Verstappen rajtol a pole pozícióból
A már világbajnok Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
A Red Bull holland versenyzőjének ez az idei kilencedik, pályafutása során pedig a 41. pole pozíciója.
Az immár négyszeres vb-első Verstappen mellől a mercedeses George Russell startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a szintén brit Lando Norris (McLaren) kaparintotta meg.
Max Verstappen: „Őrület! Erre egyáltalán nem számítottam, de a csapat remek munkát végzett, hogy ilyen jó autót adott nekem. Ha jó az autó, sokkal keményebben nyomhatom, és most sokkal jobban éreztem magam. Változtattunk egy kicsit, de nem hittem, hogy ezzel ekkora javulást érünk el. Ez ígéretes, de nem tudom, milyen lesz a versenytempó. Egy körön viszont stabilak voltunk, és erre volt szükség. Örülök, hogy megvan a pole pozíció, elég rég szereztem már! A futam fárasztó lesz és meg fogja viselni a gumikat is. Nagyon oda kell majd figyelni rájuk. A bal első nagyon sokat kap, szóval mindenképpen menedzselni kell a gumikat. Szoros lesz a futam, láthattunk, hogy a Mercedes, a Ferrari, a McLaren is ott van. Úgy tűnik, most mi is, és remélem, ez holnap is így lesz.”
George Russell: „Nagyon jól alakultak az előző időmérők, az előző öt futamon első sorban voltam, erről pedig az év elején nem is álmodhattunk. Az első köröm nagyon jó volt, az egyik legjobb, amit valaha futottam, de a másodikon nem találtam meg azt a kis, még hiányzó tempót, ezért Max megelőzött. De fókuszáljunk a pozitívumokra, az autó nagyon jó az előző hétvégéken és ezt nagyon élvezem. A feltartáskor ki kellett hajtanom a sóderágyba, szóval remélem, az autó nem sérült meg. Lehet ezért nem tudtam javítani. A szituáció eléggé necces volt. Most jó futamok állnak mögöttünk, Brazíliában segített az eső is, de Vegasban remek volt a tempó. Itt is jó a tempónk, viszont nagyon szoros a mezőny. De nagyon jó, hogy újra az élmezőnyben vagyunk. Remélem, jó futamunk lesz. A cél egyértelműen a győzelem. Meglepő, mennyit javult a Red Bull, szóval szerintem nagyon izgalmas lesz a futam is.”
Lando Norris: „Nem ilyen pozícióban reménykedtünk a tegnapi időmérő és a mai sprint után, de ez volt a maximum, amit elérhettünk. Jó kört raktam össze, elégedett voltam vele, de nem voltam elég gyors a többiekhez képest. A körrel elégedett vagyok, de az eredménnyel nem. Szoros volt az állás végig, az egész időmérőn. Remélem, a futamon előre tudunk majd jutni, de nagyon gyors autók vannak mögöttünk is. Várjuk a nagydíjat, szerintem jó a futamtempónk, szóval bízom benne, hogy előnyünk is. A sprinten tiszta levegőben autózhattam, de a holnapi szerintem keményebb lesz. Izgatott vagyok, de szerintem jó esélyünk van. Nem hiszem, hogy olyan gyorsan vagyunk, mint a Mercedes, de a Red Bull megmutatta, mennyit lehet fejlődni.”
Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 17 órakor kezdődik
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
6. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Cunoda Juki (japán, RB)
8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
9. sor:
Liam Lawson (új-zélandi, RB)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
10. sor:
Franco Colapinto (argentin, Williams)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Forrás: M4 Sport