Pádár Nikolett és Márton Richárd is továbbjutott, Rasovszky Kristóf egyéni csúccsal döntős

Pádár Nikolett
Pádár Nikolett a női 200 méteres gyorsúszás előfutama után a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Pádár Nikolett 200 méter gyorson, Márton Richárd pedig 200 méter pillangón jutott tovább a dohai úszó-világbajnokság keddi előfutamaiból, míg Rasovszky Kristóf 800 méter gyorson a döntőbe jutott.

A magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 200 méter gyorson, a 17 esztendős szegedi versenyző – aki jövőre már az Egyesült Államokban, a legendás Michael Phelps korábbi, valamint a 200 méter háton világbajnok Kós Hubert jelenlegi edzőjével, Bob Bowmannal dolgozik – 1:57.40 perces idővel futamgyőztesként, összesítésben a harmadik idővel került az elődöntőbe.

“Nem akartam semmiképpen a véletlenre bízni a dolgokat, szerettem volna ott lenni az elején, ez sikerült is. Nagyon jó helyen vagyok, jól esett ez a délelőtti. Jó formában vagyok, reggel úgy éreztem, szétrobbanok az erőtől és van még bennem” – nyilatkozott az MTI-nek Pádár, aki tavaly Fukuokában a középdöntőben olimpiai szintet érő junior Európa-csúccsal lett tizedik, hat századdal lemaradva a fináléról.

Ezt követően Márton Richárd 200 méter pillangón volt érdekelt, ahonnan 1:56.54-es idejével összesítésben a nyolcadik idővel lépett tovább.

“Teljesen jó reggeli úszás volt. Tavaly volt Egerben egy verseny ugyanígy februárban, akkor három másodperccel rosszabb időt mentem. A forma rendben van, lelkileg is jól érzem magam” – mondta a 24 esztendős Márton, aki hozzátette: az olimpia még messze van, ezért már a világbajnokságra is megpróbálták “kihegyezni a formát”.

“Alapvetően mondjuk egy hónap alatt történik ez meg, most viszont inkább másfél hetünk volt rá, nem szépen lassan, hanem hirtelen vettük le a lábunkat a gázról és abból próbáljuk megnézni, milyen lesz az eredmény. Úgy érzem, ha sikerül eljutnom a döntőig, akkor egy nagy csatára számíthatok, mint Fukuokában, viszont arra számítsanak az ellenfeleim, hogy ezúttal nem halok meg a végén” – mondta az MTI-nek Márton, aki Japánban a fináléban hetedik lett.

A délelőtti program magyar érdekeltségű zárásaként 800 méter gyorson a nyíltvízi szakág két kiválósága, az olimpiai számban, 10 kilométeren aranyérmes Rasovszky Kristóf, valamint a honfitársához hasonlóan a váltó tagjaként harmadik Betlehem Dávid volt érdekelt.

A 27 esztendős Rasovszky ezúttal is igazolta remek formáját, 7:47.19 perces idővel közel egy másodpercet faragott a tavaly Fukuokában felállított 7:47.93-as egyéni csúcsából, ezzel pedig az ötödik helyen bekerült a fináléba.

Betlehem 7:48.06-tal kilencedikként zárt, így első számú tartaléka lesz a szerdai döntőnek.

Rasovszky Kristóf
Rasovszky Kristóf a férfi 800 méteres gyorsúszás előfutama után a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

“Láttam, hogy az előző futam nem volt valami erős, viszont nagyon szoros volt az eleje és tudtam, hogy tizedek dönthetnek majd, szerettem volna ezeknek a tizedeknek a jó oldalán lenni. Az eredeti terv az volt, hogy a négyszázon győztes dél-koreaival megyek majd, és akkor minden rendben lesz, erre ő nem indult el végül, így az utolsó pillanatban kellett valamit kitalálnom. Elkezdtem úszni a saját iramomban, senkivel nem foglalkoztam” – fogalmazott az MTI-nek Rasovszky, aki a fináléval kapcsolatban hozzátette, ott bármi lehet, hiszen véleménye szerint senki sem tartalékolt az előfutamban. Rasovszky hozzáfűzte, bízik benne, hogy meg tudja közelíteni Kis Gergő 2011-es 7:44.94-es országos csúcsát.

Betlehem Dávid éppen kicsúszott a döntőből:

“Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, egy lutri volt az egész. Nem tudok többet mondani, ebben ma ennyi volt.”

(MTI)

Ötödik a 4×100 méteres férfi gyorsváltó, világcsúcs a kínaiaknál