Spanyolország-Franciaország összecsapás lesz a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében

Franciaország

A vb-ezüstérmes francia válogatott 0-0-s döntetlen után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte a portugál csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság péntek esti negyeddöntőjében. A franciákra a legutóbb is elődöntős spanyol csapat vár a keddi, müncheni elődöntőben.

Az első tíz percben többnyire a portugáloknál volt a labda, de ez kimerült hátul a zavartalan passzolgatásban, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Később labdabirtoklásban is kiegyenlítetté vált a találkozó, sőt, már lövéssel is próbálkoztak a felek, de azért jóval óvatosabb mederben zajlott a második negyeddöntő, mint előtte a spanyol-német párharc. 

A portugáloknál jószerivel csak Rafael Leao tudott zavart okozni a bal szélen, így a vb-ezüstérmes francia együttes fokozatosan átvette az irányítást, nyomást gyakorolt a portugál védelemre, amely állta a sarat, egy ízben az Eb-k történetének korrekordere, Pepe is mentett az utolsó pillanatban. A szünet előtti percekben a két büntetőterület között zajlott a játék és inkább a küzdelem dominált ebben a periódusban.

Eleinte a folytatásra is maradt az óvatos futball valamivel veszélyesebb franciákkal, de azért komoly helyzeteik nekik sem voltak. Sőt, a 61. és 62. percben majdnem a rivális szerzett vezetést, előbb Bruno Fernandes 12 méteres próbálkozását hárította Maignan, rögtön utána pedig Cancelo találta el a francia kapust ziccerben. Innentől megélénkült az összecsapás, a következő ziccer Kolo Muani és Camavinga előtt adódott, de előbbi remek lövése az utolsó pillanatban blokkoló portugál védőről alig vágódott a jobb sarok mellé, míg utóbbi öt méterről centikkel tévesztett célt. 

A csereként beállt Dembele új lendületet adott a francia csapatnak, a PSG támadója egy alkalommal gyönyörűen csavart a jobb felső sarok felé, de a labda elsuhant a kapufa mellett. A rendes játékidő utolsó negyedórája kiegyenlített futballt hozott, a védelmek és a kapusok állták a sarat, így nem hozott gólt és döntést a kilencven perc.

A hosszabbítás lüktető iramban kezdődött, az első nagy helyzet Cristiano Ronaldo előtt adódott, de csúnyán fölé lőtt, majd Dembele egészpályás szólója után Thuram lövésébe a 41 évesen is fáradhatatlan Pepe lépett bele. A csapatok ugyan nem “ültek rá” a döntetlenre, de a fáradtság jelei mutatkoztak már a játékosokon, akik rendre hibáztak az utolsó kulcspasszoknál. A ráadásban egészen a 120. percig nem volt kaput eltaláló lövés, akkor viszont Nuno Mendes lőhetett tisztán, de próbálkozása gyenge volt, így Maignan biztosan fogta.

Az idegek csatájában a franciák öt rúgójának egyike sem hibázott, míg a riválisnál Joao Felix a jobb kapufát találta el, így ez döntötte el a kiegyenlített párharcot.

A spanyolok hosszabbítás után kiejtették a németeket

Kifejezetten nagy iramban, lendületesen kezdett mindkét csapat, eleinte a spanyolok voltak veszélyesebbek, Neuernek már a második percben védenie kellett Pedri próbálkozását. A Barcelona játékosát néhány perccel később le kellett cserélni sérülés miatt. A házigazda tíz perc elteltével tesztelte először Unai Simont. A lüktető találkozón mindkét fél vezetett ígéretes támadásokat, de az utolsó kulcspasszokba hiba csúszott, legtöbbször a védők lefülelték, így igazán nagy helyzet mégsem alakult ki a 21. percig, amikor Havertz fejesét védte a spanyol kapus. 

A támadófutball mellett a kemény, már-már durva belépők jellemezték az első félidőt, az angol játékvezető ezt három sárga lappal “honorálta”, de akár több is lehetett volna. A szünet előtti tíz percben a kezdéshez hasonlóan inkább a spanyolok akarata érvényesült, Neuer több ízben is hárított, az ismét agilisan és látványosan futballozó Nico Williams legnagyobb helyzetét azonban visszafújták les miatt.

Térfélcserét követően is maradt a spanyol fölény, ekkor azonban ez már ziccerekben is megnyilvánult, előbb Morata lőtt fölé közelről, néhány perccel később a csereként beállt Dani Olmo viszont 14 méterről már nem hibázott, kilőtte a jobb alsó sarkot. 

51. perc: Yamal kapott labdát a jobb oldalon, visszagurított a második hullámban érkező Dani Olmóhoz, aki 14 méterről futtából kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

A németek hátrányban azonnal megpróbáltak ritmust váltani, ezzel viszont nagyobb terület nyílt a spanyol támadók előtt is a gyors ellentámadásokra, amelyek így veszélyesebbek is voltak, mint a hazai rohamok. Az utolsó húsz percre fokozódott a nyomás a spanyol kapun, elsősorban Füllkrug beállításának köszönhetően, aki rendre megjátszható volt a büntetőterületen vagy közvetlenül előtte. A hazai közönség által buzdított német csapat a 76. percben járt legközelebb az egyenlítéshez, amikor Füllkrug estében a bal kapufát találta el. 

Havertz is ziccerben rontott, ugyanis rossz kirúgás után megpróbálta átemelni Unai Simont, de jócskán a kapu fölött szállt el a labda. A házigazda az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamozott, ami végül Wirtz kapufás góljával eredményre vezetett.

89. perc: Mittelstädt bal oldali beadása után Kimmich visszafejelte a labdát az alapvonal közeléből, Florian Wirtz pedig 7 méterről a jobb kapufa segítségével talált a hálóba (1-1).

A rendes játékidő hosszabbításában Thomas Müllernek még meccslabdája is volt, azonban közelről a bal alsó sarok mellé lőtt, így következhetett a ráadás.

A “túlórában” azért már látszottak a fáradtság jelei mindkét együttesen, továbbá érezhetően óvatosabbá váltak a futballisták. A játék így is élvezhető volt, mindkét fél vezetett szép akciókat, de ebben a periódusban az apróbb pontatlanságok miatt a kapuk már nem forogtak komoly veszélyben, Wirtz viszont egy ízben csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. A hosszabbítás második felében Cucurella kezezése okozott izgalmat, de a bíró nem ítélt büntetőt. 

A csapatok nem akarták a 11-esekre bízni a döntést, ezért nagy rohanás alakult ki a pályán, de ez még több pontatlanságot eredményezett, mígnem egy újabb cserejátékos, Merino okos és hajszálpontos fejese utat talált a kapuba. Ugyan alig maradt ideje, de nem adta fel a német csapat, sőt, centiken múlt, hogy ismét egyenlítsen, Füllkrug azonban annyival fejelt a bal sarok mellé, amennyivel Merino fejese befért a jobb kapufa mellett a túloldalon. 

119. perc: Olmo bal oldali beadása után a német kaputól 8 méterre üresen maradt Mikel Merino okosan és pontosan fejelt a jobb sarokba (2-1).

Az utolsó pillanatokban a hősiesen védekező spanyoloktól kiállították Carvajalt, ő azonban ezt láthatólag nem bánta a továbbjutás miatt.

Spanyolország

UEFA labdarúgó Európa-bajnokság

Negyeddöntő:

Franciaország – Portugália 0-0 – 11-esekkel: 5-3
Hamburg, Volksparkstadion, 47 789 néző. Vezette: Michael Oliver (angol)
Franciaország: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, T. Hernandez – Kanté, Tchouaméni, Camavinga (Fofana, a hosszabbítás előtt) – Griezmann (Dembele, 67.) – Kolo Muani (Thuram, 86.), Mbappé (Barcola, a hosszabbítás szünetében)
Portugália: Costa – Cancelo (Semedo, 74.), Pepe, Dias, Mendes – Vitinha (Nunes, 119.), Palhinha (Neves, 90+2.), Fernandes (Conceicao, 74.) – Silva, Ronaldo, Leao (Joao Felix, a hosszabbítás szünetében)

Spanyolország – Németország 2-1 (0-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
Stuttgart, MHP Aréna, 54 000 néző. Vezette: Anthony Taylor (angol)
Gól: Olmo (51.), Merino (119.), illetve Wirtz (89.)
Kiállítva: Carvajal (126.)
Spanyolország: Unai Simon – Carvajal, Le Normand (Fernandez, 46.), Laporte, Cucurella – Rodri, Fabian Ruiz (Joselu, 102.) – Yamal (Ferran Torres, 63.), Pedri (Olmo, 8.), Williams (Merino, 80.) – Morata (Oyarzabal, 80.)
Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah (Müller, 80.), Raum (Mittelstädt, 57.) – Can (Andrich, 46.), Kroos – Musiala, Gündogan (Füllkrug, 57.), Sané (Wirtz, 46.) – Havertz (Anton, a hosszabbítás előtt)

(MTI)

Merih Demiral két gólt szerzett Ausztria ellen

Donyell Malen duplázott Románia ellen

Diogo Costa lett Frankfurt hőse

Kiszenvedett francia siker Belgium ellen

Létrejött a spanyol-német szuper rangadó

Bellingham megmentette, Kane továbbfejelte az angolokat