Sérgio Conceicao szerint Arteta sértegette a családját

Conceicao és Arteta
Sérgio Conceicao és Mikel Arteta

Az Arsenal 11-es párbajt követően jutott be a legjobb nyolc közé a Portóval szemben a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Akárcsak a párharc első felvonásán, kedden a visszavágón, Londonban is 1-0-s hazai győzelem született, így 11-esek döntöttek a továbbjutásról. Itt David Raya, az Arsenal spanyol kapusa két lövést is hárított.

Az Arsenal ezt megelőzően a legutóbbi hét BL-szereplésekor a 16 között búcsúzott, előzőleg a 2009/10-es idényben volt negyeddöntős, akkor is éppen a Portót győzte le. 

Érdekesség, hogy a Portót búcsúztató utóbbi öt csapat egyaránt eljutott a fináléig abban a szezonban – a Juventus 2017-ben, a Liverpool 2018-ban és 2019-ben, a Chelsea 2021-ben és az Internazionale tavaly. 

A mérkőzés után a portugálok vezetőedzője, Sérgio Conceicao arról beszélt, hogy Mikel Arteta, a londoniak menedzsere sértegette a családját.

„Azzal, amit Arteta a kispad felé mondott spanyolul, megsértette a családomat” – jelentette ki Sérgio Conceicao a sajtótájékoztatón.

Miután véget ért a találkozó, a két szakvezető kisebb vitába kezdett a pályán, szét is kellett őket választani.

„A csapatára kellene koncentrálnia – mondta Conceicao. – Az eredmény igazságtalan, megérdemeltük volna a továbbjutást.”

Még mielőtt Conceicaót faggatták volna, Artetát is megkérdezték az esetről, aki szűkszavúan csak ennyit mondott: „Nem kommentálom, köszönöm szépen.”

Az FC Barcelona 3–1-re legyőzte a Napolit

A Napoli elleni nyolcaddöntős párharc keddi visszavágóján a katalánok hazai környezetben bő negyedóra játék után már két góllal vezettek, de az olasz bajnok Amir Rrahman révén, a sorozat történetének első koszovói góljával még az első félidő közepén nyíltá tette az összecsapást. Így volt ez egészen a hajráig, amikor Robert Lewandowski eldöntötte a továbbjutás kérdését a Barcelona javára.

Xavi szerint megérdemelt a Barcelona továbbjutása

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, a csapatom mindent kiadott magából – mondta kedden este a 3–1-re megnyert hazai találkozót követően a spanyol tréner. – A mérkőzés nagy részében uraltuk a pályát és ezért nagyon büszke vagyok a játékosaimra.”

„Teljesen megérdemelt a továbbjutásunk, támadásban és védekezésben is uraltuk a meccset, ugyanakkor a Napoli is fantasztikus mérkőzést produkált. Boldog vagyok, hogy ennyi év után ismét a negyeddöntőben vagyunk” – fogalmazott a szakember, utalva arra, hogy a katalán együttes négy év kihagyás után jutott be ismét a BL legjobb nyolc csapata közé.

A Bajnokok Ligája negyed- és elődöntőjének sorsolását pénteken tartják Nyonban.

UEFA Bajnokok Ligája

Nyolcaddöntő, visszavágó

Arsenal – FC Porto 1-0 (1-0, 1-0, 1-0) – 11-esekkel: 4-2
London,
 Emirates Stadion. Vezette:Clément Turpin (francia)
Gól: Trossard (41.)
Arsenal: Raya – B. White, Saliba, Gabriel, Kiwior (Zincsenko, 106.) – Ödegaard, Rice, Jorginho (Gabriel Jesus, 83.) – Saka, Havertz, Trossard (Nketiah, 106.). 
Porto: Diogo Costa – Joao Mário (Jorge Sánchez, 85.), Pepe, Otávio, Wendell – Nico González (Eustáquio, 101.), A. Varela (Grujics, 90+7.) – F. Conceicao (G. Borges, 101.), Pepe II, Galeno – Evanilson (Taremi, 88.).

Továbbjutott: az Arsenal, 11-esekkel.


FC Barcelona – SSC Napoli 3-1 (2-1)
Barcelona, 
Olimpiai Stadion, 50 301 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Gól: Lopez (15.), Cancelo (17.), Lewandowski (83.), illetve Rrahmani (30.)
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Cubarsí, Cancelo – Christensen (Romeu, 61.), Fermin López (S. Roberto, 60.), Gündogan – Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha (Joao Félix, 81.).
Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Juan Jesus, Mário Rui (Mathías Olivera, 64.) – Lobotka, Anguissa, Hamed Traoré (Raspadori, 78.) – Politano (Lindström, 64.), Osimhen, Kvarachelia (Ngonge, 90+2.).

Továbbjutott: az FC Barcelona, 4-2-es összesítéssel.

Forrás: M4 Sport / MTI

Willi Orbán szerint sokkal több volt a Real Madrid elleni párharcban

Harry Kane a Lazio, míg Mbappé a Real Sociedad ellen duplázott