Sainz rajtolhat az élről Mexikóvárosban

Verstappen és Sainz
Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. Fotó: Bearne / XPB Images

Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 30 éves pilótának ez az idei első és pályafutása hatodik pole pozíciója.

Sainz mellől a címvédő és sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó, az összetettben élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd.

A vb-címért még harcoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája a harmadik rajthelyet kaparintotta meg az időmérőn, mellőle a másik Ferrarival a monacói Charles Leclerc kezdheti majd a viadalt.

A hazai közönségkedvenc Sergio Pérez már az időmérő első szakaszában búcsúzni kényszerült, és csak a 18. helyről startolhat majd. Ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy az ausztrál Oscar Piastrinak sem sikerült továbbjutnia a McLarennel a második szakaszba, ő a 17. rajtkockát szerezte meg.

„Nagyon édes a siker, mert nem megszokott két erős kört teljesíteni Mexikóban. Sokat csúszkálsz a kör során, nagyon nehéz összerakni a kört. Az én két köröm a Q3-ban viszont tökéletes volt. Nagyon boldog vagyok, hogy a pole-ban vagyok és megerősítettem az austini jó formámat. Már az austini utolsó Q3-as köröm is nagyon jónak tűnt, ezért bizakodva jöttem Mexikóba, és sikerült is folytatnom” – mondta a ferraris.

Azt is elmagyarázta, hogy az első jól sikerült köréből hogyan következett a második, ami még jobb lett. Szavaiból kiderül, nem véletlenül javította ki a mérnökét: tényleg fontosnak érezte, hogy nem egy, hanem két erős köre volt.

„Két igazán jó kör volt. És az a tény, hogy az első köröm ennyire jó volt, ennyire komoly előnybe hozott a többiekkel szemben, lehetővé tette, hogy többet kockáztassak a másodikon. A Q3-ban kicsit növeltem az első szárnyat, mert nem volt mit vesztenem. Úgy éreztem, egy kicsit erősebb első résszel gyorsabb lehetek. De ez történik, ha az első köröd ennyire jó.”

„A Q3-as első körömön nem kockáztattam túl sokat a kettes kanyar kerékvetőjénél. Próbáltam a pálya határain belül maradni. A másodiknál már tudtam, hogy az első köröm elég lehet a pole-hoz, ezért csak próbáltam mindent kihozni a pályahatárokból. Ezzel időt nyertem, amit a kör további részében meg is tartottam.”

„Két nagyon jó kör volt. Ha megnézzük, hogy Lando, Max és Charles három tizedre vannak tőlem, akkor ennek nagyon jó körnek is kellett lennie” – állapította meg.

A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 21 órakor rajtol

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:

George Russell (brit, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

4. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

5. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Nico Hülkenberg (német, Haas)

6. sor:

Cunoda Juki (japán, RB)
Liam Lawson (új-zélandi, RB)

7. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:

Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Franco Colapinto (argentin, Williams)

9. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

10. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

Forrás: M4 Sport

Ezért lépett műszaki partnerségre a MoneyGram Haas F1 csapatával a Toyota