Rend és tisztaság Újpest-városkapunál – így dolgozott partnereivel a BKK
Újpest-városkapunál folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés. Tisztább megállók, fokozott rendőri és rendészeti jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak: a BKK, a BRFK, a fővárosi cégek, a MÁV, valamint a Volánbusz, Budapest főváros IV. és XIII. kerületi önkormányzatának munkatársai ezúttal az M3 metróvonallal, az elővárosi vonatokkal és a helyközi buszjáratokkal is érintett közlekedési csomópontban tartottak összehangolt akciót. A következő alkalom szeptember 19-én lesz, amikor az Örs vezér tere és környékét tisztítják meg.
A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését. Ennek célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak, valamint nagyobb biztonságban érezzék magukat. A mindennapi alapfeladatokon felüli összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés helyszíne Újpest-városkapu volt szeptember 5-én.
- A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, a BKV Zrt., valamint a MÁV Zrt. munkatársai – az egyéb napi teendőiken felül – kitakarították a buszmegállókat (ideértve a Temesvári utcait is), a metróaluljárót, valamint a vasútállomás kapcsolódó területeit.
- A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – nagyobb erővel volt jelen a helyszínen.
- Az összehangolt munkából kivették részüket a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), valamint az Újpesti Önkormányzati Rendészet és a XIII. kerületi közterület-felügyelet munkatársai, akik a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a kijelölt közterületeket, és főként prevenciós célú ellenőrzéseikkel igyekeztek fokozni a takarításban részt vevők, valamint az arra közlekedők szubjektív biztonságérzetét.
- Fontos szerepet játszott a közös akcióban a Volánbusz Zrt., amelynek munkatársai támogatták a rendvédelmi szervek munkáját.
- Az együttműködés sikeréhez hozzájárultak a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának munkatársai is, akik szükség esetén a területileg illetékes utcai szolgálat közreműködésével nyújtottak segítséget a rászorulóknak.
Közös érdek Budapest tisztán tartása
A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a rendszeres takarításon felül 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezés során a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban.
Idén eddig összesen 13 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás (a KÖKI-t és környezetét kétszer is megtisztították, illetve ellenőrizték):
- Határ út metróállomás,
- Kelenföld vasútállomás,
- KÖKI,
- Déli pályaudvar,
- Népliget,
- Kőbánya alsó vasútállomás,
- Kálvin tér,
- Keleti pályaudvar,
- Blaha Lujza tér,
- Batthyány tér,
- Göncz Árpád városközpont,
- Nyugati pályaudvar, valamint
- Újpest-városkapu.
Szeptember 19-én, csütörtökön az Örs vezér tere lesz a helyszín.
Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, ebből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.
Egész évben folyamatos a buszsáv-, a járat- és a taxiellenőrzés
A részt vevő felek kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát: szeptember 5-én – Újpest-városkaput is érintve – az M3-as metró vonalát, az állomásait, valamint azok környezetét ellenőrizték.
A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kampány a köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezésen túl a buszsávok és a járatok rendszeres ellenőrzését is magában foglalja, sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.
Budapesti Közlekedési Központ
Tudtad?
A Mi az a blogger pont hu, az Egyszer már láttam autót pont hu, a Teszt a lelke mindennek pont hu, a GaszTROLL pont hu és a Trollverda pont hu honlapok, valamint a Begurulva – autó és kütyümustra és a podCARs pont hu podcast csatornák a Médiabirodalom lapcsoporthoz tartoznak!