Főkert: indokolt a Margitsziget lezárásának meghosszabbítása

Margitsziget

A kockázati tényezők figyelembevételével az egyetlen felelős, szakmailag is indokolt döntés a Margitsziget lezárásának meghosszabbítása – közölte a Főkert csütörtök délután a Facebook-oldalán.

A zárás feloldására akkor lesz lehetőség, ha az árvíz utáni balesetveszély teljes mértékben elmúlt.

A Főkert tájékoztatása szerint szerdán a szakemberek befejezték a Margitsziget faállományának átvizsgálását. Erről azt közölték, hogy a faállományt kifejezetten jó állapotban találták, abban csak minimális károk keletkeztek az árvízzel összefüggésben.

A talajviszonyokat viszont továbbra sem lehet stabilnak tekinteni

carspod

A sziget területe változatos képet mutat: bizonyos magasabban fekvő területek már kiszáradtak, azonban vannak olyan, mélyebben fekvő területek, amelyeknek csak a felső rétegei száradtak ki. 

Azt írták, hogy a különböző telítettségű talajrétegek egymáshoz képest elmozdulhatnak, ami akár a fák kiemelkedését is okozhatja. Emlékeztettek rá, hogy hasonló jelenségnek voltak tanúi már a 2013-as árvíz során is.

Arra is kitértek, hogy az elkövetkező napok csapadékos időjárása lassíthatja a talaj kiszáradásának folyamatát, a felső, kiszáradt réteg újra telítődhet.

Megtörténhet – magyarázták a posztban -, hogy a mélyebb rétegek magasabb nedvességtartalma miatt a víz nem tud elfolyni, és a balesetveszély újra megnő. Ismertetésük szerint az eső hatására a fák ágazatának és lombozatának súlya megnőhet, így a fák még kisebb szél hatására is könnyebben elmozdulhatnak.

Amennyiben az időjárási körülmények is lehetővé teszik, a kritikus területek állapotát hétfőn újra felmérik és ez alapján tesznek javaslatot a Margitsziget esetleges megnyitására.