Pap Bianka a városnézést az utolsó napra tervezi

Pap Bianka
Pap Bianka. Fotó: Víg Johanna/MPB

Az olimpikonok után, augusztus 28. és szeptember 8. között a paralimpikonoké lesz a főszerep Párizsban, ahol 39 magyar sportolónk képviseli Magyarországot 13 sportágban.

Pap Bianka paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó

carspod

“Emlékszem, életem legelső paralimpiáján, Rio de Janeiróban a dobogón állva megfogadtam, hogy újra szeretném átélni ezt az élményt. Ekkor 16 éves voltam, azóta felnőttem és sokkal tudatosabb versenyző lettem, köszönhetően a körülöttem lévő embereknek, akik tanítottak és támogattak. Szinte az egész nyarat edzőtáborban töltöttem, kemény munkát végeztünk, hogy minél jobb formába kerüljek. Úgy gondolom, ezt sikerült is elérnem, már az edzéseken is érzem az eredményét. Nem volt könnyű ez a paralimpiai ciklus: három év telt el Tokió óta, és már utazunk is Párizsba. Izgatottan várom már, sokszor visszatekintek a japán játékokra, igyekszem erőt meríteni, de címvédőként nehéz dolga van az embernek. Innentől minden a mentális állapoton fog múlni. A megnyitón nem fogok tudni részt venni, így a városnézést az utolsó napra tervezem. Szeretném megnézni Párizs főbb nevezetességeit, és szerencsére nem is egyedül fogom ezt megtenni: legnagyobb örömömre a családom is velem tart, és haza is egy gépen fogunk majd utazni.”

Szvitacs Alexa paralimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező korábban már háromszor járt Párizsban, mindegyik alkalommal jó élményekkel és -tekintettel arra, hogy szeretett sportága miatt járt itt – jó eredményekkel gazdagodva. 

„Remélem, a francia főváros ez alkalommal sem okoz csalódást. Mint sok turistának, nekem is nagy kedvencem az Eiffel-torony, és nagyon szeretnék egy darabot hazavinni belőle.” 

Alexának ez már a második paralimpiája lesz, és az első, amelyen közönség előtt is versenyezhet. A közönség buzdítása és az ebből fakadó impulzusok miatt is várja Párizst, ahol egyéniben és női párosban (Arlóy Zsófiával) is szurkolhatunk neki.

Forrás: MPB