Negyedik lett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka női kenu kettes
Remekül küzdve a negyedik helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében a párizsi olimpián.
Remekül küzdve a negyedik helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében a párizsi olimpián.
A Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó megnyerte reményfutamát a kenu kettesek 500 méteres versenyében, míg az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes a második helyen ért célba a reményfutamában 500 méteren, ezzel középfutamba jutott a párizsi olimpián.
Megszerezte a kvótát, majd szakított addigi párostársával. Hónapokon keresztül gondolkodott, hogy merre tovább, végül mindkét lehetséges kapu bezárult előtte az első válogató előtt.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége csütörtökön elfogadta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak az MKKSZ versenysport bizottsága által is támogatott előterjesztését, eszerint egy kérdés maradt: a női négyes tekintetében még nem dőlt el, hogy Csipes Tamara, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra mellett Pupp Noémi vagy Lucz Anna lesz-e az egység negyedik tagja.
A szombat délutáni döntőkben két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a házigazda magyarok a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.
Csipes Tamara és a Nádas Bence, Tótka Sándor duó után a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettős és végül a női kajaknégyes is aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint erősen körvonalazódik a párizsi olimpiai csapat a kajak-kenusok szerdától péntekig rendezett szegedi válogatóversenye után.
A Nádas Bence, Tótka Sándor kajak és a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes sikerét hozta a szétlövés a kajak-kenusok idei második válogatóversenyén, Szegeden, ezzel mindkét páros bekerült a jövő heti, ugyanitt sorra kerülő Európa-bajnokságon induló keretbe és az olimpiai csapatba is.
Még több...
Diósgyőr–Zalaegerszeg
2024.09.28. 15:00 - 17:00
Kecskemét–Nyíregyháza
2024.09.28. 17:00 - 19:00
Magyarország – Románia, női kézilabda felkészülési mérkőzés
2024.09.28. 17:30 - 19:30
Tatabányai Multifunkciós Csarnok
Falco KC Szombathely – PVSK-VEOLIA, férfi kosárlabda NB I
2024.09.28. 18:00 - 20:00
NKA Universitas Pécs – MVM-OSE Lions, férfi kosárlabda NB I
2024.09.28. 18:00 - 20:00
Zalakerámia ZTE KK – SZTE-Szedeák, férfi kosárlabda NB I
2024.09.28. 18:00 - 20:00
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, férfi kosárlabda NB I
2024.09.28. 19:00 - 21:00
Debrecen–MTK Budapest
2024.09.28. 19:30 - 21:30
FTC-Telekom – Corona Brasov, jégkorong Erste Liga
2024.09.29. 15:30 - 17:30
Fehérvár FC–Paksi FC
2024.09.29. 15:30 - 17:30
CYEB-Budakalász – OTP Bank-Pick Szeged, férfi kézilabda NB I
2024.09.29. 17:00 - 19:00
FEHA19 – Budapest JAHC, jégkorong Erste Liga
2024.09.29. 17:30 - 19:30
Gyergyói HK – UTE, jégkorong Erste Liga
2024.09.29. 17:30 - 19:30
SC Csíkszereda – DEAC, jégkorong Erste Liga
2024.09.29. 17:30 - 19:30
Balatonfüredi KSE – NEKA, férfi kézilabda NB I
2024.09.29. 18:00 - 20:00
DVTK Jegesmedvék – Duanújvárosi Acélbikák, jégkorong Erste Liga
2024.09.29. 18:00 - 20:00
Ferencváros–Puskás Akadémia
2024.09.29. 18:00 - 20:00