Wout van Aert harmadik szakaszsikerét aratta

Wout van Aert
Wout Van Aert Wout (Team Visma | Lease A Bike) – Fotó: Rafa Gomez/SCA/Cor Vos

Valter Attila a 16. helyen ért célba a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszán, melyet csapattársa, Wout van Aert nyert meg, ezzel ezzel harmadik etapgyőzelmét aratta a viadalon.

A hétfői szünnapot követően kedden Ponteareas és Baiona között 160 kilométert tekert a mezőny

Az útvonalon volt egy első, két második és egy harmadik kategóriás emelkedő. 

A táv első harmadában kifejezetten sok szökési kísérlettel próbálkoztak a kerekesek, végül ötfős boly szakadt el tartósan a mezőnytől, miután 46 kilométer megtétele után a német Juri Hollmann és a francia Quentin Pacher csatlakozott a belga Wout van Aerthoz, William Junior Lecerfhez és a spanyol Marc Solerhez. Később heten eredtek utánuk, köztük – a szintén többször is próbálkozó – Valter Attila, de a mezőny nem engedte el őket.

Az élen haladók előnye aztán fokozatosan nőtt, 60 kilométerrel a cél előtt bő hat perc volt, és ez a folytatásban sem csökkent érdemben, mivel az összetett esélyeseknek nem állt érdekükben, hogy befogják a szökevényeket.

A verseny előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pontversenyt vezető Van Aert újabb sikerére van a legnagyobb esély, mivel a sprintekben rendkívül gyors belga klasszist az emelkedőkön senki sem tudta leszakítani, sőt, éppen ő volt az, aki Pacher-vel közösen lehagyta a többieket. A szakasz utolsó öt kilométere teljesen sík volt, melyen Pacher-nak nem lehetett sok reménye a győzelemre. Másfél kilométerrel a cél előtt megkísérelt egy támadást, de Van Aert könnyedén vette fel a ritmusváltást, majd a papírformának megfelelően a célegyenesben könnyedén hajrázta le ellenfelét.

A főmezőny a nap legkomolyabb, egyben utolsó emelkedőjén szétszakadt, Valter Attila öt kilométerrel a “tető” előtt maradt le. Ugyanakkor az olimpiai negyedik magyar kerekesnek egy nagyobb boly tagjaként a hegymenet végére sikerült visszazárkóznia a legjobbakra, majd onnan az utolsó húsz kilométeren már közel 50-en együtt robogtak a cél felé, Valter pedig végül a 16. helyen ért be. 

Összetettben az élcsoport állásában nem hozott változást a keddi versenynap, így továbbra is az ausztrál Ben O’Connor áll az első helyen. Valter pedig három pozíciót javítva a 39.

A magyar kerékpáros az M4 Sport helyszíni stábjának úgy nyilatkozott, hogy az erőnlétet tekintve talán az eddigi egyik legjobb szakasza volt a keddi.

“Jól kipihentem magam, tök jó napot zártam, azt érzem” – mondta.

Első 60-70 kilométeren szinte minden támadásba benne volt. Ezzel kapcsolatban elárulta, az volt a feladat, hogy ő, Steven Kruijswijk, vagy Wout van Aert szökésbe kerüljön. Ez végül belga csapattársának jött össze az első hosszabb hegy tetején. Valter kiemelte, hogy ő is aktív volt, többször került bele ígéretes csoportba, Van Aert sikeres szökése után pedig arra figyeltek, hogy kontrollálják a helyzetet.

Szóba került az is, hogy a galíciai időjárás sokkal kedvezőbb volt, mint amilyet a múlt héten, a déli országrészben tapasztaltak. Valter szerint a hétfői pihenő és a kellemes idő jót tett a mezőnynek.

“Ilyen körülmények között nagyobbakat lehet versenyezni” – tette hozzá.

A folytatást illetően úgy fogalmazott: “innentől kezdve minden nap úgy néz majd ki, mint a mai, próbálunk szökni, próbáljuk az összetettben Seppet (Kuss) minél előrébb juttatni, vagy akár Sepp-pel szökni.”

Tavaly Sepp Kuss nyerte a Vueltát, az amerikai jelenleg 14. összetettben.

Vuelta a Espana

    10. szakasz, Ponteareas-Baiona, 160 km:
    
1. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) 3:50:47 óra
2. Quentin Pacher (francia, Groupama-FDJ) azonos idővel
3. Marc Soler (spanyol, UAE) 2:01 perc hátrány
…16. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 5:31 p h.

    Az összetett élcsoportja:
    
1. Ben O’Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 40:05:54 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-Hansgrohe) 3:53 perc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 4:32 p h.
…39. Valter 40:50 p h.

    Szerdán Padrónból indulva Padrónba ér vissza a mezőny, közben 166,5 kilométert tesz meg. A Vuelta szeptember 8-án Madridban zárul.

(MTI)

Yates hosszú szóló szökéssel “visszajött” összetettben