Póta öt meccslabdát hárítva nyolcaddöntős

Póta
Póta Georgina

Póta Georgina 0-2-ről fordítva, öt mérkőzéslabdát hárítva nyolcaddöntőbe jutott az asztaliteniszezők Feeder-besorolású WTT-versenyén, a csehországi Havirovban.

A magyar játékos a 32 között kapcsolódott be a versenybe, első meccsén pedig a francia Audrey Zariffal találkozott. A rivális az első két szettet simán nyerte meg, majd Póta Georgina nagy csatában úgy fordított, hogy az ellenfélnek a negyedik játszmában egymás után öt mérkőzéslabdája is volt.

A 39 éves, a világranglistán 69. Pótára a 16 között a rangsorban 103., 19 esztendős indiai Yashaswini Ghorpade vár.

Szudi Ádám, Lakatos Tamás duó sikerrel vette az első fordulót, így bejutott a negyeddöntőbe férfi párosban.

A viadal honlapja szerint a magyar kettős egy szingapúri ellenféllel vette fel a küzdelmet a hétfői nyitókörben, s fordulatos csatában diadalmaskodott végül 3:2-re.

Szudi és Lakatos
Szudi Ádám és Lakatos Tamás

Szudi Ádám a főtábla első fordulójában is nyert egyesben, ezzel bejutott a 32 közé. A magyar játékos – aki a selejtezőben két győzelmet aratva került be az elitmezőnybe – négy szettben bizonyult jobbnak a lengyel Jakub Dyjasnál.

A 32 között a 24 éves indiai Manav Vikash Thakkar (61.) várt a világranglistán 219. Szudira. A 28 esztendős magyar három szoros szettet játszott esélyesebb riválisával, de végül búcsúzni kényszerült.

WTT Feeder, Havirov

Női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Audrey Zarif (francia) 3:2 (-7, -6, 10, 10, 10)

Férfi egyes

1. forduló (a 32 közé jutásért): 
Szudi-Jakub Dyjas (lengyel) 3:1 (5, 9, -8, 8) 

2. forduló (a 16 közé jutásért):
Manav Vikash Thakkar (indiai)-Szudi Ádám 3:0 (9, 8, 9)

Férfi páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Szudi, Lakatos Tamás-Csua Josh Sao Han, Csev Cse Ju Clarence (szingapúri) 3:2 (7, -7, -8, 7, 7)

(MTI)

Ismét döntős a Budaörs a női asztalitenisz Európa-kupában