Varga Ádám címét megvédve Európa-bajnok

Varga Ádám
A győztes Varga Ádám a férfi kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Varga Ádám megvédte címét kajak egyes 500 méteren és a magyar versenyzők további három ezüstérmet is gyűjtöttek a pénteki döntős program első felében a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Ezen a versenynapon kizárólag olyan számokban rendeztek, rendeznek döntőt, amelyek nem szerepelnek az olimpiai programban

Az első finálé máris magyar éremeséllyel kecsegtetett, Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás ugyanis tavaly világbajnoki ezüstérmet szerzett K-2 1000 méteren és csütörtöki előfutam-győzelme után most is az esélyesek közé tartozott. A legjobban a magyarok mellől induló norvégok kezdtek, de aztán az Atomerőmű SE és a Vasas kajakosa felzárkózott és az 500 méteres ellenőrzőpontnál már ők haladtak át elsőként. 

A táv második felében Vajdáék növelték előnyüket, a hajrára azonban felzárkóztak melléjük az olaszok, Samuele Burgo és Andrea Schera, akik nagyszerűen finiseltek és végül övék lett az aranyérem. A magyarok a 2023-as vb-ezüst után az Eb-n is másodikak lettek. 

“Kettős érzések vannak bennünk. Nyilván örülünk és hazai közönség előtt vagyunk, de azért mégiscsak jobb lett volna nyerni. Majdnem végig vezettünk, a legvégén vertek meg minket, így valamennyi csalódottság azért van bennünk. De ez plusz motiváció a jövőre nézve”

– nyilatkozott az MTI-nek Vajda.

“Az előfutam után beszéltünk az olaszokról és számítottunk is rájuk, de nem gondoltuk, hogy ilyen erősek lesznek a végén”– tette hozzá Szántói-Szabó. 

“A mostani formánkhoz képest kihajtottuk magunkat, ennél többet nem tudtuk volna beletenni a végébe. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy mi nem csak ezer méterre készültünk. Ha azonban kijutunk a nem olimpiai számos világbajnokságra, akkor teljesen erre fogunk koncentrálni és akkor a százszázalékos pályánk még gyorsabb lesz.”

A kenusoknál Kollár Kristóf és Fejes Dániel erősen kezdett és fél kilométernél az olaszok és a németek mögött a harmadik helyen lapátoltak. A hajrához is ebben a pozícióban érkeztek, de az utolsó kétszázon megérkeztek melléjük a moldávok, akik jobban bírták a végét, az elfáradó magyarok pedig végül lemaradtak a dobogóról, ötödikként zártak.  

A következő fináléban, női K-1 1000 méteren az UTE 21 éves Európa-bajnok kajakosa, Rendessy Eszter kezdetben a semleges színekben versenyző orosz Julija Babasinszkajával és a lengyel Justyna Iskrzyckával harcolt a dobogós helyezésekért. Hármasuk hamar kivált a mezőnyből, Iskrzycka azonban később ellépett, s nem volt kérdéses, hogy ő nyeri a versenyt. Mögötte Rendessy és az időközben felzárkózó cseh és svéd kajakos csatázott az ezüstért, ebből a csatából végül a közönség által űzött-hajtott magyar versenyző került ki győztesen, megduplázva a hazai második helyek számát a gyorsasági versenyekben.    

“Nagyon jó mezőny gyűlt össze. Mindenkinek az ötszáz a fő távja, így egyenlőek voltak a feltételek. Én próbáltam egy jó utazósebességet felvenni, mert tudtam, hogy a végén nagyon gyorsak lesznek a többiek és figyeltem arra, hogy ne essek kétségbe, ha jönnek fel az ellenfelek, hanem én is tudjak újítani. Próbáltam nem foglalkozni a többiekkel, de azért a szemem sarkából láttam őket, de most kivételesen nem estem pánikba. Most próbáltam fordítani a dolgon és én kétségbe ejteni őket”

– elemezte a versenyzését Rendessy.

Bragato Giada, a Tiszaújváros 24 éves kenusa az elmúlt években leginkább párosban versenyzett, Európa-bajnoki címet és vb-bronzot is szerzett, de ezúttal 500 egyesben szállt vízre, s ebben a számban is éremszerzésre törekedett. Hatalmas lendülettel indult neki a távnak, amit végig bírt is, igaz, a semlegesként versenyző, fehérorosz Aljona Nazdrova még nála is gyorsabb volt. A befutó szorosan alakult, de Bragato visszaverte a spanyol Maria Corbera támadását és újabb ezüstöt szerzett a házigazdáknak.

“Legutóbb 2022-ben mentem 500 egyest nemzetközi versenyen” – idézte fel Bragato. – “Érdekes futam volt, belülről nem érzékeltem semmit, de kívülről úgy látszott, hogy a végén még tudtam újítani. Én azt éreztem, hogy kicsit későn jött a holtpont, általában a táv felénél szokott jelentkezni, de most nagyon kitolódott a végére. De nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, mert szerintem ők is hozzásegítettek, hogy a bronzból egy ezüstöt tudjak csinálni.”      

Férfi K-1 500 méteren Varga Ádám címvédőként szállt vízre, ennek megfelelően is versenyzett

Bár a norvég Gunnar Eide kilőtt a rajtból, Varga hamar reagált és száz méter után átvette a vezetést, s innentől gyakorlatilag már csak a hátát nézhette a mezőny. A KSI 1000 méteren olimpiai ezüstérmes kajakosa a célig folyamatosan növelte az előnyét és végül mintegy hajóhossznyi előnnyel diadalmaskodott.

“Plusz motiváció volt számomra, hogy most először lehetőségem volt címet védeni valamilyen nemzetközi versenyen. Ami még fontos volt és úgy is álltam hozzá ehhez a pályához, hogy ez az utolsó megmérettetés a párizsi olimpia előtt. Bár még nincs hivatalos csapat, de remélem, hogy benne leszek. Az volt a célom, hogy kihajtsam magam ezen a versenyen, mert ezzel volt egy kis probléma korábban. Úgy érzem, hogy ez sikerült és mellé az eredmény is nagyon jó, úgyhogy elégedett vagyok” 

– nyilatkozott a 24 éves kajakos.

Férfiak
    
    K-1 500 m, Európa-bajnok:
   Varga Ádám 1:36.962 p
2. Fernando Pimenta (Portugália) 1:38.222            
3. Timon Maurer (Ausztria) 1:38.365

    C-2 1000 m, Európa-bajnok:
   Gabriele Casadei, Carlo Tacchini (Olaszország) 3:29.372    p        
2. Moritz Adam, Nico Pickert (Németország) 3:31.639
3. Oleg Tarnovszki, Mihai Chihaia (Moldova) 3:31.826
…5. Kollár Kristóf, Fejes Dániel 3:33.352

Nők

    K-1 1000 m, Európa-bajnok:
   Justyna Iskrzycka (Lengyelország) 3:52.701 p
2. Rendessy Eszter 3:53.908
3. Melina Andersson (Svédország) 3:54.355    

    C-1 500 m, Európa-bajnok:
   Aljona Nazdrova (semleges/Fehéroroszágország) 2:02.749 p
2. Bragato Giada 2:04.096    
3. Maria Corbera (Spanyolország) 2:04.356  

(MTI)