemmel zártuk az évet.”

Völgyi Péter: Köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen hangulatot csináltak

„Keményen megdolgoztunk a továbbjutásért, ilyen összecsapásra számítottunk. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok és remélem, hogy még látványosabban és még kevesebb hibával fogunk tudni kosárlabdázni 2025-ben.”

A szintén oda-visszavágó rendszerű nyolcaddöntőre január 9-én és 16-án kerül sor, a 16 csapat párharcainak párosítása az erősorrend alapján dől el.

Női kosárlabda Európa Kupa

Rájátszás, 1. forduló (a 16 közé jutásért), visszavágó:

Sopron Basket – GEAS (olasz) 64-45 (16-13, 12-14, 19-7, 17-11)
Sopron:
 Reid 5/3, Böröndy 13/3, Friskovec 14/6, Brooks 7/3, Krivacevic 7. Csere: Monroe 11, Varga 3/3, Papp 2, Pavlopoulou 2, Sitku –
GEAS Basket: Conti 10/6, Makurat 8, Gwathmey 2, Gustavsson 1, Moore 13/3. Csere: Conte 9/3, Trucco 2, Spreafico -, Orsili -, Barberis –

Továbbjutott: a Sopron, kettős győzelemmel.

DVTK HUNTHERM – Elitzur Ramla (izraeli) 77-71 (15-19, 20-21, 16-14, 26-17)
DVTK:
 Kányási 3/3, Lelik 12/3, Charles 18/6, Jovanović 8/6, Grigalauskytė 8. Csere: Gulbe 6/3, Tadić 15, Miklós 7/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Ramla: Rotberg 11/3, Bulgak 12/12, Prince 24/3, Simms 11, Határ 4. Csere: Kovacević 7/3, Lev 4. 

Továbbjutott: a DVTK, kettős győzelemmel.

SERCO UNI Győr – TARR KSC Szekszárd 98-73 (23-22, 27-14, 30-22, 18-15)
Győr: 
Ruff-Nagy D. 4, DOMBAI 15/6, DUBEI 12/6, Telenga 6, KISS V. 19/3. Csere: Angyal 10/3, Wentzel 4, GARBIN 11/3, GOREE 8, Bach 9/3, Ács.
Szekszárd: Bejedi 11, Bernáth 12/9, Boros 8, WESTBELD 15/3, JOHNSON 8. Csere: Szűcs 4, Mányoky 1, HOLCZ 14/12. 

Továbbjutott: a Győr, kettős győzelemmel.

Olimpiakosz (görög) – NKA Universitas Pécs 93-75 (26-16, 12-23, 24-18, 31-18)
Olimpiakosz:
  Lambert 9/6, Raca 22/9, Cristinaki 22/6, Tobin 7, Hempe 20/9. Csere: Kollatou 2, Diela 3/3, Karlafti 8/6, Syrra -, Pilakouta -. 
Pécs: Studer 9, Held 10/3, Zsebe-Weninger 4, Török 18/6, Reisingerova 22. Csere: Kiss 7/6, Tóth 3, Smailbegovic -, Olawuyi 2. 

Továbbjutott: a Pécs, 160-156-os összesítéssel.

Forrás: DVTK.eu / gyorikosar.hu / MTI / wb-sopron.com

Határ Bernadett 14 pontot szerzett Miskolcon

Tizenhárom ponttal nyert idegenben a Sopron Basket