Megjelent a Sport 2023 évkönyv

Sport 2023
Fábián László, Koch Máté, Szilágyi Áron, Gyulay Zsolt és Madaras Norbert. Fotó: olimpia.hu

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiadásában, a sportért felelős államtitkárság támogatásával, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla Programjának keretében megjelent az idei esztendő sportsikereit, felejthetetlen pillanatait felelevenítő Sport 2023 évkönyv.

A Sport 2023 az első ízben kiadott, 1988-as évkönyv óta a 36. a sorban

A kötetet bemutató pénteki sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt, a MOB elnöke úgy fogalmazott: értékes éve volt a magyar sportnak a 2023-as. Mint mondta, ez az esztendő jelentette a felkészülést a 2024-es párizsi játékokra, amelyre jelenleg 60 kvótával rendelkezik Magyarország. 

“Bízunk benne, hogy ez a szám 160, de akár 180 főre is fel tud menni” – tette hozzá és kiemelte: a magyar sport erejét jól mutatja, hogy Fürjes Balázs révén újra van állandó tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

“Jó évet kívánunk magunknak 2024-re, amelyben a párizsi olimpia lesz a fő attrakció”

– zárta szavait.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, a kötet állandó szerzője köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben óriási fejlesztések zajlottak a magyar sportban, s a magyar sportmédiának fel kellett nőnie a feladathoz, tartania kellett a lépést ezekkel a fejlesztéssekkel. Büszkén említette, hogy ma már van nemzeti közszolgálati sport tv-csatorna, sportnapilap és sportrádió is, s bár a nyomtatott sajtó világszerte hanyatlik, az évkönyv műfaja időtálló. Hangsúlyozta: nagyon örül, hogy az MSÚSZ ismét partner lehetett a sportévkönyv kiadásában. Hozzátette: január 8-án, az Operaházban rendezik az Év Sportolója Gálát, amelyen minden vendég megkapja majd emlékbe a Sport 2023-at.

Amler Zoltán, a könyv főszerkesztője elmondta, a megújulás óta ez a tizedik, impozáns köntösben megjelenő Sportévkönyv, amely reményei szerint jövőre, a hagyományoknak megfelelően arany színben jelenik majd meg. Az MTI érdeklődésére elmondta: az idei kötet több mint ötven szerző írásaiból állt össze, a könyvben több mint egymillió karakter mellett mintegy 600 fotó kapott helyet.

A pénteki könyvbemutatón ott volt Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardozó és Koch Máté világbajnok párbajtőröző, valamint Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség kétszeres ötkarikás bajnok elnöke is. 

Madaras az idei évet értékelve kiemelte a fukuokai világbajnoki címet és az utánpótlást, amely szintén nagyon sikeres volt a világversenyeken. 

Szilágyi Áron úgy fogalmazott, azért küzd, hogy a jövő évi párizsi játékokon két aranyéremért is “ringbe szállhasson”, és Koch Máté is hasonló célokat tűzött ki maga elé: mint mondta, a francia fővárosban szeretne egyéniben és csapatban is maradandót alkotni.

A sportévkönyv története 1984-re, a Los Angeles-i olimpia évére nyúlik vissza, az akkorit azonban bezúzták. A sorozat így az 1988-as szöuli olimpia évétől lehet teljes a polcokon. A Magyar Olimpiai Bizottság saját szerkesztésben, gondozásban 2014-ben adta ki először.

A Sport 2023 évkönyvet a Líra boltjaiban és MOB-nál lehet megvásárolni

Forrás: MOB / MTI

Szilágyi Áron: nagyon erős ösztönző a csapat olimpiai arany