Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat
A magyar olimpiai mozgalom mellé a MOL és a MOL-Új Európa Alapítvány is odaállt, a nagyvállalat is segíti a játékokra készülő sportolókat.
A magyar olimpiai mozgalom mellé a MOL és a MOL-Új Európa Alapítvány is odaállt, a nagyvállalat is segíti a játékokra készülő sportolókat.
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra asztalitenisz vegyes páros kvótát szerzett a párizsi olimpiára.
Az amerikai National Academy of Sciences tagjává választották Barabási Albert-László világhírű hálózatkutatót.
A Borussia Dortmund a hazai siker után Franciaországban is nyert 1–0-ra a Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, így kettős sikerrel bejutott a sorozat fináléjába.
A Diósgyőr hazai pályán tíz ponttal legyőzte a Győrt kedden a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és megszerezte fennállása első bajnoki címét.
Valter Attila a főmezőnnyel, a 103. helyen ért célba a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyet az olasz Jonathan Milan nyert meg kiélezett sprintbefutó végén, összetettben pedig továbbra is a szlovén Tadej Pogacar vezet.
A keddi, budapesti sorsoláson kiderült, hogy a másik ágon a Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit és a térdműtét után gyógyuló Szikora Melindát foglalkoztató német SG BBM Bietigheim a francia Metz HB együttesével játszik.
Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja kedden – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Még több...
Atalanta – Olympique Marseille
2024.05.09. 21:00 - 23:00
Bayer Leverkusen – AS Roma
2024.05.09. 21:00 - 23:00
Olympiakosz – Aston Villa
2024.05.09. 21:00 - 23:00
MTK Budapest – Békéscsabai Előre NKSE, női kézilabda NB I
2024.05.10. 18:00 - 20:00
Motherson Mosonmagyaróvári KC – NEKA, női kézilabda NB I
2024.05.10. 18:00 - 20:00
Újpest FC – Kecskeméti TE
2024.05.10. 20:15 - 22:15
Augsburg – VfB Stuttgart
2024.05.10. 20:30 - 22:30
Frosinone – Internazionale
2024.05.10. 20:45 - 22:45
Alaves – Girona
2024.05.10. 21:00 - 23:00