Gulácsi Péter saját kérésére maradt ki a válogatott keretéből
Marco Rossi szövetségi kapitány keddi sajtótájékoztatóján elárulta, miért nem került be az októberi Nemzetek Ligája-keretbe Gulácsi Péter.
A keddi kerethirdetés legnagyobb meglepetése egyértelműen a lipcsei kapus kimaradása – Gulácsi Péter nagyszerű formában védett az elmúlt hetekben, eddigi öt Bundesliga-mérkőzéséből négyen gólt sem kapott, s a Kicker nevű szaklapnál háromszor is ott volt a hét legjobb csapatában.
A 34 esztendős, 58-szoros válogatott kapus a nyári Európa-bajnokságon, valamint a szeptemberi, németek és bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-összecsapáson is kezdett, ám a friss keretben nem található meg a neve. Hogy ennek mi az oka, arról Marco Rossi szövetségi kapitány adott tájékoztatást.
„Beszélgettem vele természetesen, azt kérte tőlem, tekintsünk el attól, hogy az utolsó négy NL-meccsre meghívjuk, tehát novemberben sem lesz velünk. Túl van egy súlyos sérülésen, amelyből felépülőben van, rengetegen meccset kell lejátszania, nyilván mi is azt szeretnénk, nehogy ismét megsérüljön. Biztosított bennünket arról, ha szükséghelyzet jelentkezik kapusfronton, azonnal a rendelkezésünkre áll.”
Gulácsi Péter szerda este a Bajnokok Ligájában a Juventus ellen lép pályára az RB Arénában.
Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe
A 23 éves védő az angol Plymouth Argyle játékosa. A 23 éves védő azon játékosok sorát gyarapítja, akik korábban az U21-es válogatottban is szerepeltek, most pedig az A-válogatottnál kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat.
A visszatérő játékosok között ott van Szappanos Péter, aki immár a szaúd-arábiai Al Fateh kapusa, illetve Fiola Attila, aki szintén a nyár utolsó napjaiban igazolt jelenlegi csapatához, az Újpest FC-hez.
A szövetségi kapitány kiemelte: a Nemzetek Ligája A ligájában minden mérkőzés nehéz, hiszen minden csapat a korábbi eredményei alapján tagja a sorozat legerősebb divíziójának.
Hollandia jóval erősebb a magyar válogatottnál – a FIFA világranglista alapján is – a bosnyák válogatott viszont jóval erősebb annál, mint amit a világranglistás helyezése mutat.
“Nagyon jól tudjuk, Hollandia milyen játékerőt képvisel – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Nem is kérdés, hogy a csoportunkban ők lesznek versenyben Németországgal az első helyért, így az egymás elleni párharcunk toronymagas esélyesei is ők. Ennek ellenére ez a mérkőzés is nagyon fontos számunkra, de az is igaz, hogy a Bosznia-Hercegovina elleni összecsapás jelentősége még nagyobb, hiszen ahhoz, hogy ne essünk ki az A ligából, nyernünk kell. Az Eb-elődöntős Hollandiától a papírforma alapján ugyan ki lehet kapni, viszont ebben az esetben sem mindegy, hogyan. Ahogy azt már sokszor elmondtam, ha mi a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, ők pedig nem, és egy kis szerencsénk is van, akkor a pontszerzés sem lehetetlen, de ehhez mindhárom feltételnek teljesülnie kell. A legfontosabb azonban az, hogy mi jó teljesítményt nyújtsunk!”
A keret tagjai október 7-én találkoznak Telkiben, majd október 11-én a Puskás Arénában lépnek pályára Hollandia ellen, három nappal később pedig idegenben Bosznia-Hercegovina vendégeként.
A hazai mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.huoldalon még vásárolhatóak belépőjegyek, a zenicai találkozóra szerdán 10 órától lehet belépőket vásárolni.
A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)
Támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Forrás: M4 Sport / MLSZ / MTI