Nagy Dominik a 90. percben mentett pontot a ZTE ellen

Nyíregyháza Spartacus FC

Az újonc Nyíregyháza Spartacus házigazdaként a 90. percben egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A ZTE szinte rögtön a kezdés után átadta a területet a hazaiaknak, akik ugyan komoly mezőnyfölényben futballoztak, de nem tudtak veszélyes lehetőségeket kidolgozni. A vendégek az első valamire való próbálkozásukat gólra váltották, a Nyíregyháza első igazi helyzetére az első játékrész ráadásáig kellett várni, de ekkor Gundel-Takács bravúrral védett.

A fordulást követően sem változott a játék képe, a Nyíregyháza irányított, az 59. percben Gresó járt közel az egyenlítéshez, de a kapufa a vendégekkel volt. A ZTE-nek gyakorlatilag minden erejét lekötötte a védekezés, és úgy tűnt, sikerrel jár, de végül a rendes játékidő utolsó percében egy szöglet után a hazaiak kapitánya, Nagy Dominik fejelt a hálóba.

A ZTE nem volt messze attól, hogy megszerezze idénybeli első idegenbeli győzelmét, így viszont nyeretlenségi sorozata duzzadt négymeccsesre.

Története 400. élvonalbeli mérkőzésén a Nyíregyháza egymást követő két vereség után szerzett ismét pontot

carspod

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője

„Szerettük volna itthon tartani a három pontot, de ez nem sikerült. Egy kontra után hátrányba kerültünk, de éreztem a játékosokon a tartást. Talán ha korábban egyenlítünk, több lehetett volna ebből a mérkőzésből, de minden pontnak jelentősége van. Szeretnénk megtartani pozíciónkat, ehhez tovább kell dolgoznunk.”

Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője

„Remek hangulatú mérkőzést játszottunk. Tudtuk, hogy a Nyíregyháza sok labdát ível majd a kapunk elé, de ezeket sikerült sokáig hatástalanítani. A végén kapott gól miatt viszont meg kell elégednünk az egy ponttal.”

OTP Bank Liga, 11. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Zalaegerszegi TE FC 1-1 (0-1)
Nyíregyháza, v: Pintér
Gól: Nagy D. (90.), illetve Mim (15.)
Nyíregyháza: Tóth B. – Baki, Alaxai, Keresztes – Gresó (Pinte, 74.), Keita (Eppel, 46.), Toma, Nagy B. (Leon, 74.) – Kovácsréti (Kvekeskiri, 68.), Ramos (Oláh, 85.), Nagy D.
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelu, Ipalibo, Csóka (Dénes, 77.), Mim (Várkonyi, 78.) – Csonka, Sankovic, Safronov – Croizet (Németh D., 85.), Medgyes (Kiss B., 46.)

Pakson is kikapott a sereghajtó Kecskemét

Az előző öt forduló eredményei alapján a Paks volt a mezőny legjobb, a KTE pedig a legrosszabb formában lévő csapata, de ez szinte egyáltalán nem látszott az első félidőben a játék képén. Az alföldiek jól megszervezték a védekezésüket és magabiztosan tették a dolgukat, de emellett nem sok energiájuk maradt a támadások építésére. A tolnaiak sokkal többet birtokolták a labdát, többször is becselezték magukat a tizenhatoson belülre, máskor oldalváltásokkal, illetve átlövésekkel próbálkoztak. 

A 41. percben – amikor Papp Kristóf a kapufát találta el – már nagyon közel álltak a vezetés megszerzéséhez, és ez a hosszabbítás perceiben össze is jött nekik. Vágó Levente szabálytalankodott Tóth Barnával szemben a tizenhatos vonalánál, a videózás után megítélt büntetőt pedig Ötvös Bence váltotta gólra.

A második felvonás eleinte kiegyenlítettebb volt, mindkét oldalon csak kisebb lehetőségek adódtak, mígnem a paksiaknál a 67. percben pályára lépett Böde Dániel – akinek ez volt a 483. élvonalbeli mérkőzése, így már csak három találkozóra van az örökrangsor ötödik helyén álló Szűcs Lajostól, az Újpest, a Ferencváros és a Pápa korábbi kapusától – és Varga Roland. Előbbi majdnem gólpasszt adott utóbbinak, de Varga Bence lábbal, nagy bravúrral védeni tudott. 

A vendégeknél a 76. perctől már négy csatár volt a pályán, de gólt ez sem eredményezett. A 81. percben öt másodpercen belül három ziccere is volt a csapatnak, ez volt a meccs leglátványosabb jelenete annak ellenére, hogy a partjelző utólag beintette a lest.

A tolnaiak sorozatban ötödször győztek az élvonalban és idénybeli ötödik hazai meccsüket is megnyerték. Az alföldiek a szűk két hete kinevezett Gera Zoltán vezetőedzővel másodjára is kikaptak, sorozatban pedig hetedszer veszítettek és vendégként továbbra sincs pontjuk.

Paksi FC – Kecskeméti TE 1-0 (1-0)
Paks, 3005 néző, v.: Derdák
Gól: Ötvös (45+4., 11-esből)
Paksi FC: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Vas, Szabó J., Silye (Győrfi, 83.) – Vécsei, Mezei (Varga R., 67.) – Windecker, Papp K. – Tóth B. (Böde, 67.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Nagy K. (Berki, 76.), Szabó A., Belényesi, Vágó – Nikitscher (Zsótér, 84.), Vattay (Pálinkás, 46.), Meszhi (Kovács B., a szünetben), Zeke – Katona B., Lukács.

Forrás: MTI / nyiregyhazaspartacus.hu

A Debreceni VSC kirúgta Máté Csabát

Az MTK Budapest pontszámban beérte a Puskás Akadémiát