Klujber Katrin: Egy magyar-román meccs az mindig nagyon komoly mérkőzés
A női kéziseket nem nagyon lepte meg a lengyelek taktikája, annak pedig külön örülnek, hogy ahogy eltervezték, már a meccs elején tudatosították ellenfelükkel, itt ma csak ők nyerhetnek.
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese az ötödik győzelmét aratta és továbbra is százszázalékos.
„Nem volt meglepetés, amit a lengyelek játszottak, erre készültünk. Kicsit furcsa, mert nem sok csapat játszik így, hogy felfut egy hetedik ember, váratlan pillanatban heten lesznek, de felkészültünk rá és megoldottuk”
– nyilatkozta a találkozó után az M4 Sportnak Klujber Katrin, a válogatott jobbátlövője.
A találkozón négy gólt szerző játékos elmondta, az állandó kapuscsere se zavarta nagyon őket, már az elején olyan lendülettel mentek és könnyű gólokat tudtak szerezni, hogy nem volt kérdés, mi lesz a meccs vége.
„A montenegrói meccs sokat kivett belőlünk, de ez volt a cél, hogy az első 10-15 percet megtoljuk és akkor a kapitány is bátrabban mer cserélni és forgatni a csapatot. A hangulat eddig is pazar volt, de a románok ellen valószínűleg még jobb lesz, mert egy magyar-román meccs az mindig nagyon komoly mérkőzés. A svédek ellen győztek, ez önbizalomban segített nekik, de mi nagyon egyben vagyunk és minden mérkőzésen nagy lángon égünk” – vettette már előre, mit vár a vasárnapi összecsapáson.
Kontinenstornán eddig egyszer, 2004-ben – szintén hazai környezetben – rajtolt öt sikerrel a nemzeti csapat
Füzi-Tóvizi Petra elmondta, a meccs elején nem is nagyon tudták, mi történt Kácsor Grétával
Próbáltak magukra fókuszálni és összekaparni magukat. Ez sikerült is, ennek köszönhető az energikus meccskezdés.
„Jól ki tudtuk használni azokat a lehetőségeket, amik a hét a hat elleni szituációkból születtek. Nekünk ez könnyű gólszerzési lehetőség volt, nem véletlen, hogy később ezt már nem nagyon vette elő a lengyel kapitány.”
Bízik benne, hosszú tornájuk lesz, miként abban is bízott, hogy sima győzelem lesz a lengyelek ellen. Tisztában van vele, még rengeteg feladat vár rájuk, amit maguknak nehézzé tudnak tenni, ezt szerették volna elkerülni a sima győzelemmel.
Simon Petra szerint a védekezés a kulcsa az eddigi remeklésnek, nagyon keményen védekeznek és a kapus teljesítmény is szuper mögöttük.
„Mindenhova odaérünk, ez adja a legnagyobb erőt. Nagyon egyben vagyunk, a szurkolóktól is hatalmas támogatást kapunk, ami még pluszt ad nekünk. A Montenegró elleni eléggé verekedős meccs után nem sok időnk volt regenerálódni, de megmutattuk, hogy a csapat az csapat, és milyen jól működünk együtt” – mondta a ferencvárosi irányító.
A válogatott vasárnap a felkészülés során 37-28-ra legyőzött Románia ellen lép pályára, a középdöntőt kedden a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen zárja. Ha ezen a két meccsen csak egy pontot szerez, biztosan a legjobb hat közé jut – ami a célkitűzése volt -, ha pedig legyőzi a románokat, az elődöntőbe kerülése is biztossá válik.
A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.
(MTI)
Golovin: kulcskérdés volt, hogy ne játsszák azt, amit akarnak
A lengyelek legyőzésével újabb lépést tett Bécs felé a női kézilabda-válogatott