Rend és tisztaság a Kálvin téren – ismét nagytakarítást és közrendvédelmi akciót tartott partnereivel a BKK

Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak – ezúttal a Kálvin téren és környékén tartottak összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi műveletet a BKK, a BRFK és a fővárosi cégek munkatársai.

A BKK forgalmas köztereket érintő, mindennapi alapfeladatokon felüli kezdeményezésének célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak, valamint nagyobb biztonságban érezzék magukat. A következő alkalom június 20-án lesz, amikor a Keleti pályaudvart és környékét tisztítják meg.

A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését. Június 6-án a Kálvin tér és környéke volt az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés helyszíne: a csütörtöki kezdeményezésnek köszönhetően megtisztult az M3-as és az M4-es metróvonal által is érintett forgalmas közlekedési csomópont.

  • Tisztább megállók: a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV Zrt. munkatársai az egyéb napi teendőiken felül kitakarították a területen lévő busz- és villamosmegállókat, illetve a metróhoz vezető aluljárót.
  • Fokozott rendőri jelenlét: a Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – nagyobb erővel volt jelen a helyszínen.
  • Szigorú közterületi ellenőrzés: az összehangolt munkából kivették részüket a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a Józsefvárosi Közterület-felügyelet munkatársai, akik a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a környéket.
  • Segítségnyújtás a rászorulóknak: ugyancsak az együttműködés sikerét támogatták a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának munkatársai, akik szükség esetén a területileg illetékes utcai szolgálat közreműködésével nyújtottak segítséget a rászorulóknak.

Közös érdek Budapest tisztán tartása

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a rendszeres takarításon felül 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezés során a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban.

Idén eddig összesen 7 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás:

  • Határ út metróállomás,
  • Kelenföld vasútállomás,
  • KÖKI,
  • Déli pályaudvar,
  • Népliget,
  • Kőbánya alsó vasútállomás, valamint
  • Kálvin tér.

Június 20-án a Keleti pályaudvar következik, júliusban előreláthatóan a Blaha Lujza tér, majd a Batthyány tér lesz a kezdeményezés helyszíne.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amiből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Egész évben folyamatos a buszsáv-, a járat- és a taxiellenőrzés

A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kampány a köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezésen túl a buszsávok és a járatok rendszeres ellenőrzését is magában foglalja, sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.

A részt vevő felek kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát: június 6-án – a Kálvin teret is érintve – a 9-es autóbusz, valamint a 72-es és a 83-as trolibuszok vonalát, a megállókat, valamint azok környezetét ellenőrizték.

Budapesti Közlekedési Központ


Első randevú a Lexus LBX-szel