Per Johansson: hihetetlen, gyönyörű volt ez a két hónap

Per Johansson
Per Johansson, a győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott Team Esbjerg - Győri Audi ETO KC mérkőzés után a budapesti MVM Dome-ban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Per Johansson úgy fogalmazott: hihetetlen, gyönyörű volt ez a két hónap, amit eddig a friss Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztján töltött.

“Olyan csapattal találkoztunk ma, amelyik talán az egyik legjobb volt az elmúlt hónapban. Elképesztően jó teljesítményt nyújtottak és kivégezték a Metzet tegnap, úgyhogy nagyon erős, kemény együttesre készültünk, sok egy az egy elleni párharcra” – értékelte szakmailag a német SG BBM Bietigheim ellen vasárnap 30-24-re megnyert BL-döntőt a svéd szakvezető.

Hozzátette: ellenfelük minden pozícióban remek játékossal rendelkezik, akik jó csapatot alkotnak. Erről beszélt is a saját játékosaival, illetve arról, hogy figyelniük kell a tempóra, a sebességre. Meglátása szerint hatvan percig ez volt a legjobb teljesítményük védekezésben március közepe óta, amióta ő a vezetőedző.

“Sandra Toft a tegnapi parádéja után talán megérdemelte volna ma is az esélyt, azonban úgy gondoltam, hogy Silje Solbergnek is lehetőséget biztosítok, és ő is hozta ugyanazt, ez volt a kulcs. Nagyon boldog vagyok, hiszen szerintem a védelem és a kapusok nyerik a trófeákat, ami ma is bizonyosodott és rengeteget léptünk előre védekezésben” 

– magyarázta Per Johansson.

Hangsúlyozta: ez volt a leghektikusabb hónap az életében, ugyanis – a holland válogatott szövetségi kapitányaként – az olimpiai selejtezőtornáról érkezett a címvédő norvég Vipers Kristiansand elleni BL-negyeddöntőre, majd következett a Ferencváros és a Debrecen elleni bajnoki rangadó, illetve a BL budapesti négyes döntőjében az Esbjerg és a Bietigheim, úgyhogy volt alkalma felkészülni nagy meccsekre, extrém nyomás alatt.

“Azt gondolom, ez az, amit szeretnél edzőként, ez az, amiről álmodsz, hogy ilyen helyzetekbe kerülj, ilyeneket élhess át, ahol fantasztikus játékosokkal, a világ legjobbjaival dolgozhatsz együtt. Természetesen mindenemet, szívemet-lelkemet beletettem, hiszen ez számomra edzőként is óriási esély volt, hogy valami nagyot nyerjek, egy olyan csapattal, amilyenhez foghatóval még nem találkoztam” 

– nyilatkozta.

Hozzáfűzte, dolgozott már nagy kluboknál – például a román CSM Bucurestinél -, de hihetetlen volt az elhivatottság, az alázat, a hozzáállás, és az, amit képesek voltak beletenni ebbe az időszakba.

Jakob Vestergaard, a Bietigheim edzője úgy fogalmazott, együttesét ma nagyon megverte a világ legjobb csapata. Tudták, hogy elöl és hátul is nagyon okosan kell majd kézilabdázniuk, de az első félidőben számos problémával küzdöttek védekezésben és a helyzetek kialakításában is. Amikor már úgy tűnt, mégis sikerrel járnak, akkor ott volt Silje Solberg, aki elképesztően védett ma, “ezek miatt volt ez az este szenvedős”.

“Próbáltunk egy kicsit belenyúlni, változtatni, de nem sikerült, gratulálnunk kell a Győrnek, jobb volt ma nálunk. A hangulat egészen elképesztő volt, az egész hétvége hihetetlen volt számunkra, most már van egy kis tapasztalatunk a BL négyes döntőjében, úgyhogy szeretnénk jövőre visszatérni” 

– hangsúlyozta.

(MTI)

Fodor Csenge: visszaadott nekünk valamit a sors

Hatodszor Bajnokok Ligája győztes a Győri Audi ETO KC!

Szöllősi-Schatzl: ez a győzelem nagyon kellett a lelkeknek is

A Bietigheim lesz a Győr ellenfele a fináléban

A Győri Audi ETO egy góllal legyőzte a Team Esbjerget a Bajnokok Ligája elődöntőjében