Watkins döntőbe lőtte Angliát

Watkins
Ollie Watkins

Az angol labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a holland csapatot a németországi Európa-bajnokság Dortmundban játszott szerdai elődöntőjében.

Kifejezetten nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a várakozásoknak megfelelően valamelyest a hollandok voltak aktívabbak. Ugyan nagy helyzet nem volt a meccs elején, az Oranje mégis vezetést szerzett Simons egyéni villanásának köszönhetően, ugyanis labdaszerzése után egy pontos lövéssel maga is fejezte be az akciót. 

7. perc: Xavi Simons harcosságával elcsente a labdát Rice-tól, majd 23 méterről a jobb felső sarokba lőtt (0-1).

Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az angolok, akik 11-esből hamar egyenlítettek, ahogy az előző két kieséses meccsen is. 

13-18. perc: Saka cselezgetett a 16-os előterében, majd a lövése levágódott egy védőről, de éppen Harry Kane elé, aki ugyan 10 méterről fölé lőtt, de Dumfries rátartott a lábára, ezért – a videobíró segítségével – büntetőhöz jutott Anglia. A 11-est a sértett hajszálpontosan a jobb alsó sarokba lőtte (1-1).

Lendületben maradt a háromoroszlános gárda, amely messze eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő ezen a kontinensviadalon, így szinte azonnal fordíthatott volna, de Foden közeli próbálkozása hiába jutott túl Verbruggenen, a visszafutó Dumfries a gólvonalon állította meg a labdát. A holland védő aztán majdnem a másik kapu előtt is főszereplő lett, mert jobb oldali szöglet után a keresztlécre fejelt. 

Az élvezetes találkozón mindkét fél gólratörő és lendületes játékot mutatott, s bár a holland akciók is ígéretesek voltak, ritkábban futottak végig, így a szigetországiak összességében nemcsak többet birtokolták a labdát, hanem veszélyesebbek is voltak. Részben a nagy kedvvel futballozó Fodennek is köszönhetően, aki a szünet előtti percekben kétszer is a jobb sarkot vette célba, először a kapufa külső részét találta el, másodjára pedig Verbruggen védett.

Térfélcserét követően is maradt az angol fölény, viszont ebben a periódusban ez meddőnek bizonyult, mert sokkal nyugodtabbá vált a játék, kevesebb kockázatot vállaltak a csapatok. A holland középpálya jóval nagyobb figyelmet fordított a stabilitásra, mint az első félidőben, így az angoloknak nem maradt területük végigrobogni a pályán, sok esetben csak a hátrapassz lehetősége maradt meg. Mivel a védelmek is állták a sarat, így a kapusoknak nem akadt dolguk. 

Majdnem húsz percet kellett várni az első helyzetre, amikor szabadrúgás után Van Dijk öt méterről térddel lőtt kapura, Pickford viszont résen volt. A 70. perctől fordult a kocka, a narancsmezesek futballoztak meddő mezőnyfölényben, ennek ellenére Anglia állt közelebb a győztes gólhoz, azonban Saka találata előtt Walker épphogy, de lesen volt. Amikor már úgy tűnt, hosszabbításba torkollik az elődöntő, akkor Watkins révén Anglia váratlanul eldöntötte az összecsapást, így egymás után a második Eb-döntőjére készülhet.

93. perc: Palmertől kapott remek labdát Ollie Watkins az ötös jobb sarkánál, ahonnan kilőtte a hosszú alsó sarkot (2-1).

 A vasárnap 21 órakor kezdődő berlini döntőben az idei Eb-n százszázalékos és három végső sikerükkel csúcstartó spanyolok várnak majd a sorozatban második fináléjukra készülő és első diadalukra hajtó angolokra.

UEFA labdarúgó Európa-bajnokság

Elődöntő:

Anglia – Hollandia 2-1 (1-1)
Dortmund, Signal Iduna Park, 60 926 néző. Vezette: Felix Zwayer (német)
Gól: Kane (18., 11-esből), Watkins (91.), illetve Simons (7.) 
Anglia: Pickford – Walker, Guehi, Stones, Trippier (Shaw, a szünetben) – Rice, Mainoo (Gallagher, 93.), Saka (Konsa, 93.) – Bellingham, Foden (Palmer, 80.), Kane (Watkins, 80.)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries (Zirkzee, 93.), van Dijk, de Vrij, Ake – Reijnders, Schouten, Simons (Brobbey, 93.) – Malen (Weghorst, a szünetben), Gakpo, Depay (Veerman, 35.)

(MTI)

A franciák legyőzésével ötödször döntős Spanyolország