Piros Zsombor negyeddöntős Oeirasban

Piros Zsombor
Piros Zsombor

A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor két játszmában győzött a portugáliai Oeirasban zajló, 91 ezer euró összdíjazású keménypályás challenger-tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

Mivel a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere jelenleg csak 248. a világranglistán, így nem vehet részt az Australian Open már zajló selejtezőjében, ehelyett egymás után két portugáliai challenger-versenyen indul el, melyek közül az oeirasi az első.

A 25 éves Piros Zsombor, aki a decemberi országos bajnokságon talpsérülés miatt nem tudott kiállni Marozsán Fábián ellen az elődöntőben, a 16 között a hazai közönség előtt szereplő Duarte Valével (494.) csapott össze. Első találkozójukon nem volt egy súlycsoportban a két játékos, ugyanis amíg Piros öt játékot nyert fogadóként, addig a szintén 25 esztendős portugál csupán egyet, így 59 perc alatt eldőlt az összecsapás (6:1, 6:3).

Pirosra a negyeddöntőben az elsőként rangsorolt szerb Hamad Medjedovic (112.) vár.

Bondár búcsúzott a hobarti nyolcaddöntőben, Stollárék negyeddöntőbe jutottak párosban