Konkoly Zsófia aranyérmes 400 méteres gyorsúszásban
Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.
A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben kiválóan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.
A közel teltházas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra. A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, s végül parádés győzelmet aratott. Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
Konkoly Zsófia a döntő után az M4 Sportnak elmondta, nagyon elfáradt, a célba érkezés után az volt az első gondolata, hogy végre vége.
„Felnéztem, biztos akartam lenni benne, hogy tényleg én vagyok az első, nem csak valami elírás vagy valakit nem vettem észre. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam, hogy tényleg én értem be először.„
Hozzátette, a finálé előtt nem gondolt arra, hogy visszavágóként tekintsen a versenyre Lakeisha Pattersonnal szemben, de amikor 200 méternél látta, hogy ők ketten vannak elöl, már eszébe jutott, hogy nem akar még egyszer kikapni az ausztráltól. A futam felépítéséről elmondta, neki a második száz méter a leggyengébb, a többieknek pedig inkább a harmadik, ezért úgy kellett készülnie, hogy 200 méter után kell ritmust váltania.
A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly Zsófia még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.
A nap másik magyar döntőse, Adámi-Rózsa Zsanett az S2-es kategória 100 méteres hátúszó számában hetedik lett. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a fináléba, amelyben szerb riválisát meg tudta előzni. A számot a címvédő és világcsúcstartó szingapúri Jip Pin-hsziu nyerte.
S9, női 400 m gyors:
KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p
2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14
3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55
S2, női 100 m hát:
1. Jip Pin-hsziu (Szingapúr) 2:21.73 p
2. Haidee Viviana Aceves Perez (Mexikó) 2:21.79
3. Angela Procida (Olaszország) 2:24.48
…7. ADÁMI-RÓZSA ZSANETT 3:16.19
(MTI)
- Féléves eltiltással büntették az olasz férfi vízilabda-válogatottat
- Ezért ér feleannyit egy paralimpiai érem, mint egy olimpiai medál!
- Miért nem kaptak kitüntetést Milák Kristóf trénerei?
- Kopasz Bálint és Milák Kristóf is parancsnoki keresztet kapott
- Tizenhárom érmet és további öt pontszerző helyet szereztek a Toyota által támogatott magyar olimpikonok és paralimpikonok Párizsban