Felcsúton hatodszor tornagyőztes a Real Madrid, a Puskás Akadémia lemaradt a dobogóról

Felcsút

Egy korai góllal sokáig vezettek a portugálok, de a második félidőben hat perc alatt fordítani tudott a királyi gárda, amely immár egyedül rekordbajnok a Puskás–Suzuki-kupán.

Nem sokat lacafacázott a Sporting a döntőben: az 5. percben a csapatkapitány egy pazar labdaátvétel után tizennyolc méterről, középről csodaszép balost küldött a jobb felső sarokba. Az eddig csak a Honvéd elleni, számukra tét nélküli meccsen nem brillírozó luzitánok ezután is magabiztosan futballoztak, bár az első félidő közepétől egyre inkább magára találó Real Madrid sem volt teljesen veszélytelen. 

A spanyolok kialakuló mezőnyfölénye ugyanakkor leginkább annak volt köszönhető, hogy a zöld-fehérek tudatosan átadták nekik a területet, és gyors támadóiknak köszönhetően ellencsapásokkal szándékoztak növelni előnyüket. A legnagyobb madridi helyzet José Reyes nevéhez fűződött, aki jobb szélről betörve ballal a kapu üresen tátongó hosszú sarka mellé lőtt. Az első félidő SCP-lehetőséggel végződött, a háromperces hosszabbítás végén Sandro Nascimento szinte lekopírozta spanyol kollégája előbbi megodáldását, a különbség csak annyi volt, hogy a bal oldalról indulva tette mindezt.

A második játékrész is Real-fölényt ígért, hiszen a hispánok nyilván szerették volna megszerezni hatodik PSK-győzelmüket is, s a 33. percben egy Gabriel Valero–Jaime Barroso–Carlos Díez kombinációt üggyel-bajjal tudott csak megállítani a lisszaboni csapat. Két minutummal később már nem is sikerült feltartóztani az egyre veszélyesebb riválist: Barroso kissé jobbról, a tizenhatos vonaláról hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba. S még mielőtt felocsúdhattak volna a portugálok, már vezetett a királyi alakulat: a 39. percben José Reyes balról kötényben tette vissza a játékszert Díez elé, aki nem kegyelmezett. 

Ahogy haladtunk a végjáték felé, úgy lett egyre offenzívebb a hátrányban lévő gárda, s egyre defenzívebb a Madrid, amely az ellenünk játszott csoportdöntő után ismét megmutathatta, hogy a védekezés tudományát is magas szinten műveli. Sergio López Sánchez tanítványainak ez sikerült is, így hatodszor került a sapnyol fővárosba a Puskás–Suzuki-kupa, a Sporting második döntőjét vesztette el.

16. Puskás–Suzuki-kupa

Döntő

Real Madrid CF – Sporting CP 2–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Káprály (Szalai B., Bornemissza)
Gól: Barroso (33.), Díez (39.), ill. R. Camacho (5.)
Real: A. Gómez – P. Almeida, Seco, Mena, Nkoghe – Mena, D. Martínez – J. Reyes, Díez, J. Arévalo – Barroso. Csereként pályára lépett: Vallejo, Pitarch, Galassi
Sporting: Tverdohlebov – Cabrito, M. Almeida, Lee, D. Santos – S. Nascimento, A. Cunha – Blopa, R. Camacho, F. Goncalves – D. Martins. Csereként pályára lépett: R. Melo, D. Costa, Coxi, T. Mendes.

Legjobb kapus: Bozó Mirkó (Puskás Akadémia)
Gólkirály: Christian Eadie (Rangers FC)
Legjobb játékos: Carlos Javier Díez Pagonessa (Real Madrid

A 3. helyért:
Juventus (olasz)-Puskás Akadémia 1-1 (1-0) – 11-esekkel: 4-2

Az 5. helyért:
KRC Genk (belga) – Budapest Honvéd-MFA 2-0 (2-0)

A 7. helyért:
Panathinaikosz (görög)-Glasgow Rangers (skót) 1-0 (0-0)

Forrás: pfla.hu / MTI

Mészáros Lőrinc: a magyar futball jelenlegi sikereihez a Puskás–Suzuki-kupa is hozzájárult