Lehel kürtje a gáton, avagy nyakunkon a zsidó újév

Lehel kürtje
Magyar Péter

Summary

"Néhány napon belül elérkezik a zsidó újév (ros hásáná – az év kezdete), amikor a kosszarvból készült sófárt megfújják a zsidók, amelynek hangja felébreszti az önelégült lelkeket, emlékeztet az Örökkévalóra, felidézi a prófétákat, akik sürgették a népet, hogy változtassák meg életmódjukat, hangja alázatra int, és eltölt istenfélelemmel, reményt ad, előrevetíti az ítélet napját, s a halottak feltámadására emlékeztet."

György Gábor elmélkedése

Napok óta töröm a fejem, hogy vajon miért van szükség Lehel kürtjére a gáton, szemben a nagy folyami árral. Mivel egyebek mellett összehasonlító vallástörténetet, valamint vallási szimbólumok elméletét és történetét tanítok, nem hagyott nyugodni a dolog: vajon milyen szimbolikus jelentése lehet az árvíz közepette panyókára vetett Lehel kürtjének? Hiszen az amúgy történetileg egészen biztosan nem igaz legendás elbeszélésnek mégiscsak az a fő üzenete, egy középkori toposz, így pl. a Roland-énekből a főhős Olifant nevű kürtje nyomán („fogja kürtjét kit soha el nem hagy” – CLXX), hogy az Augsburg melletti Lech-mezőn vívott csatában tönkrevert magyar hadak két vezére, Lél, azaz Lehel és Bulcsú német fogságba esett. Az elbeszélés szerint Konrád császár (valójában egészen biztosan nem ő) mielőtt kivégeztette volna a két magyar vitézt, megengedte, hogy Lehel még utoljára megfújja a kürtjét. A magyar dalia meg is fújta azt, majd a kürtjével azon melegében úgy képen vágta a császárt, hogy az rögtön szörnyethalt.

Na már most, e honban sokaknál rendre fel-felbuzog az a turbó-magyaros hevület, hogy milyen jó lenne időnként egy-egy németet (franciát, románt, szlovákot, oroszt stb., az éppen kívánatos aláhúzandó) jó alaposan pofán verni, de ez önmagában még nem indokolja azt, hogy az árvíz elleni küzdelemben is ott legyen velünk, készségesen és tettre készen lengőbordánkhoz odafészkelődve a Lehel kürtje, hátha épp arra téved a fent felsoroltak közül legalább egy.

Szóval máig törtem ezen rendesen a fejem, ám ma egy kardiológiai vizsgálatra várva, miközben azon cikáztak a gondolataim, hogy ha sokáig kell még itt dekkolnom, beköszönt a zsidó újév, mi lesz akkor velem…, s ebben a pillanatban homlokon csókolt a múzsa.

Ugyanis néhány napon belül elérkezik a zsidó újév (ros hásáná – az év kezdete), amikor a kosszarvból készült sófárt megfújják a zsidók, amelynek hangja felébreszti az önelégült lelkeket, emlékeztet az Örökkévalóra, felidézi a prófétákat, akik sürgették a népet, hogy változtassák meg életmódjukat, hangja alázatra int, és eltölt istenfélelemmel, reményt ad, előrevetíti az ítélet napját, s a halottak feltámadására emlékeztet. Nos, a fentiek miatt az árvíz közepette valóban jól jöhetett a sófár hangja, s ha valamiért nincs épp kéznél sófár, vészhelyzetben megteszi mindezt a Lehel kürtje is.

S a zsidó újév indokolja azt, hogy minderre miért az áradó Duna mellett került sor. Ugyanis újévkor a táslich (eldobást jelent) hagyománya szerint a zsidók élővíz közelében kirázzák ruháik sarkait, ezzel szimbolikusan eldobva maguktól a bűneiket, s megbánva a múlt évben elkövetett vétkeket.

Régóta mondom, hogy egy hitében és hagyományaiban ennyire sokszínű országban jó, fontos és illő lenne ismerni legalább egymás ünnepeit. Október 2-án jön be a zsidó újév, s igen helyesen és nyilvánvalóan erre emlékeztetett mindannyiunkat, zsidókat és keresztényeket, hívőket és nem-hívőket egyaránt Lehel kürtje az áradó Duna partján.