Helyreállt a megszokott közlekedési rend a Keleti pályaudvaron
Működik a Keleti pályaudvar, a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint helyreállt a vasúti közlekedés – közölte az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán
Működik a Keleti pályaudvar, a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint helyreállt a vasúti közlekedés – közölte az építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán
Várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a Keleti pályaudvaron, azt követően, hogy vasárnap este a pályaudvar előtt kisiklott a Claudiopolis Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija – jelentette be Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója.
Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.
Egyszer már láttam autót / Budapest
by Média Birodalom · Published 2024.06.22. · Last modified 2024.06.21.
Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak – ezúttal a Keleti pályaudvarnál és környékén tartottak összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi műveletet a BKK, a BRFK és a fővárosi cégek munkatársai. A BKK forgalmas köztereket...
Az Üzleti váróteremben (Business Lounge) a Keleti pályaudvar 9. vágánya mellett, egyszerre modern, hangulatos és nyugodt környezetben, frissítőket és harapnivalókat fogyasztva várhat vonata indulására, vagy pihenheti ki érkezés után az utazás fáradalmait.
Még több...
Bologna – Shakhtar Donyeck
2024.09.18. 18:45 - 20:45
Sparta Praha – RB Salzburg
2024.09.18. 18:45 - 20:45
FTC-Rail Cargo Hungaria – TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, női kézilabda NB I
2024.09.18. 19:00 - 21:00
Real Betis – Getafe
2024.09.18. 19:00 - 21:00
Celtic – Slovan Bratislava
2024.09.18. 21:00 - 23:00
Club Brugge – Borussia Dortmund
2024.09.18. 21:00 - 23:00
Manchester City – Internazionale
2024.09.18. 21:00 - 23:00
Paris Saint-Germain – Girona
2024.09.18. 21:00 - 23:00
Craven zvezda – Benfica
2024.09.19. 18:45 - 20:45
Feyenoord – Bayer Leverkusen
2024.09.19. 18:45 - 20:45
Veszprém HC – PSG Handball, férfi kézilabda BL
2024.09.19. 18:45 - 20:45
Leganes – Athletic Bilbao
2024.09.19. 19:00 - 21:00
Barca – OTP Bank-Pick Szeged, férfi kézilabda BL
2024.09.19. 20:45 - 22:45
AS Monaco – FC Barcelona
2024.09.19. 21:00 - 23:00
Atalanta – Arsenal
2024.09.19. 21:00 - 23:00
Atlético Madrid – RB Leipzig
2024.09.19. 21:00 - 23:00
Brest – Sturm Graz
2024.09.19. 21:00 - 23:00