Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Orbán Viktort
Ferenc pápa a Vatikánban fogdta Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét.
Szerdán reggel Orbán Viktor és felesége, az elnök kíséretével együtt szentmisén vettek részt a Szent Péter bazilika egyik kápolnájában. A VI. Pál aula előtt a magyarországi küldöttséget a Pápai Svájci Gárda díszalakulatának a tiszteletadása köszöntötte és a magyar miniszterelnököt ezt követően fogadta a Szentatya a hivatalában.
Az Európai Unió soros elnökét tisztét betöltő Orbán Viktor látogatása – másfél hónap elteltével – most vált lehetségessé, hiszen Ferenc pápa hivatalos programja hónapokkal előre megtelik egyházi személyek és csoportok, valamint állam- és kormányfők fogadásaival.
Ez magyarázza azt a különleges körülményt is, hogy Ferenc pápa ezúttal nem az Apostoli Palota jól ismert dolgozószobájában fogadta a vendégét, hanem a Szent Péter téren tartott szerdai, kilenc órai általános kihallgatás előtt a nyolcra tervezett találkozóra a VI. Pál nagyaula melletti pápai dolgozószobában került sor.
A harmincöt percen át tartó kihallgatást követően Orbán Viktor bemutatta a Szentatyának a feleségét, Lévai Anikó asszonyt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Habsburg Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövetet.
A Szentatya a következő ajándékokat nyújtotta át vendégének: egy terrakotta plasztika, melynek témája a „Gyengédség és a Szeretet”, Ferenc pápa enciklikáinak kötetei, a Szentatya ez évi Béke-üzenete és egy díszkiadású könyv a világjárvány során 2020. március 27-én, az esőáztatta, üres Szent Péter téren tartott „Statio Orbis”-áról, amikor a pápa a járvány megszűnéséért imádkozott. A kötetet a LEV, a Vatikáni Könyvkiadó jelentette meg.
Orbán Viktor miniszterelnök P. Henri Didon francia domonkos-rendi szerzetes „Jézus Krisztus élete” 1896-ban megjelent nagysikerű magyar nyelvű kötetét ajándékozta a Szentatyának.
Orbán Viktor a Szentatyával tett látogatása után találkozott és egy órás tárgyalást folytatott Pietro Parolin bíboros államtitkárral.
A Szentszék Sajtóterme szerdán délelőtt a következő hivatalos közleményt adta ki a találkozóról
A Szentatya ma audiencián fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral, valamint Mirosław Wachowski prelátussal, a Szentszék államközi kapcsolataiért felelős helyettes titkárával.
Az Államtitkárságon szívélyes légkörben folytatott találkozón a felek a szilárd és gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatokat hangsúlyozták, és nagy elismeréssel szóltak a katolikus egyház elkötelezettségéről, melyet a magyar társadalom fejlődése és jóléte érdekében folytat. A párbeszéd során mindenekelőtt az ukrajnai háborúra összpontosították figyelmüket, szem előtt tartva a háború humanitárius következményeit és a béke előmozdítására tett erőfeszítéseket. Emellett további közös érdeklődésre számot tartó témákat is megvizsgáltak, így az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségét, a család központi szerepét a társadalomban és a fiatalabb generációk védelmét.
Forrás: Vatican News