Marozsán Fábián karácsony másnapján kel útra Hongkongba

Marozsán
Marozsán Fábián

Az idei, hullámzó „tanulóév” után Marozsán Fábián a világranglista első 50 teniszezője között szeretné a helyét stabilizálni.

A 25 éves játékos csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, a sikeres hongkongi – új-zélandi – ausztráliai évkezdet lendületet adott neki januárban, márciusban az amerikai nagy tornák jelentették a csúcspontot, utána viszont hiába várták a kiugró eredményeket.

„Az európai salakszezon nem sikerült a legjobban, voltak hullámvölgyek, aztán 2024 második felében ismét arattam szép győzelmeket, majd lebetegedtem Kínában, ezzel együtt összességében pozitívan értékelem az első ATP-idényemet. Tavaly év végén a top 60 volt a cél, úgyhogy a mostani 58. helyemet simán aláírtam volna, jövőre szeretnék folyamatosan a top 50-ben lenni” 

– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a borításváltások megszokásához is sok tapasztalatra lesz szüksége.

„Füvön idén nem hoztam eredményeket, de sokat edzettem kiváló partnerekkel, ami tulajdonképpen egy befektetés a jövőre nézve. Hasonló okokból hoztuk meg azt a szakmai döntést is, hogy kihagytam a keménypályás versenyek közben az egyiptomi, salakos Davis Kupát, de ott a többiek nélkülem is remekeltek” 

– utalt arra, hogy a magyar válogatott szeptemberben 3-2-re megnyerte az osztályozót Kairóban.

A Hajdúszoboszló SE sportolója az MTI-nek elmondta: Mentálisan nehéz feldolgozni azt, amikor betegség hátráltatja, ezzel együtt még mindig jobb, mint amikor hónapokra kidől valaki egy sérülés miatt

„A rengeteg utazás, időeltolódás, éghajlatváltozás, hozzá pedig a nagy terhelés hirtelen jött nekem, és könnyen lehet, hogy megsínylette az immunrendszerem. Úgy tűnik, hogy olyan ember vagyok, aki érzékenyebben reagál erre. Pécsi szakemberek vizsgálják a problémámat, ez egy több hónapos folyamat lesz, remélem, a segítségükkel sikerül megoldanunk ezt a helyzetet” – fejtette ki.

A Balatonfüreden már javában zajló magyar bajnokságról szólva Marozsán Fábián – aki pénteken kapcsolódik be a küzdelmekbe – úgy vélekedett, hogy a betegségek miatt később kezdődött alapozás közben ez a torna nem élvez prioritást, ezzel együtt azért lép pályára a Forrás Sportparkban, hogy meccseket nyerjen.

„A top formám még nincs meg, de vannak azért olyan napok, amikor nagyon jó edzéseket sikerül összerakni. Bízom benne, hogy mire odakerülök, hogy meccseket játszom Hongkongban vagy Új-Zélandon, már képes leszek magas szinten teljesíteni”- mondta.

Menedzsere, Somogyi Zsolt közölte, Marozsán számára a challenger-tornák után igazi mélyvíz volt idén az ATP-közeg, így óriási szó, hogy legyőzte a legjobbak közül Grigor Dimitrovot, Holger Runét, Alex De Minaurt vagy Marin Cilicet.

„Összességében tízfős a csapatunk, és januártól csatlakozik hozzánk edzőként a szlovák Roman Hajdusik is”– jelentette be.

Marozsán edzője, Balázs György azzal kezdte, hogy az idén a vetélytársak már esélyesként tekintettek Marozsánra, ami folyamatos nyomással járt, illetve azzal a „kötelezettséggel”, hogy helyt kell állnia.

„Lehet, hogy jövőre kevesebb verseny és több pihenő lesz, ehhez viszont jó eredmények kellenek a nagy tornákon” – fűzte hozzá a tréner.

Marozsán a tervek szerint karácsony másnapján kel útra Hongkongba, majd a január 13-án kezdődő Australian Open előtt még Aucklandben versenyez

carspod

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Bondár Anna és Marozsán Fábián lett az Év Játékosa!

Anna a 93. helyen áll jelenleg a WTA ranglistán (idei legjobbja a 79. hely volt), három ITF-tornagyőzelme mellett pedig Hamburgban 125-ös WTA tornát is nyert, utóbbit párosban is, de további két páros sikert is ünnepelhetett. 

Az 58. helyezett Fábi idén már csak ATP versenyeken indult, Umagban, Belgrádban és Miamiban is a negyeddöntőig jutott, utóbbi versenyen Alex de Minaurt és Holger Runét is legyőzte, de idei skalpjai közé tartozik Monfils, Cilic, Cerundolo és Dimitrov is.

(MTI)

Marozsán Fábián negyeddöntős Belgrádban