Még mindig aktuális! – Öt tipp, hogy az autós nyaralás ne váljon rémálommá

Itt az augusztus, és vele tetőpontjára érnek a nyaralások. Mielőtt azonban autóba pattannánk a családdal, és útnak indulnánk valamely közeli vagy távolabbi vízpart felé, érdemes átgondoltan felkészíteni a járművet a nagy kalandra.

Ezen a nyáron a szokásosnál is több horrortörténetet hallani a légi közlekedéssel kapcsolatban, ami egyben azt is jelenti, hogy várhatóan az átlagosnál is többen indulnak majd autóval nyaralni. Ahhoz azonban, hogy a vezetés ne váljon teherré, a tengerpart helyett pedig ne a leállósávban (vagy éppen a kórházban) érjen véget az utazás, érdemes betartani néhány szabályt. A feladatok között a Chery Group szakemberei segítenek eligazodni.

  1. Az autó is elbágyad

Forróság, sok csomag, pihenő nélküli, folyamatosan üzemelő klíma, hosszú szakaszok, és akkor az esetleges hegymenetekről nem is beszéltünk: a nyári közlekedés extra terhet ró az autóra. A szokásosnál intenzívebb terhelés miatt különösen fontos a megfelelő műszaki felkészítés. Ellenőriztessük a fékeket, a hűtőrendszert, szükség esetén töltsük fel vagy cseréljük le a motorolajat, nézessük át a klímaberendezést – ezen feladatok egy része otthon is elvégezhető, ám ha már szakemberhez visszük az autót, az a legegyszerűbb, ha mindent átnézetünk. Kopott, sérült abroncsokkal ne induljunk útnak, ügyeljünk a megfelelő keréknyomásra, és bár a nyár közepén talán már felesleges erről szót ejteni: a téli abroncsok nem véletlenül kapták a nevüket. A hidegre optimalizált gumikeverék szó szerint megsülhet a forró aszfalton, végérvényesen elveszítve tapadását.

  1. Papírok rendben?

Hosszabb útra indulva kétszer is ellenőrizzük, hogy hiánytalanul megvannak-e az iratok és dokumentumok, különösen, ha átlépjük az országhatárt. Lejárt érvényességű okmányokkal bajba sodorhatjuk magunkat. Ne feledkezzünk meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetését külföldön is igazoló, nemzetközi zöldkártyáról, ha pedig más autójával indulunk útnak – ez lehet rokontól, ismerőstől kölcsönkért kocsi, magánhasználatú céges autó, de a lízingelt jármű is ilyen –, feltétlenül kérjünk írásos engedélyt a tulajdonostól (banktól, flottakezelőtől), hogy egy esetleges ellenőrzés esetén elkerüljük a kínos helyzeteket. Kössünk biztosítást az utasokra, és fontoljuk meg az országúti autómentést biztosító asszisztencia szolgáltatás igénylését: ez olyankor segít, ha baleset vagy meghibásodás miatt mozgásképtelenné válik az autónk.

  1. Forró, mint a sütő

A tűző napon intenzíven felhevül az utastér – erre talán senkinek nem kell felhívni a figyelmét. Arra azonban már kevesen gondolnak, hogy ez pontosan mivel is jár. Az álló autóban semmi olyan tárgyat, élelmiszert, folyadékot vagy egyéb anyagot ne hagyjunk, amelyben kárt tehet a meleg – vagy ami talán még rosszabb: amely a forróság hatására kárt tehet az autóban.  Különösen ügyeljünk a szénsav tartalmú italokra, amelyek szerencsétlen esetben bombaként robbanhatnak fel, akárcsak a hajtógázas dezodorok, szúnyogirtók, naptejek. A túlmelegedő lítium-ion akkumulátorok kigyulladhatnak, ezért mobiltelefon, powerbank vagy hordozható számítógép soha ne maradjon az autóban. Az öngyújtót pedig talán mondanunk sem kell…

  1. Alulra, középre, felülre, hátulra

A tessék-lássék bedobált csomagok több helyet foglalnak, és még veszélyesek is lehetnek. Törekedjünk arra, hogy a nagyobb táskák, ásványvizes palackok, és általában minden, ami nehéz, az autó tömegközéppontjához a lehető legközelebb (a csomagtartó legaljára, a hátsó üléshez minél közelebb) kerüljön, így nem fogja bizonytalanná tenni az autó vezethetőségét. A kalaptartóra helyezett tárgyak hirtelen fékezéskor előre repülhetnek; akár egy könyv vagy búvárszemüveg is fájdalmas sérülést okozhat. Ha kevés a hely az autóban, és tetődobozt szerelünk fel, azt pontosan az autó középvonalába, minél hátrébb rögzítsük: így növeli a legkevésbé a légellenállást és az oldalszél-érzékenységet. Ha kerékpárokat szállítunk, a vonóhorogra erősített tartó áramvonalasabb, ezért a fogyasztást és a szélzajt egyaránt kisebb mértékben növeli, mint ha a tetőn rögzítenénk a bicikliket.

  1. Másoknak is nyár van

A közlekedésben hajlamosak vagyunk csak magunkra és saját járművünkre gondolni, pedig a többi résztvevővel is számolnunk kell. Ahogy bennünket ingerlékennyé tesznek a torlódások, izgatottá a ránk váró pihenés, és bágyadttá a hőség, várhatóan a többi autós türelme, koncentrációs képessége és reakcióideje sem lesz a csúcson. Induljunk ki abból, hogy nem számíthatunk mások figyelmességére, ügyességére: közlekedjünk előrelátóan, hagyjunk biztonságos követési távolságot, tudatosan ügyeljünk a sebességre, és vállaljunk a lehető legkevesebb kockázatot a manőverek során.

Tudtad?