Hátrányos helyzetű gyerekeken segít a nyíregyházi olimpikon

Kovács Richárd és Novák Katalin
Kovács Richárd és Novák Katalin

Kovács Richárd példája is bizonyítja, hogy hátrányos helyzetből indulva is el lehet jutni az olimpiára. Az NYVSC-Big Boxing ökölvívója egy alapítványt hozott létre, hogy segítsen. 

Ebben Novák Katalin korábbi köztársasági elnök is támogatja

– Az olimpia után fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném valami nemes célra felhasználni azt a figyelmet amit kapok, ezért megalapítottam A Remény Bajnokai Alapítványt. Az alapítvány célja, hogy olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek segítsünk, akik nem a legoptimálisabb körülmények között élnek. Célunk, hogy megismertessük az ökölvívást, segítsek a sporttal való kitörésben, célok megvalósításában. Első tervem egy Karácsony előtti adományozás volt 17 gyermeknek, akik érdeklődést mutatnak a boksz iránt. Ezeknek a gyerekeknek ajándékoztunk sporteszközöket (bokszkesztyű, fogvédő, bandázs), melyet Novák Katalin elnök asszony támogatott. Nem csak ebben az eseményben, hanem minden másban is támogat, és segíti az alapítványt, hiszen szívügye neki is ezeknek a gyerekeknek a sorsa. Létrejött az alapítvány Facebook oldala, ahol követhetik munkánkat az emberek. Köszönjük ha megkeresnek minket, és követik az oldalt – mondta Kovács Richárd.

Akik szintén szeretnék támogatni, és segíteni a gyerekek jövőjét, azok megtehetik az alábbi számlaszámon:

A Remény Bajnokai Alapítvány

OTP Bank
11744003-24473826