Németh Roland szerint Takács Boglárka tovább faraghatja az országos csúcsokat

Németh Roland és Takács Boglárka
Németh Roland és Takács Boglárka

Németh Roland szerint tanítványa, a párizsi olimpián szerepelt Takács Boglárka képes arra, hogy 11 másodpercen belül fussa a 100 métert. 

Németh Roland, aki szintén országos csúcstartó 100 méteren, a magyar szövetség honlapján értékelte tanítványa – francia fővárosban nyújtott – teljesítményét

A BHSE sprintere – aki jövő hét szerdán ünnepli a 23. születésnapját – 11.10 másodperces futásával idén másodszor, összességében hetedszer javított nemzeti rekordot 100-on. 

“Amikor az órára néztem, akkor meg is lepett, hogy 11.10 lett, mert nekem nem nézett ki annyira jól a futás. De ilyen is van, hogy az ember így félrenézi egy picit. Utána azt gondoltam, hogy ha ez 11.10 volt, akkor ennél tudunk gyorsabban futni” – mondta Németh Roland, aki 2021 novembere óta dolgozik együtt Takáccsal, és azt is megemlítette: nem tetszett neki tanítványa bemelegítése az előfutam előtt, de nem zavarta, mivel már korábban is előfordult, hogy egy rosszabb bemelegítés után jól futott.

A másnapi elődöntőt megelőzően viszont sokkal jobban sikerült a bemelegítés, így edzője abban bízott, hogy Takács közel fut majd a továbbjutást érő helyekhez. 

“Így 11.26 lett, aminek én hirtelen ott annyira nem örültem, mert másodikra jobb mozgást és futást szerettem volna látni, mint elsőre, ebben szerettem volna, ha előrelépünk. Akkor azt reméltem, hogy megveri a jamaicai lányt, aki 11.20-at futott, és ezen belüli időben is reménykedtem, ami szerintem benne is volt” – fogalmazott Németh. 

Hozzátette: általánosságban nézve az egész mezőny rosszabbul futott másodjára, ezt azonban a széljárás is befolyásolhatta. 

“Ez egy jó futás volt, hasonlóan jó, mint a másik, de itt azért volt egy kicsi hiányérzetem.” 

A harmadik nap következett a 200 méteres előfutam (23.16 mp), amelyre kevés alvással érkezett a magyar sprinter, mivel a rövidebb táv elődöntője után doppingvizsgálat várt rá és végül hajnali fél kettő-kettő között került ágyba. Emellett Németh Roland szerint fizikálisan és mentálisan is sokat kivett belőle az előző két versenynap.

“Fáradt volt, láttam is rajta, de akarta és meg is csinálta, amit kértem tőle. Ez nem biztos, hogy teljesen jó volt, mert általában elég lassan kezdi a kétszázat, fogalmazhatnék úgy, hogy tartalékolósan. Most én mondtam neki, hogy kicsit lépje meg jobban az elejét, aztán ahogy kijön a kanyarból, ott legyen tűzközelben” – idézte fel a taktikát a 49 éves szakember. 

Hozzátette, hogy százötven méter környéken tanítványa elfáradt, ezért talán érdemesebb lett volna lazábban kezdeni. A következő nap a reményfutamban már Takácsra bízta a táv elejét, lazábban is kezdett és hasonló részidőt produkált, mint az előfutamban, viszont egy tizeddel gyorsabban, 23.05-tel fejezte be. A továbbjutáshoz 22.99 mp kellett volna, de Németh így is elégedett volt, mivel tanítványa fejben jobban fel volt készülve, ami biztató a jövőre nézve.

Takács Boglárka nem pihent sokat, összesen két napot, és már edzésbe is állt

Csütörtökön Lausanne-ban versenyzik és még további két-három viadal is tervben van, valamint a szeptember 14-i csapatbajnokságon is indul.

“Most 23 éves lesz, és 23-tól 28-30-ig szoktak lenni a legjobb évei a legtöbb sprinternek. Ha folyamatosan ilyen jól tudunk dolgozni és így épülnek egymásra az évek, akkor tudunk még belőle faragni. De ilyenkor már egyre nehezebb, mivel ha az ember egyre közelebb van a saját csúcsteljesítményéhez, akkor azért nem lehet tizedekkel dobálózni. Nyilván szeretne tizenegyen belül futni, én képesnek tartom rá. Azt, hogy ez mikor lesz, nem tudom megmondani” – zárta gondolatait Németh Roland.

Takács Boglárka 100-on a 18., míg 200-on a 27. helyen zárta a párizsi olimpiát

(MTI)