Így dolgoznak a háttérben a BKK hétköznapi hősei

Naponta 400 zavarhelyzetet hárítanak el, csúcsidőben több mint 1500 BKK-jármű közlekedését tartják szemmel, éves szinten pedig több mint 8 ezer közlekedési változásról adnak tájékoztatást a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai. Ez a sokrétű háttérmunka azonban az utasok számára láthatatlan, ezért a társaság idén ősszel kampányt indít, hogy megmutassa, milyen összehangolt munka eredménye, hogy napi több mint 3 millió utazás gond nélkül valósul meg a fővárosban. A BKK kisfilmjében Pálos Hanna, a Katona József Színház színésznőjének utazását követhetjük nyomon.

carspod

A napi 3 millió utazás 3 millió célt is jelent. Ahhoz, hogy ezek a célok minden nap megvalósulhassanak, sokrétű és összehangolt háttérmunkára is szükség van. Egy baleset vagy műszaki hiba esetén nagyon rövid idő áll a BKK szakembereinek rendelkezésére, hogy elhárítsák a zavart, hiszen a több mint 2 milliós főváros közlekedésének egy baleset esetén is folyamatosan biztosítottnak kell lennie.

A háttérből irányítják a várost

Mindezért sokat tesznek a BKK FUTÁR-diszpécserközpontjában dolgozók, akik az év minden napján éjjel-nappal rendelkezésre állnak. A BKK diszpécserei csúcsidőben több mint 1500 BKK-jármű közlekedését tartják szemmel, és napi 400 közlekedési zavarhelyzetet oldanak meg. Azért, hogy mindebből a Budapesten közlekedők minél kevesebbet érzékeljenek, naponta 5-6 zavarelhárító autó járja a fővárost, így probléma esetén a BKK munkatársai elsők között érnek a helyszínre, és segítenek elhárítani a zavart.

Amikor éppen nincs forgalmi zavar, akkor is fontos, hogy mindenki időben értesüljön a fővárosi közösségi közlekedést érintő menetrendekről és változásokról. Ezt a BKK valós idejű és pontos utastájékoztatásáért felelős munkatársai biztosítják, akik idén már 900 vonalon 35 ezer megállóhelyi menetrendi változást, valamint 20 ezer tájékoztatót helyeztek ki a megállókban. Szintén nagy szüksége van a budapesti közlekedés zavartalan biztosításához a BKK FUTÁR-központjában dolgozó munkatársakra, akik évente több mint 8 ezer közlekedési változásról tájékoztatják a közlekedőket. A hatékony információáramlást városszerte 320 valós és aktuális adatokat mutató köztéri kijelző, valamint 1200 hangbemondás is segíti.

A tájékoztatásból a BKK utaskoordinátorai is kiveszik a részüket, hiszen ők érintkeznek leggyakrabban az utasokkal. Amellett, hogy nap mint nap a megállókban segítik a közlekedők tájékoztatását, idén már több mint 24 millió elektronikus ellenőrzést végeztek el, naponta pedig közel 90 ezer alkalommal kérik az utazáshoz szükséges jegyeket és bérleteket – leginkább a metrók bejáratánál találkozhatnak velük az utasok.

Fővárosi művészmozik vásznán is megjelennek a BKK munkatársai

A BKK Összehozzuk a várost című videósorozatának legújabb epizódjában Pálos Hanna, a Katona József Színház színésznőjének utazását követhetjük nyomon. Hanna épp egy vacsorára igyekszik, amikor egy hirtelen jött üzenet miatt újra kell terveznie az estéjét. Ahhoz, hogy Hanna odaérjen, ahol várják, a BKK munkatársainak gyors és hatékony munkájára van szükség.

Az október elején induló kampány kisfilmje a társaság socialmedia-csatornáin (facebook, instagram), valamint a Budapest Film Zrt.-vel való együttműködés keretében a fővárosi ARTMOZIK vásznain is látható lesz. A filmhez kapcsolódó statikus kreatívok kültéri plakátokon, járműveken és egyéb felületeken is megjelennek. A kampányt a tervek szerint organikus médiamegjelenések kísérik, olyan tévéműsorok és cikkek, amelyek a BKK dolgozóinak munkáját mutatják be a kulisszák mögé lesve.

Budapesti Közlekedési Központ

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!