Nyíri Zoltán: mi nem csábítottunk el senkit

Nyíri
Németh Nándor és Nyíri Zoltán

A sajtóban megjelentekkel ellentétben nem a Ferencváros kereste meg a klubhoz az olimpiát követően csatlakozó úszóklasszisokat – jelentette ki Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke.

A Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalán látható videóban a sportvezető elárulta, elsőként a párizsi nyíltvízi versenyen bronzérmes Betlehem Dávid – akinek párja, a nők között ötödik Fábián Bettina ferencvárosi versenyző – kereste meg a klubot a lehetséges váltással kapcsolatban, ő volt az első “dominó”.

Őt csapattársa, az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf követte, aki már a párizsi játékok előtt, májusban jelezte a veszprémi klubvezetőknek, hogy feleségével Budapestre költöznek, a Ferencváros pedig megfelelő feltételeket kínált számára.

“Mindkét fiú a Ferencvárostól függetlenül eljött volna Veszprémből” – hangsúlyozta Nyíri Zoltán

carspod

Kiemelte, ezután érkezett a BVSC csoportja, benne a 100 méter gyorson olimpiai negyedik, vb-bronzérmes Németh Nándorral, az Eb-ezüstérmes Kovács Benedekkel és edzőjükkel, Plagányi Zsolttal.

“Plagányi Zsolt látja, min kell esetleg változtatni, van-e olyan fiatal tehetség, akivel érdemes foglalkozni. Lehet, hogy megtalálja a következő tanítványát. Ehhez kell egy új szemlélet, egy új szem találhat egy új csillagot” – mondta Nyíri Zoltán, aki leszögezte, senki sem csábítottak el, az érkezők pedig a jövőben mindennapi részei lesznek az FTC életének – a kivételt ebben az esetben Betlehem és Fábián jelentik, akik együtt kezdték meg tanulmányaikat az Egyesült Államokban.

Az olimpiai bajnok úszó Rasovszky Kristóf számára az egyik új cél, hogy egyéniben érmet nyerjen a 2027-es hazai rendezésű világbajnokságon

Mindig megpróbálok kisebb célokat kitűzni magam elé. Hazai közönség előtt világbajnokságon még nem tudtam egyéni érmet szerezni, ezen szeretnék majd változtatni három év múlva” – nyilatkozta a párizsi olimpián a Szajnában rendezett nyíltvízi 10 kilométeres versenyen aranyérmes klasszis a magyar szövetség Facebook-oldalán látható videóban.

A Ferencvároshoz szerződött Rasovszky megjegyezte, a következő években tervei szerint a 400 méter gyors egy kicsit jobban előtérbe kerül majd nála, ugyanis szeretné megdönteni Kis Gergő 2009 óta fennálló országos rekordját.

Forrás: MÚSZ / MTI

A Ferencvárosban úsznak tovább