Harminchárom fős a magyar YOG-csapat

Major Dominik
Major Dominik

Kihirdették a 33 fős magyar csapat összeállítását a január 19-től február 1-ig tartó IV. téli ifjúsági olimpiai játékokra (YOG), amelyet a dél-koreai Kangvonban rendeznek. 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint tíz sportágban, illetve szakágban szerepelnek majd magyarok, akik között ott lesz a tavalyi európai ifjúsági olimpiai fesztiválon háromszoros aranyérmes Major Dominik rövidpályás gyorskorcsolyázó is.

Az ünnepélyes fogadalomtételre szerdán kerül sor

Az ifjúsági olimpiákat négyévente rendezik. Az első télinek 2012-ben Innsbruck, a másodiknak 2016-ban Lillehammer, a harmadiknak 2020-ban Lausanne adott otthont.

A magyar csapat névsora sportágak szerint

alpesi sí: Körtvélyessy Dóra, Schneider Milán
sportlövészet: Bozóki Laura, Kunos László
curling: Kárász Raul, Nagy Lola
szabadstílusú sí: Szeghalmi Fanni, Tymcyna Dóra
gyorskorcsolya: Sándor Lilla, Vancsó Rebeka
jégkorong: Bátyi Boróka, Berecki Dóra, Csordás Csenge, Faragó Luca, Hajdu Lili, Haraszt Lorina, Hiezl Réka, Polónyi Petra, Sághy Lara, Simon Bíborka, Szabó Bonita, Takács Noémi, Weiler Krisztina
műkorcsolya: Ekker Léna
rövidpályás gyorskorcsolya: Keszthelyi Dávid, Major Dominik, Szigeti Dóra, Végi Diána
sífutás: Bere Larissza Vanda, Gaál Dóra, Holló Martin
hódeszka: Tóth Emma, Barabás Attila Bálint

téli YOG-gal kapcsolatos híreink, információink a MOB honlapján itt olvashatóak, a NOB oldalán itt találhatók.

Forrás: MOB / MTI

Novák Katalin is megtiszteli jelenlétével az Év Sportolója gálát