Jól hajrázott a címvédő Gyergyói HK a magyar bajnok ellen
Az előző idény döntőjének “visszavágóján” a címvédő Gyergyói HK kétgólos hátrányból fordított a záró harmadban, és 3-2-re győzött a vendég magyar bajnok, ezüstérmes Ferencváros ellen a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában.
Farkas Lőrinc a 6. percben szerzett vezetést a sérülések és eltiltások miatt tartalékos, listavezető vendégeknek, akik a folytatásban sorra kapták a kiállításokat, ám mégis tudták növelni előnyüket Adam Brady révén. A második játékrészben sokat támadott a címvédő, de Arany Gergely ebben a szakaszban mind a húsz lövést kivédte.
A záró felvonás elején a GYHK 1:20 perc alatt egyenlített, aztán az 52. percben Fejes Nándor éppen akkor talált be, amikor a rivális emberhátrányát követően éppen kiegészült.
Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője
“Nem titok, hogy kevesen vagyunk, de volt három sorunk, és le a kalappal, ahogy küzdöttek és hajtottak. A végére egy picit elfogytunk, ez látszódott, az egyedüli esélyünk az lehetett, hogy megpróbáljuk a helyzeteinket a legnagyobb mértékben értékesíteni. Az volt a cél, hogy erőt spóroljunk és kibekkeljük a végéig, de ez nem sikerült, nem volt elég a kétgólos előny. Ennek ellenére gratulálok a játékosaimnak a hozzáállásukhoz!”
Szilassy Zoltán, Gyergyói HK vezetőedzője
“A Fradi a liga jelenlegi listavezetője, kiváló csapat, még így rövidebben is kiválóak, és a kapusuk is nagyon jól védett. Az apró részletek a fontosak, amelyek meghozzák a győzelmet, és ma sokkal több részlet a helyén volt, mint amennyi nem. Nagyon sokat jelent nekünk, hogy két fontos centerünk visszatért, egyből feljavult a korongbirtoklási időtartam, ezáltal nemcsak egy-, hanem rögtön három sorral váltunk veszélyesebbé. Örülünk a három pontnak, hisz mindenki nagyon közel van egymáshoz ebben a bajnokságban.”
A másik két erdélyi összecsapáson ugyancsak hazai győzelem született
Brassóban a DEAC erejéből 3-0 után két gólra futotta, míg Csíkszeredában az Újpest hiába vezetett, Sofron István két gólt is előkészített, majd a Sportklub a hajrában újabb két találatot szerezve 4-1-re nyert. A székely együttes sorozatban hetedszer diadalmaskodott.
Megszakadt a hat vereségből álló sorozata a Dunaújvárosi Acélbikáknak, mivel 5-2-re legyőzték otthon a DVTK Jegesmedvék csapatát. A meccs derekáig 1-0-ra vezettek a hazaiak, majd gyors gólváltást követően, a harmadik harmadban többek között a lett Pauls Svars gólpasszainak és találatának köszönhetően végül simán eldöntötték az ütközetet.
A BJA 4-2-re legyőzte a sereghajtó FEHA19 együttesét, ezzel három pontra csökkentette hátrányát a korábban Gyergyószentmiklóson vereséget szenvedő, éllovas Ferencváros mögött. A székesfehérvári alakulat sorozatban kilencedszer kapott ki.
Jégkorong Erste Liga
Gyergyói HK – FTC-Telekom 3-2 (0-2, 0-0, 3-0)
Gól: Imre Patrik (45.), Bodó Christopher (46., emberelőnyben), Fejes Nándor (52.), ill. Farkas Lőrinc Simon (6.), Adam Brady (18., emberelőnyben)
Corona Brasov – DEAC 3-2 (1-0, 0-0, 2-2)
Gól: Philippe Cornel (4.), Radim Valchar (51.), Kóger Dániel (52.), ill. Mihalik András (54., emberelőnyben), Mihail Bucskin (60.)
SC Csíkszereda – UTE 4-1 (0-0, 1-1, 3-0)
Gól: David Levin (37., 55.), Reisz Áron-Sándor (43.), Troy Neil Rutkowski (53., kettős emberelőnyben), ill. Szabó Rácz Maxim (26.)
Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék 5-2 (1-0, 1-1, 3-1)
Gól: Santeri Sillanpaa (9., emberelőnyben), Niki Nestori Koskinen (37.), Elliot Curt Lorraine (46.), Szalma Zsolt (48.), Pauls Svars (54.), ill. Csiki Hunor Alpár (32., emberelőnyben), Justin Robert Bean (56., emberelőnyben)
Budapest JAHC – FEHA19 4-2 (1-0, 1-1, 2-1)
Gól: Kirils Galoha (8., kettős emberelőnyben, 51.), Nagy Krisztián (23.), Schlekmann Márk (60., üres kapuba), ill. Raivis Strazdins (25.), Jan Blasko (52.)
A tabella:
1. FTC-Telekom 29 16 4 2 7 116- 77 58 pont
2. Budapest JA 28 15 3 4 6 106- 81 55
3. Corona Brasov 29 14 3 1 11 89- 82 49
4. UTE 29 14 3 1 11 87- 81 49
5. SC Csíkszereda 29 14 1 5 9 112- 99 46
6. Gyergyói HK 29 12 3 3 11 102-101 45
7. DVTK Jegesmedvék 29 9 5 3 12 84-100 40
8. DEAC 29 10 3 2 14 89-100 38
9. Dunaújvárosi Acélbikák 31 8 – 4 19 79-106 28
10. FEHA19 28 4 4 4 16 54- 91 24
Forrás: MJSZ / MTI
Kiütötte a Csíkszereda a listavezető FTC-t, címvédőt vert a DEAC