Iványi Gábor: a bíróságon támadjuk meg a kormányhivatal határozatát a MET által fenntartott oktatási intézmények bezárásáról

Iványi Gábor
Iványi Gábor

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke, Iványi Gábor szerint “barbár és embertelen dolog” az oktatási intézményeik nyilvántartásból való törlése, és bíróságon támadják meg a kormányhivatal erről szóló határozatát.

Iványi Gábor erről a IX. kerületben, a Harsányi János Technikum egykori iskolaépületében tartott szerdai sajtótájékoztatón beszélt

carspod

Budapest Főváros Kormányhivatala kedden közölte: mivel a fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nem képes biztosítani a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium a működési feltételeket, törölte a két intézményt az egyházi és a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából. A kormányhivatal közölte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint a fenntartó által felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését. 

Közölték: a 26 óvodás gyermek ügyében a kormányhivatal felveszi a kapcsolatot az intézkedni köteles önkormányzatokkal. A 156 tanköteles tanuló számára a kormányhivatal kijelölte azokat az intézményeket, amelyek a szabad férőhelyek erejéig kötelesek átvenni őket, továbbá a 89 nem tanköteles tanulót is tájékoztatják az őket fogadni képes intézményekről.

Iványi Gábor a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a kormányhivatal a szülőknek küldött keddi levelében többek között ózdi, ibrányi, nyíregyházi, sőt kéttannyelvű iskolákat ajánlott a szülőknek. A MET vezetője úgy fogalmazott: ördöginek és teljesíthetetlennek gondolja azt az elvárást, hogy a szülők néhány nap alatt beírassák gyermekeiket a lakóhelyüktől akár két-három órára lévő intézményekbe. 

Jelezte: a két budapesti intézmény mellett az abaújkéri iskolájuk is “hasonló módon szűnik meg” a napokban, ide 40 településről jártak nehéz helyzetben lévő gyerekek, akik máshol nem tudták tanulmányaikat folytatni. Senkinek nem kellettek és nem lesz belőlük semmi, ha a tanulmányaikat nem tudják folytatni – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: semmi értelme a gyerekeket kiszakítani onnan, ahol reménnyel és jó érzéssel folytatták a tanulmányaikat, és ahol szép eredményeket értek el. 

Mint mondta, 2011-ben alkotmánysértő módon vették el egyházi státusukat, ezzel körülbelül 15 milliárd forint forrást vontak el tőlük, miközben ők legfeljebb ennek tizedével tartoztak a közműszolgáltatóknak. Megjegyezte: nem náluk kell keresni azokat, akik megkárosítják a költségvetést. 

Ami ezen intézkedés mögött van, az nem szolgája Magyarország, a magyar oktatásügy és legkevésbé a gyerekek és családok érdekeit, ez valamilyen visszataszító politikai játszma – fogalmazott, kiemelve, hogy a biblia szerint is súlyos bűn a védtelen gyerekeket tönkretenni.

Bejelentette: jogi úton támadják meg a kormányhivatal határozatát. Azt kérte, aki teheti, tiltakozzon az intézmények bezárása ellen, amit “barbár és embertelen dolognak” tart. Jelezte: mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek minél kisebb sérüléssel jussanak túl ezen az időszakon. 

Pizarro-Iványi Júlia, Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője elmondta: a felújított IX. kerületi iskolával szerették volna meglepni a diákokat és szüleiket, teljesítették a különböző hatóságok előírásait és mindent előkészítettek, hogy megkezdődhessen az oktatás. 

Jelezte: a kormányhivatal döntése nyomán 300 gyermek és családjuk sorsa a tét és a helyzet mielőbbi rendezése érdekében azonnali jogvédelmet kérnek és azt szeretnék elérni, hogy a bíróság függessze fel a határozatot.  

Gazdig Róbert, a XVIII. kerületi Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elmondta: iskolájukban hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű, tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő, különleges gondozást igénylő tanulókat oktattak, olyanokat, akiket máshonnan kiszorítottak, kitaszítottak, akiket nem tudtak szakszerűen ellátni. 

Mint mondta, arra készültek, hogy hétfőn ünnepélyesen megnyitják a IX. kerületi iskolát is, ehhez minden feltételt teljesítettek, a hatóság biztatta őket, ezért most becsapva érzik magukat. 

Elmondta: a kormányhivatal döntése 50-60 pedagógust és 300 gyereket érint, akiknek most győri, nyíregyházai, piliscsévi iskolákat ajánlott a kormányhivatal. Hozzátette: a kormányhivatal meg sem vizsgálta, hogy a szülőknek küldött tájékoztatóban megjelölt iskolák alkalmasak-e a tanulók befogadására.  

Gazdig Róbert elmondta: az iskola nem indul be, de a kapuit hétfőn kinyitják, tudják vállalni a tanulók felügyeletét, de mivel a működési engedélyt visszavonták, nem működhetnek iskolaként. 

Pikó András, Józsefváros momentumos polgármestere a Facebookon azt írta, a kormányhivatali határozattal olyan óvodát szüntettek meg, ahol az oda járó gyerekek nem érezhették a családjukat sújtó hajléktalansággal, szegénységgel, vagy a menekült léttel járó kitaszítottságot. A polgármester szerint a jelentős társadalmi szolidaritás “egy ellenséges és nem támogató kormányzati akarattal szemben nem tudja életben tartani az intézményeit fenntartó MET-et és az Oltalmat”. Közölte azt is, ő és a józsefvárosi önkormányzat dolgozói azon lesznek, hogy enyhítsék a nehézséget, amit azoknak a gyerekeknek kell átélniük, akiknek az óvodáját megszüntette a kormányhivatal.

(MTI)

Budapest Főváros Kormányhivatala törölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség két intézményét az egyházi és a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából