Új kőolajlelőhelyet tárt fel Tura közelében a Mol és az O&GD

Tura

Új kőolajlelőhelyet tárt fel Tura közelében a Mol és az O&GD; a sikeres fúrás a két társaság közös kutatásának eredménye, amit azután kezdtek meg, hogy 2023 nyarán az olajvállalat 49 százalékos részesedést szerzett az O&GD három kutatási koncessziójában – közölte a Mol kedden.

A tájékoztatás szerint a Paleogén-medencében, amely egy Budapesttől nem messze található földtani egység, jelenleg 4 kutatási koncesszió van, ebből a Mol a Dány terület felett rendelkezik.

A Mol sikert ért el itt 2022-ben, a felfedezett olajmezőn található Vecsés-2 kút mára a vállalat egyik legnagyobb hozamú magyarországi olajkútjává vált napi 1400 hordó termeléssel, és a 2016 óta termelő Tóalmás-Észak olajmező is a közelben található.

Az O&GD három (Mogyoród, Nagykáta és Ócsa) kutatási koncessziót nyert el korábban, amelyekben hatósági jóváhagyásokat követően a Mol 2023 nyarán szerzett 49 százalékos részesedést. A partnerség a szakmai együttműködésre és a tudásmegosztásra épül, a felek közösen határozták meg a fúrásra kész célpontokat, a költségeket és kockázatokat is közösen vállalták. A turai munkálatok operátora az O&GD, a cég felel a projekt végrehajtásáért, míg a Mol aktív partneri szerepet vállal a döntésekben való részvételen keresztül – közölték.

A Tura-D-3 nevű kutat tavaly nyáron kezdték fúrni, és 2100 méter mélyen bukkantak az olajkészletre

A kút jelenleg naponta körülbelül 1000 hordó kőolajat ad, az O&GD és a Mol az 51-49 százalékos tulajdoni hányad arányában osztoznak a kitermelt mennyiségen. Ez a Mol számára mintegy napi 500 hordót jelent, ami a Mol-csoport 2023-as átlagos napi kőolajtermelésének körülbelül 1 százaléka, a Mol magyarországi kőolajtermelésének 5 százaléka.

A közlemény idézi Bacsa Györgyöt, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta: különösen fontos, hogy növeljék a hazai kitermelési volument és csökkentsék Magyarország import-kiszolgáltatottságát. A turai találat hatékony szakmai együttműködés eredménye – jelezte.

Csapó András, az O&GD ügyvezető igazgatója ismertette: az O&GD Central Kft. azzal a céllal jött létre és indult magyarországi koncessziókért több mint 10 évvel ezelőtt, hogy a legmodernebb észak-amerikai kutatási és fúrási technológiákat alkalmazva szénhidrogént termeljen ki a Pannon medencében. Az ügyvezető igazgató jelentős sikerként értékelte, hogy a Mol, a térség meghatározó energetikai vállalata partnerként beszállt három koncessziójukba.

A Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon

Tavaly a hazai termelésből a kőolaj több mint 40 százalékát és a földgáz több mint 90 százalékát a vállalat biztosította. A Mol-csoport kőolaj- és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legjelentősebb, jelenleg a teljes termelés mintegy 35 százalékát adja.

A Mol Magyarország a következő öt évben százmilliárd forint nagyságrendű összeget tervez beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe. Ennek közel 60-65 százaléka földgáz, 20-25 százaléka kőolaj célú, a maradék pedig az infrastruktúra biztonságos fenntartását, pótlását célozza.

Az O&GD 2012-es alapítását követően jelentős koncessziókat nyert el Magyarországon, jelenleg 5500 négyzetkilométeren kutat szénhidrogén után. Az O&GD 35 termelőkúttal Magyarország harmadik legnagyobb szénhidrogén-termelő bányavállalkozója. Tavaly – jelentős fúrási programot végrehajtva -, négy sikeres gázkutat és a turai olajkutat állította termelésbe.

(MTI)