Spanyolország egy góllal nyert Olaszország ellen

Nico Williams
Nico Williams. Fotó: RFEF

A spanyol válogatott végig fölényben játszva 1-0-ra nyert a címvédő olasz csapat ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának rangadóján, és két forduló alatt hat pontot gyűjtve továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Nagyon határozottan kezdte a mérkőzést a spanyol válogatott, céltudatosan járatta a labdát, és remek szélsőinek köszönhetően gyorsan helyzetekig is eljutott. A későbbiekben is veszélyesen futballoztak a spanyolok, akik fejesek mellett távoli lövésekkel is próbálkoztak. 

Donnarumma többször bravúrosan védett, nagy mértékben neki volt köszönhető, hogy az olaszok – akik csak időnként próbálkoztak ellentámadásokkal, és akkor is kevés sikerrel – nem kerültek hátrányba.

A pihenő után sem változott a játék képe, továbbra is a spanyolok irányítottak, kezdeményeztek és alakítottak ki helyzeteket, de az olaszok segítsége is kellett nekik a vezetés megszerzéséhez.

55. perc: Williams nyeste be élesen balról a labdát, Morata fejjel megcsúsztatta, Donnarumma kivetődve hozzáért és így pont Calafiori térdére pattant, ahonnan a kapuba vágódott (1-0)

A spanyol fölényt jól jelezte, hogy a 60. percben 15-1 volt a kapuralövési kísérletek aránya. Az olaszok támadásban nagyon keveset mutattak, a technikai fölényben lévő, nagyon agilisan futballozó spanyolok egyértelműen ellenfelük fölé nőttek.

UEFA labdarúgó Európa-bajnokság

B csoport:

Spanyolország – Olaszország 1-0 (0-0)
Gelsenkirchen, 49 528 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
Gól: Calafiori (55., öngól)
Spanyolország: Simón – Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Pedri (Baena, 71.) Rodri, Fabián Ruiz (Merino, 94.) – Yamal (Torres, 71.), Morata (Oyarzabal, 78.), Williams (Perez, 78.)
Olaszország: Donnarumma – Di Lorenzo, Bastoni, Calafiori, Dimarco – Barella, Jorginho (Cristante, 46.) – Frattesi (Cambiaso, 46.), Pellegrini (Raspadori, 82.), Chiesa (Zaccagni, 64.) – Scamacca (Retegui, 64.)

Az állás:
1. Spanyolország  2   2  –  –   4-0   6 pont – már továbbjutott
2. Olaszország    2   1  –  1   2-2   3
3. Albánia        2   –  1  1   3-4   1 
4. Horvátország   2   –  1  1   2-5   1

    3. forduló (június 24., hétfő):
Albánia-Spanyolország, Düsseldorf 21.

Az angolok nem bírtak a dánokkal

Bukayo Saka
Bukayo Saka. Fotó: Eddie Keogh – The FA/The FA via Getty Images

A legutóbb döntős angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott a három éve elődöntős dán csapattal.

Az angolok ezt a találkozót is nagy iramban kezdték, és ezúttal is hamar megszerezték a vezetést, de ezután a dánok letámadtak és igyekeztek zavarba hozni az ellenfél védőit, aminek köszönhetően Hjulmand bombájával viszonylag hamar ki is egyenlítettek.

18. perc: Walker az elmélázó dán védő mellett a jobb oldalon szerzett labdát az ellenfél térfelén, lapos beadása Harry Kane elé pattant, aki az öt és felesről, középről a jobb alsó sarokba gurított (0-1).

34. perc: ezúttal a dánok szereztek labdát az angol térfél közepén, majd Morten Hjulmand középről, 28 méterről laposan lőtt, a labdája pedig a jobb kapufáról vágódott a hálóba (1-1).

A folytatásban is lendületben maradt a dán válogatott, amely továbbra is nyomást helyezett az angolokra, Foden kapufája révén azonban utóbbiak álltak közelebb az újabb találathoz. A hajrára a szövetségi kapitányok cserékkel frissítettek együttesükön, és bár mindkét kapusnak akadt még védeni valója, az eredmény nem változott.

A csoportkör jövő keddi zárásán az angolok a szlovénokkal, a dánok a szerbekkel csapnak össze.

C csoport:

Dánia – Anglia 1-1 (1-1)
Frankfurt. Vezette: Soares Dias (portugál)
Gól: Hjulmand (34.), illetve Kane (18.)
Dánia: Schmeichel – Andersen, Christensen, Vestergaard – Maehle, Hjulmand (Nörgaard, 82.), Höjbjerg, V. Kristiansen (Bah, 57.) – Eriksen (Skov Olsen, 83.) – Höjlund (Poulsen, 67.), Wind (Damsgaard, 57.)
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi, Trippier – Alexander-Arnold (Gallagher, 54.), Rice – Saka (Eze, 70.), Bellingham, Foden (Bowen, 69.) – Kane (Watkins, 69.)

Az állás:
1. Anglia    2  1 1 –  2-1  4 pont
2. Szlovénia 2  – 2 –  2-2  2
   Dánia     2  – 2 –  2-2  2
4. Szerbia   2  – 1 1  1-2  1

    3. forduló (június 25., kedd):
Anglia-Szlovénia, Köln 21.00
Dánia-Szerbia, München 21.00

(MTI)

A szerbek hosszabbításban mentettek pontot a szlovénok ellen