Szabó László: a tizenöt érem parádés

záróünnepség
Konkoly Zsófia úszó és Kiss Péter Pál kajakozó (középen) viszi a magyar zászlót a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok záróünnepségén a Stade de France-ban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.

A múlt szerdán kezdődött viadalon a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzdött 22 sportágban. 

A magyar színeket 39 sportoló képviselte, akik 13 sportágban, 68 számban voltak érdekeltek. A piros-fehér-zöld küldöttség öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 26. helyén zárt.

A Stade de France-ban telt ház előtt rendezték meg az esőáztatta záróünnepséget, amelynek a „Párizs egy buli” címet adták a házigazdák.

Miközben a sportolók már a kezdetektől a küzdőtéren ültek, a francia himnusz elhangzása és a zászlófelvonás után megérkeztek az arénába a résztvevő nemzetek zászlói, köztük a magyar, amelyet az egyformán aranyérmes úszó Konkoly Zsófia és kajakos Kiss Péter Pál hozott be. Előbbi két győzelmet aratott és egy második helyet gyűjtött a francia fővárosban, ezzel a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője lett.

Tony Estanguet, a Párizs 2024 szervezőbizottság elnöke – akit hatalmas üdvrivalgás fogadott, a közönség pedig egy ideig a nevét skandálta – beszédében azt mondta: a sportolók részesei voltak a paralimpiai forradalomnak, megmutatták, hogy néz ki egy befogadó világ, s innen már nincs visszaút.

„Ennek a történelmi nyárnak az emléke örökké velünk marad” – fogalmazott az olimpiára is utalva.

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetője kiemelte: a mostani paralimpia a küldöttségek és a nők számát, valamint a tv-közvetítést tekintve is rekordokat döntött, viszonyítási alapot teremtve a jövőre.

„Köszönet a szervezőknek, a francia embereknek! Ez volt minden idők leglátványosabb paralimpiája” – jelentette ki a publikum legnagyobb örömére, majd bezárta a játékokat.

A házigazdák köszönetet mondtak a többezer önkéntesnek, akik energiájukkal, elkötelezettségükkel és humorukkal nagyban hozzájárultak az olimpia és paralimpia sikeres lebonyolításához.

A paralimpiai himnusz elhangzása után levonták a paralimpiai zászlót, amelyet Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere – Parsons közreműködésével – átadott Karen Bassnek, a 2028-ban házigazda Los Angeles elsőszámú vezetőjének. A kaliforniai metropolisz ötperces kisfilmmel mutatkozott be.

Ezt követően a Tuileriák kertjéből, ahol egy magasba emelkedő hőlégballonon lobogott az elmúlt napokban, egy kis mécsesben megérkezett a láng a stadionba. Francia paralimpikonok stafétája után a bocciában bajnok Aurélie Aubert fújta el a lángot, amely ezzel egyidőben a hőlégballonon is kialudt, s így véget ért a párizsi paralimpia.

Miután kialudt a láng, hatalmas buli vette kezdetét, az egyedülálló műsort 24 DJ, köztük a 76 éves Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia úttörője szolgáltatta. A szervezők ezzel köszöntötték a paralimpikonokat, egyben megköszönték nekik, hogy az elmúlt 11 versenynapon mindent megtettek a sikerért és átlépték a határaikat. A küzdőtér egy hatalmas táncparketté, a Stade de France pedig a fényjátékkal Franciaország legnagyobb diszkójává alakult át.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke maximálisan elégedett a magyar csapat párizsi paralimpián nyújtott teljesítményével, ahogy fogalmazott: minden magyar büszke lehet, és legyen is a sportolókra

A küldöttség – melyet 13 sportágban szereplő 39 versenyző alkotott – 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt a francia fővárosban. Ez a szám még emelkedhetett volna vasárnap, ha a kajakos Varga Katalin tudja tartani második pozícióját a KL2-es fináléban, amelyben azonban „elfújta a szél”, és emiatt végül negyediként ért a célba.

„Kezdjük a végével! Az egész paralimpiát megúsztam sírás nélkül, amikor valami nagyon szépen sikerült vagy amikor kevésbé, valahogy megálljt tudtam parancsolni ennek, de Kata miatt nagyon bánkódom. Borzasztóan sajnálom, hogy ez most itt nem jött össze neki. Mondhatunk ilyen közhelyeket, hogy ilyen a sport, meg megyünk tovább, de ezek nem mindig működnek. Nagyon büszke vagyok rá és nagyon hálás vagyok neki mindazért, amit megtesz a magyar parasport mozgalomért” – mondta az MTI-nek Szabó László.

Szabó László
Szabó László

Magyarország hasonlóan szerepelt, mint három éve Tokióban, amikor 16 dobogós hellyel, közte hét elsővel zárt.

„Tokióban azt mondtam, hogy ez a magyar parasport aranycsapata, az idei eskütételen pedig azt, hogy megnyitottuk a magyar parasport aranykorát. Igazat mondtam. Ez a csapat itt Párizsban már az aranycsapat plusz, az aranykor kapuját kinyitottuk és nyitva tartjuk. Előzetesen úgy fogalmaztam, hogy 68 számban 68 aranyéremért jövünk. Ezek közül ötöt a nyakunkban hazaviszünk, egyet vagy kettőt szerintem elvettek tőlünk mások, azért a 63-ért pedig, amit most nem viszünk haza, újra és újra el fogunk jönni.”

Az MPB elnöke teljes mértékben elégedett a magyar versenyzők teljesítményével, hozzáállásával.

„Ez a csapat fantasztikus volt. Minden sportoló megtett mindent minden egyes eredményért, ez a legfontosabb. Számtalan nagyszerű helyezés, egyéni legjobb eredmény született. A 15 érem parádés, a szomszédaink közül csak Ukrajna előz meg bennünket, az összes balti, balkáni és skandináv ország mögöttünk van és kilenc európai ország van előttünk. Ott vagyunk, ahol a helyünk van, a magyar paralimpiai csapat extra teljesítményt nyújtott. Minden magyar büszke lehet és legyen is rájuk!” – mondta Szabó László, akiben ezzel együtt maradt hiányérzet.

„Az a sportvezető, aki nem úgy megy haza egy versenyről, hogy minden érmet, amit csak lehet, hazavitt, annak legyen hiányérzete. Szeretném, ha ez a gondolkodás átmenne a magyar sportba, mert aki komolyan veszi a sportot, az így gondolkodik. Ha mi ezt nem tesszük és nem ennek mentén építjük fel az életünket, a munkánkat, akkor vesztesek leszünk. Márpedig mi győztesek akarunk lenni” – fejtette ki.

Hangsúlyozta: összességében lebilincselő volt, amit a magyar sportolóktól látott

„Kiemelni nem szeretnék senkit, egyvalami azonban biztos: van négy sportolónk, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ekler Luca és Kiss Péter Pál, aki Tokió után ismét aranyérmes lett. Nyilván ők állnak a csúcson, hiszen az aranyérmes fölött már csak egy van, aki az aranyérmét meg tudja őrizni” – mondta. 

Kiemelte, hogy „hét olyan sportoló mutatkozott most be, aki tizen- vagy huszonéves – Mocsári Bence, Rescsik Csaba, Szabó Alexandra, Nagy Vivien, Luterán Petra, Hotz Csenge és Boldizsár Dalma. Ők nem voltak még korábban paralimpián, itt az új generáció. Tehát van hova nekidönteni a hátunkat, ez még nem elég nagy falfelület ugyan, de majd egyre nagyobb lesz.”

Arra a kérdésre, hogy milyennek látta a paralimpia hangulatát, a lebonyolítást, Szabó László szinte csak szuperlatívuszokban válaszolt

„A franciák extra paralimpiát csináltak. A versenyek lenyűgözőek voltak, a szervezés, a körülmények, a kreativitás, az ötletek szenzációsak. Nézői szempontból hibátlan volt minden. Szervezői oldalról tudnék sorolni hibákat, de nem teszem, mert nem akarom senki szájízét elrontani, és már mindegy is” – fogalmazott.

(MTI)