Verstappen nyerte a Katari Nagydíjat

Katari Nagydíj
Fotó: Formula1.com

A negyedik világbajnoki címét egy hete Las Vegasban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíjat vasárnap Dohában.

A 27 éves pilótának ez az idei 9. és pályafutása 63. futamgyőzelme

Közvetlenül a rajt után a pole pozícióból startoló brit George Russell (Mercedes) sokat veszített, az első kanyarkombinációban ugyanis Max Verstappen (Red Bull), valamint Lando Norris (McLaren) is meg tudta előzni. 

A száguldás azonban nem folytatódhatott teljes tempóval, mert a mezőny hátsó részében történt ütközés nyomán nagy mennyiségű törmelék került a pályára és az összetört versenyautók a bukóteret foglalták el, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó.

A Safety Car az ötödik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend pedig az élen nem változott: Verstappent Norris üldözte, harmadikként Russell következett.

A 24. körben Russell hajtott a boxba kerékcserére az élmezőnyből elsőként, de a Mercedes szerelői hibáztak a jobb hátsó abroncsnál, így a brit versenyző sok időt veszített. 

Nem sokkal később az egyik Williamsről a célegyenesben lerepült a tükör, amelyre Valtteri Bottas (Sauber) ráhajtott, így törmelék szóródott szét, ezeken átszáguldva Lewis Hamilton (Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) is defektet kapott. A

versenyirányítás ezért újra a pályára küldte a biztonsági autót, így Verstappen és Norris az első két helyről azonnal a boxba hajtott kerékcserére.

A verseny a 40. körtől folytatódhatott korlátozás nélkül, ekkor a sorrend Verstappen, Norris, Leclerc volt a dobogót érő pozíciókban. Nem tartott azonban egészen egy körig a viadal, újra jött a Safety Car, mert Nico Hülkenberg (Haas) kicsúszott és a sóderágyban ragadt.

A következő újraindításra a 44. kör elején került sor, Verstappen magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte Norris és Leclerc érkezett, de a brit versenyző 10 másodperces, a boxutcában letöltendő időbüntetést kapott, mert sárga zászlós figyelmeztetés alatt nem lassított eléggé. 

Norris így a mezőny végére került, Verstappen győzelmét pedig innentől semmi nem veszélyeztette, a második helyen Leclerc, a harmadikon Oscar Piastri (McLaren) száguldott.

A leintésig Norrisnak sikerült feljönnie a 10. helyre és megfutotta a leggyorsabb kört is, így két világbajnoki pontot sikerült szereznie.

A konstruktőri vb-címért így az idény utolsó versenyén az egyelőre éllovas McLaren küzd majd meg a Ferrarival

carspod

Max Verstappen: Nagyon jó futamot teljesítettünk

„Tegnap az időmérőn már sokkal jobb volt az autó, ma pedig az első etapban nagyon gyors. Lando folyamatosan 1,8 másodpercen belül volt, űztük egymást, nagyon élveztem a futamot. Nagyon jó volt a tapadás, a gumik is jól bírták most, szóval keményen nyomhattuk. Az első etap hosszú volt, majd a biztonsági autós etap alatt nagyon oda kellett figyelni. Rég voltunk ennyire versenyképesek száraz pályán. Büszke vagyok a csapatra, hogy ekkora fordítást hajtottunk végre a hétvégén. A második újraindításkor a kemény keverékeket nehezen tudtam felmelegíteni, szenvedtem a kigyorsításon, de aztán helyre álltak a gumik, jó tempót tudtam diktálni. Örülök a győzelemnek. Nehéz megmondani, mi lesz Abu-Dzabiban. Az előző években jók voltunk ott, remélem idén is így lesz és harcban leszünk a győzelemért.”

Verstappen

Charles Leclerc, Max Verstapen és Oscar Piastri. Fotó: Formula1.com

Charles Leclerc: Egy ilyen hétvégén bármikor aláírtam volna, hogy második leszek!

„Kifejezetten boldog vagyok. Nehéz hétvége volt, az autónk nem jó egy ilyen karakterisztikájú pályán. Tudtuk, hogy nehéz lesz, mégis sikerült közelíteni a McLarenhez, szóval az utolsó futamig harcban maradtunk. Nem tudom, hogy a defekteket a törmelékek, vagy a rázókövek okozták, de nem foglalkoztam ezzel, muszáj volt használni a rázóköveket, mert sok tempót lehetett nyerni. Próbáltam figyelni, hogy ne kapjak defektet, a törmelékeket meg próbáltam elkerülni. Sajnálom Carlost (Sainz), mert ha előbb végez, csapatként még jobb eredményt érhetünk el. De ez még így is pozitív hétvége. Nehéz megmondani, mi lesz Abu-Dzabiban. Szoros az állás, de éppen ezért izgalmas. Huszonegy pont a McLaren előnye, ami elég sok, de mindent bele fogunk adni!”

Oscar Piastri: Nehéz futam volt

„A tempó hasonló volt az élmezőnyön belül és nagyon nehéz volt DRS-távolságba kerülni és előzni. Voltak izgalmas pillanataim Charles-lal. Örülök a dobogónak, de nem ilyen eredményre vágytunk. Nem tudom, Lando miért kapott büntetést, de elég komoly volt. Izgalmas lesz a csata a szezon végéig, de mindent bele fogunk adni, hogy megszerezzük a konstruktőri világbajnoki címet. Fizikailag most jobban bírtuk a futamot, a biztonsági autó és a hőmérséklet is segített. A pálya gyorsabb, de most nem volt annyira meleg, mint tavaly, és ez azért segített nekünk. Izgalmas futam volt, élveztem, jó ezen a pályán vezetni, de nem ilyen eredményben bíztam.”

Katari Nagydíj, Doha (57 kör, 308,611 km, a pontszerzők)

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31:05.323 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.031 másodperc hátrány
3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 6.819 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 14.104 mp h.
5. Pierre Gasly (francia, Alpine) 16.782 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 17.476 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 19.867 mp h.
8. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) 25.360 mp h.
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 32.177 mp h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 35.762 mp h.
Leggyorsabb kör: 1:22.384 perc (Lando Norris, McLaren, 56. kör)

A vb-pontversenyek állása 23 futam után (még 1 van hátra)

Versenyzők

1. Verstappen 429 pont – már világbajnok
2. Norris 349
3. Leclerc 341
4. Piastri 291
5. Sainz 272
6. Russell 235

Csapatok

1. McLaren 640 pont
2. Ferrari 619
3. Red Bull 581
4. Mercedes 446

A vb egy hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul.

Forrás: MTI / M4 Sport

Piastri nyerte a sprintfutamot Katarban