Sorozatban nyolcadszor aranyérmes az amerikai női kosárválogatott

kosárválogatott

Az Egyesült Államok sorozatban a nyolcadik olimpiai aranyérmét nyerte meg a párizsi játékok női kosárlabdatornáján.

Az immár 61 ötkarikás mérkőzés óta veretlen amerikaiak a vasárnapi döntőben hatalmas csatában, egyetlen ponttal verték a tavalyi Európa-bajnokság bronzmeccsén a magyarokat legyőző házigazdákat.

A győztes együttesben a 42 esztendős Diana Taurasi – aki a fináléban egy másodpercet sem játszott – lett a kosártörténelem első hatszoros olimpiai bajnoka. Az amerikaiak rekordot döntöttek sorozatban nyolcadik aranyukkal, ötkarikás csapatsportokban hét diadalra eddig – rajtuk kívül – csak az amerikai férfi kosárcsapat volt képes 1936 és 1968 között. Az Egyesült Államok női csapatának olimpiai összmérlege 78 győzelem és 3 vereség.

Az első félidőben kifejezetten pontszegény összecsapáson jobbára az amerikaiak vezettek, de a franciák tartották a lépést esélyesebb riválisukkal és a nagyszünetre egyenlő állással vonultak el a felek.

A harmadik negyedet a házigazdák egy 10-0-s rohammal kezdték, az amerikaiak Kelsey Plum két triplájánál adtak először életjelet, de így is fordítottak és kétpontos előnyből várták a záró tíz percet.

Ebben ismét a franciák kezdtek jobban, visszaszerezték a vezetést, majd újra fordítottak az amerikaiak, és az utolsó két percre állandósították a három-négypontos differenciát. A mérkőzés utolsó egy percében a franciák hiába szabálytalankodtak folyamatosan a rivális játékosaival, a tengerentúliak csak egyszer hibáztak a büntetővonalról, így a Sopronnal Euroliga-győztes Gabby Williams ugyan dobott egy jó triplát 4.9 másodperccel a mérkőzés vége előtt, a dudaszó pillanatában elengedett utolsó kísérleténél fél lábfejjel a hárompontos vonalon belülre lépett, így csapata egy ponttal alulmaradt.

Női kosárlabdatorna

Döntő:
Egyesült Államok-Franciaország 67-66 (15-9, 10-16, 20-18, 22-23)
    
Bronzmérkőzés:
Ausztrália-Belgium 85-81 (20-19, 17-17, 23-25, 25-20)

Női kosárlabda, olimpiai bajnok:

   Egyesült Államok (Napheesa Collier, Kahleah Copper, Chelsea Gray, Brittney Griner, Sabrina Ionescu, Jewell Loyd, Kelsey Plum, Breanna Stewart, Diana Taurasi, Alyssa Thomas, A’ja Wilson, Jackie Young)
2. Franciaország
3. Ausztrália

(MTI)